Van egy hely, ahol 0-99 éves korig mindenki játszhat. Nem szólnak rá, ha rosszalkodik, kiabálhat, sírhat, nevethet, énekelhet, táncolhat. Nincs olyan ember Budapesten, akinek legalább egy ismerőse ne járt volna ide: ez a Margit.
Mióta van Margit?
A harmincnegyedik évet zárjuk idén. A stúdióba ötéves kortól kilencvenkilenc éves korig fogadunk játékszerető gyerekeket. A játék tulajdonképpen egy kommunikációs forma. Azt gondolom, hogy az a jó, ha mindenki minél többet meg tud őrizni a játékosságából vagy minél bátrabban be tudja vallani játékosságát, és nem hiszi azt, hogy infantilis dolog, ha egy tudós ember vagy egy politikus játékos. Az a jó, ha sokan vagyunk, akik tudunk egymással játszani, egymásra figyelni.
Van különbség a régi és a mostani gyerekek között?
Minden változott, én is változtam velük együtt. Természetes, hogy nem olyanok most a gyerekek, mint régen, hiszen egészen más hatások érik őket. Vannak nagyon pozitív, de rendkívül negatív hatások is. A felnőtt az, akinek segítenie kellene eligazodniuk ezek között a rettenetesen nehéz terhek között. Nekünk, felnőtteknek annyira sok mindennel kell foglalkoznunk, hogy szinte megszűnnek a beszélgetések. Illetve a gyerekkel való párbeszéd többnyire arról szól, hogy mi történt az iskolában, milyenek az eredményei; a lélekről, életről, szeretetről szóló beszélgetések egyre ritkábbak, nincs idő rájuk. Nyilvánvaló, hogy ez megváltoztatja a gyerekeket. Ennyi év után sok helyzetben nekem is másképpen kell viselkednem velük, de az a legfontosabb, hogy a körülöttem levő gyerekek mindig tudják, hogy számíthatnak rám.
Nekem egyébként minden nap gyereknap, sőt, az egész élet! Sok játékossággal, odafigyeléssel, toleranciával. Nem hiszek abban, hogy ez a generáció elsatnyul, tönkremegy. Nem megy tönkre, mert ott vagyunk körülöttük és fogjuk a kezüket. Mindig akadtak nehéz sorsú, életű emberek, mindig voltak nem elég jól gondolkodó fiatalok, de minél többen vannak a másik oldalon olyan felnőttek, akik figyelnek rájuk és toleránsak, annál kevesebben vesznek el. Azt gondolom, a szellemiség nagyon fontos, ez nem változott.
Kutatni, keresni kell, mert a stressz, a félelem, a görcs minden tehetséget elhomályosít. Az iskolában is kellene, hogy legyen egy olyan tantárgy, hogy stresszoldás. Sokszor nekem is évekig kell együtt „játszanom” egy gyerekkel ahhoz, hogy észrevegyem, milyen fantasztikus díszlettervező lehetne belőle, mert ott vannak a képek a fantáziájában. Akkor azt kell neki mondanom, hogy menjen el egy olyan művésztanárhoz, aki erre is megtanítja.
Vannak fantasztikus táncos gyerekek, akik kiváló mesterektől tanulnak táncolni, csak nem mindenki tudja, hogy azt hogyan kell uralni. Mert ott van a követelmény, aminek meg kell felelni. Ezzel a megfelelős dologgal rettentő sok baj van. Amikor látom, hogy a gyerek erőből akar, akkor mindig azon gondolkodom, hogy ezáltal mennyit veszít.
Nem hiányzik a színpad?
A színpadot soha nem engedtem el, hiányzik, de már szívesebben ülök a másik oldalon. Sajnos az egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy nagyon rossz alattvaló vagyok. Velem a Gellérthegyet odébb lehet tolni, hogyha valaki alkotótársként kezel. Ha viszont alattvalóként bánnak velem, görcsössé és stresszessé válok. Ez nagyon nehéz tulajdonság egy színésznek, mert a színházban igenis szükség van alattvalókra.
A gyerekeimtől sem várom el, hogy megalázkodjanak, úgy nem lehet megnyílni és közvetíteni azt a két dolgot, amit a legfontosabbnak tartok:
együtt gondolkodni, együtt üzenni. Ez lenne a kulcsa az egész pályafutásomnak.
A legkisebb gyermeknek is vannak üzenetei. Nemcsak az, hogy a mesejátékban a boszorkány a rossz és a tündér a jó. Hanem üzen a saját kicsi életéről. És nekünk felvevőközegnek kellene lennünk, akik ezeket az üzeneteket, amint megértjük, magunkévá tesszük és továbbítjuk. Az apró kis dobogó nekik már színpad, ami elválasztja őket a valóságtól, s ahol úgy érzik, kimondhatnak olyasmit is, amit különben nem mernek kimondani, mert azt retorzió is követheti. Ezek nagyon mélyről jövő, érdekes folyamatok.
Azt tanácsolnám mindenkinek, nemcsak azoknak, akik gyerekekkel foglalkoznak, s nemcsak a szülőknek, hanem azoknak is, akiknek nincs a közelükben gyermek, hogy figyeljünk erre a generációra, mert higgyék el, szeretetet adni még egy idegen gyereknek is nagyon fontos, és mindig visszakapjuk.
Elképzelhetetlenül sokat tanultam a gyerekektől, sokkal többet, mint amennyit ők tanulhatnak tőlem. Nagyon megváltoztattak, így abból a bohém, nagyszájú, nagyon nehezen sorba állítható, lázadó, deviáns tinédzserből én lettem „a Margit”.
A Marczibányi Téri Művelődési Központban ebben az évadban még kétszer láthatják Földessy Margit rendezésében a múlt héten bemutatott Jó estét nyár, jó estét szerelem! című előadást május 26-án és június 19-én este 7 órakor.
