Nem adták ki az első díjat az idén ötödik alkalommal megszervezett dráMÁzat drámapályázat drámaÍRÓ kategóriájában.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a
nagyváradi Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által
szervezett dráMÁzat drámapályázatra összesen 134 pályamű érkezett. Ezek közül
negyven magyar nyelvű dráma olyan alkotóktól, akiknek már jelentek meg más
művei nyomtatásban.

Első helyezést a zsűri nem adott ki, a második helyezést megosztva kapta az Ikarosz, Szálinger Balázs verses szövege és a Mielőtt a kakas, Polgár M. András pályamunkája. A harmadik helyezést szintén megosztva ítélte a szakmai zsűri Karánsebessy Balázsnak A nap körül kering és Lovassy Cseh Tamásnak a Bizalom utca című művéért.

A Debüt kategóriában 64 magyar nyelvű pályaművet értékelt a szakmai zsűri. Ide azok a művek kerültek, amelyek szerzője még nem publikált drámát, illetve nem is mutatták be írását. Az eredményhirdetés izgalmas pontja volt a nyertes művek jeligéinek „feltörése”. A kategória első helyére sorolt pályamunkáról a jelige fölfedése után kiderült, hogy nem felel meg a Debüt kiírásának. Az első helyet végül Mihály Zsombor szerezte meg A helyi című drámájával, a második helyezett Harmadnapra című művet Rácz Alíz jegyezte, a harmadik díjat pedig a Matchbox, Stöhr Orsolya munkája nyerte.

A zsűri tagjai közül többen megjegyezték, hogy nincs
nagy színvonalbeli eltérés a Debüt és DráMAíró kategória között, többen is a
formai invenciót, a téma aktualitását, az időbeli érvényességét tartották
fontos szempontnak. Mindkét kategóriában több mű érintette a világjárvány körül
kialakult diskurzusokat, az egyedüllét, a magányosság, az öregkor és a közös
emlékezet témáját.

A román nyelvű drámák dramAUTOR versenyébe a zsűri értékelése szerint több izgalmasabb, értékesebb mű érkezett, mint a két magyar nyelvű kategóriába. Ezek közt több volt filozofikus tartalmú vagy akár az abszurdba hajló, és a kivándorlás témája is többször visszaköszönt.

Az igazi meglepetést a kategória legjobbja jeligéjének megfejtése jelentette. Eszerint ugyanaz a Radu Popescu szerezte az első díjat, aki már a legutóbbi dráMÁzatot is megnyerte, most pedig nemcsak a Noul profet (Új próféta) című művével lett első, hanem a Plimbarea Elizei (Eliza sétája) című gyermekdarabjával különdíjban részesült. A második díjat Carmen Domintének ítélte a zsűri a Oameni de piatra (Kőemberek), a harmadikat pedig Marilena Dunitrescunak az Intre viata si moarte (Élet és halál között) című művéért.

A dráMÁzat drámaíró verseny eredményeit szombaton
hirdették ki Székelyudvarhelyen a helyi Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum
Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó keretében.