Ha jól tudom, tudsz nemezelni, faragni és hímezni. Miért fontosak ezek számodra?
A kötődésem a hagyományokhoz a bárándi Hagyomány Műhelyben alakult ki. Szombatonként foglalkozásokat tartottak; különféle kézműves mesterségeket, néptáncot tanultunk, rengeteget játszottunk, népdalokat énekeltünk és citeráztunk,
régi hagyományok újrafelfedezői és továbbéltetői voltunk.
Van egy humoros történet, amelyben a kislány megkérdezi az anyját, hogyan kell csülköt főzni. Azt válaszolja neki: „A csülöknek ezt a részét vágd le, tedd bele az edénybe, öntsd fel vízzel, tegyél bele sót, babérlevelet, és megfő magától.” Amikor a lány felnő, a lánya szintén megkérdezi a receptet. A jelenet megismétlődik, majd ez a kislány is felnő, és így okítja a lányát, aki azonban visszakérdez: „Anya, de miért kell ezt a részét levágni a csülöknek?” Mire az anyja azt feleli: „Nem tudom, de menj, és kérdezd meg a nagymamádat.” A lány elmegy hozzá, de ő sem tudja a választ, és továbbküldi a dédanyjához. A kislány őt is megkérdi, ő pedig így válaszol: „Dehogy kell azt levágni, fiam, csak nem volt nagyobb edényünk.”
A hagyományok felelevenítésekor, megélésekor mindig valami efféle kíváncsiságra is törekedtünk, hogy megértsük, mi a magja egy-egy népszokásnak. Ezt kaptam útravalóul a Hagyomány Műhelyben.
Beszélgettél helyi idős emberekkel a múltjukról?
Sokszor. Voltak helytörténeti gyűjtőalkalmaink is. Valamilyen téma apropóján megkerestük a helyi idős lakosokat, és történeteket gyűjtöttünk tőlük. Egyszer egy pásztorembert látogattunk meg a tanyáján, aki az éjszaka közepén a koromsötétben arról mesélt, hogyan lehet kiválasztani a jó pásztorkutyát egy alomból.
Hogyan lehet?
Amikor megszületnek a kiskutyák, kihordja őket az alomból, és valószínűleg az lesz az utódja, amelyiket az anyja a leghamarabb visszaviszi. Egyébként meg onnan lehet tudni, melyik csöppségből lesz jó pásztorkutya, hogy a szájpadlása fekete és úgynevezett farkaskörme van.
A nagyszüleidet is szoktad kérdezni?
Persze. Nemrégiben hunyt el a dédnagymamám, kilencvennégy éves volt. Vele mindig nagyon jókat beszélgettem. Tizenkét éves korától kezdve cselédként dolgozott. Sokat megélt, kilenc gyermeke született. Csodálatos rátekinteni a regényes életére. Egyszer azt mondta, hogy azért mer nekem ezekről az emlékeiről mesélni, mert a bizalmasa vagyok. Megható volt.
Ha jól tudom, pályaválasztáskor sok mindenen gondolkodtál, például a pásztorkodáson is. Mi vonzott benne?
Hogy a magad ura vagy, és van időd gondolkodni. Ugyanakkor a zord részét is láttam. A magány ugyanis megkeményíti és elvadítja az embert. Ami a pályaválasztásomat illeti: erős tiltakozás volt bennem amiatt, hogy tizennyolc évesen döntésre kényszerítenek; hogy tudnom kellene, mi akarok lenni. Rettenetesnek találtam, hogy a döntésem végérvényes lehet. Mintha be akarnának törni egy lovat:
el kell dönteni, hogy hátas- vagy igásló leