IMGP9624
Varga Livius

Nem vagytok fesztiválzenekar, most mégis itt vagytok a VOLT-on. Lassan kezdtek azzá válni?

Livius: Kijöttünk egy új lemezzel, az Ez a mese című számunkból elkészült a videóklipünk, amely iránt igen nagy az érdeklődés, és lenyomtunk pár klubkoncertet is ? erre felfigyelt a VOLT vezetősége, utánanézett, hogy mi történt velünk. Azt mondták a telefonban, hogy ?Igen? Föléledtetek? Akkor itt a helyetek!? ? és itt is vagyunk a fesztiválon.

 

Föléledtetek? De el sem tűntetek.

Livius: Így van, de egy fesztiválszervezőnek nyilván az számít, hogy mennyire vagy aktív. Mi ugyan dolgoztunk az elmúlt másfél évben, de ez a télen kijött lemezünkben mutatkozott meg. Ezt vittük klubkoncertekre, meghallgattak minket, és elhívtak a VOLT-ra.

 

A koncert után beszélgetünk, így most már mondhatom: egész sokan voltak kíváncsiak rátok a nem túl kedvező, 16 órás időpont és a hőség ellenére.

Livius: Igen, bár mi kevésbé tudtunk tájékozódni, miközben transzban voltunk a színpadon. Akik viszont megnézték a koncertet ? a menedzserünk és más szakemberek ?, azt mondták, hogy az idetévedők itt is ragadtak ? és ez jó hír. Itt voltak a Vad Fruttik tagjai is, akik azt mondták nekünk, azért kellett itt maradniuk, mert irgalmatlan muzsikálás folyt. A Kutya Vacsorájánál ez a groove, ez az együtt zenélés nagyon komolyan megvan.

 

Ami az új lemezen is hallható ? meg az is, hogy az éneklés terén demokrácia van. Livius, melletted más is szólamhoz jut.

Livius: Igen, ugyanis Livius nem tud jól énekelni. Viszont Livius rájött arra, hogy van két csodálatos pacsirta a zenekarban. Akik a lemez előtti koncerteken hallottak minket, mind azt mondták, az a legtutibb, amikor hárman énekelünk. Ez senkinek a vágyaival nem ellenkezett, így megcsináltuk. Hozzáteszem: Vastag Gábor és Nemes Zoltán engem is megtanított szólamot tartani ? bár gyerekkoromban kórista voltam, csak elszoktam tőle. Most, az új lemez írása közben rákényszerítettek erre, és addig gyakoroltunk, amíg a háromszólamú éneklés nemhogy beficcent a lemezre, hanem a sajátja is lett az albumnak.

Faszi: Új, jellegzetes hangzást alakított ki.

Livius: Ez az új hangzás pedig nagyon bejön minden zenekari tagnak.

Faszi: És a közönségnek is.

Livius: Így van, tehát elértük a lehetetlent: ami a közönségnek tetszik, az nekünk is. (nevet)

 

Fontos, aktuális kérdések fedezhetők fel az album dalaiban. Szándékosan?

Livius: Igen, ez koncepció volt. Az ember és a hatalom viszonyáról szól ez a lemez. A párkapcsolatodon, a szomszédoddal való viszonyodon keresztül egészen addig, hogy a választott vezetőiddel milyen cudar viszonyod van. Nem arról van szó, ami a hétköznapi, PC beszédben előkerül, hanem amit nem mondunk ki, de ki kell mondani. Én nem vagyok forradalmár, de nem tudom véka alá rejteni azt, amit látok. A király meztelen, mondhatnánk, világviszonylatban. A művészetnek ez a megmondás is a feladata, és nem lehet nem törődni azzal, hogy a hétköznapi viszonyainkban is ugyanaz történik: az asszony uralja az embert, az ember az asszonyt, a szülők a gyereküket, de az sem mindegy, hogy beszélsz a boltossal vagy a taxisofőrrel. Néhányan megtehetik, hogy visszaélnek a helyzetükkel ? főleg, ha frusztráltak, ha bántja őket valami, akkor rázúdítják a többiekre. Ez ma már teljesen általános. Mihelyt hatalmad van a másik fölött vagy visszaélsz vele, vagy szerényen, keleti filozófusként visszavonulsz. Ez a kettősség dolgozik mindenkiben ? erre épül a lemez.

IMGP9552
Gerdesits ?Faszi? Ferenc

Szóval mivel ezek általános problémák, kérdések, így mindenkinek ?ugattok??

Vasti, Livius, Faszi: Úgy van, úgy van.


Viszont akkor: Faszi, mikor legutóbb készítettem veletek interjút, azt mondtad: ?Ha mindenkihez szólni akarnánk, az rohadtul kommersz lenne, vendéglátós?. Akkor most mi a helyzet?

Faszi: Ez a muzsikára vonatkozott, nem a szövegvilágra. Ezt arra értettem, hogy tudnánk olyan zenét csinálni, amellyel mindenkihez szólunk. Csakhogy ezt nem akartuk ? legalábbis ami a szöveget illeti: azt a hozzászólást én egyáltalán nem nevezném kommersznek. Egyébként bár szólunk mindenkihez, nem mindenki érti. Ez így helyes. Ha mindenki értené, az furcsa lenne, akkor meg se kellene szólalnunk.

 

Vasti, te vagy az Újra ugatok producere. Milyen élményeid vannak a közös munkáról?

Vasti: Nagyon szerettem csinálni, rendkívül erős volt a kohézió a zenekaron belül, mindenki nagyon gyorsan, ügyesen és hatékonyan dolgozott, proaktív volt mindenki. Egyik délután bejöttek a stúdióba, megszületett egy dal, amelyet azonnal fel is demóztunk. Csomó minden olyan jól sikerült, hogy meg is hagytuk a demórészleteket.

Livius: Ez a lemez valójában demóigénnyel készült, de annyira jól játszott mindenki, hogy ez maradt a végleges.

Vasti: Az egyik legjobb munka volt ez az életemben ? ha ezt munkának lehet nevezni. Végtelen szórakozásnak mondanám inkább, annak ellenére, hogy elkészült egy komoly produktum. Nagyon jó és kellemes időtöltés volt.

 

Producerként te raktad sorrendbe a dalokat?

Vasti: Nem, nálunk Faszi az, aki nagyon jól érzi az egymás után lévő hatásokat.

 

Mire figyeltél, Faszi, amikor rendezgetted a számokat?

Faszi: Arra, hogy olyan hangulati ívet hozzunk létre a dalok sorrendjével, amelyben minden szám pontosan úgy tud hatni, ahogyan a legoptimálisabb. Az első és az utolsó szám adott volt, a többi nyolcat kellett sorba rakni.

Livius: Az első szám, az Újra ugatok, olyan, mint az invokáció az eposzok elején: erről fogunk beszélni és erre kéjük az ég áldását. Egyfajta összefoglalása vagy inkább előrevetítése annak, ami következik. Munka közben derült ki ? és mind Vasti, mind Faszi azt propagálta ?, hogy kellene egy olyan szám, amely lezárja a lemezt és amely megnyugvást hoz. A zárószám, vagyis a Kiss the Loser zenéje és szövege is tehát az album felvétele alatt született meg. Ez programszám, amely a feloldást, a katarzist, a megtisztulást szimbolizálja ? ahogy a szöveg is mondja: ?Give it up, Kiss the Loser (?Ne harcolj, Csókold meg a Vesztest?). Nem feltétlenül rossz alulról nézni azokat a dolgokat, amelyek szerinted nem vezetnek jóra, ám nem tudsz beleszólni az alakulásukba. Van itt lenn is megoldás: a pillanatra figyelés. Nézd meg a levél erezetét, amin Anakreón órákig tudott sírni, vagy nézd meg a gyereked mosolyát, örülj annak, hogy gyorsul a kocsid, hogy tiszta víz folyik a csapból! Lásd azt, hogy bármekkora problémákra hívtuk is fel a figyelmet, azért van itt rengeteg öröm is, és attól lesz jobb a világ, hogy tudsz a pillanatnak örülni! Persze, el kellett mondanunk ezeket a gondokat, de senki ne higgye azt, hogy zsilettpengét árulunk a lemezünkhöz. Nincs vége a világnak, csak rajtunk múlik, hogy lesz tovább.

IMGP9482
Vastag Gábor Vasti és Varga Livius

 

Vannak új ötletek, esetleg tervben egy új lemez?

Livius: A következő konceptlemez már készül, A szerelem hétszer lesz a címe ? hét szám lesz rajta, hétféle szerelemet fogunk bemutatni. Ha ennél többet mondanék, lelőnék egy-két poént. Az biztos, hogy másfél év múlva várható.

A Kutya Vacsorája következő koncertje augusztus 12-én lesz a Kobuciban.

A Facebook-esemény EZEN a linken érhető el.

(Fotók: Vargacz Alexandra)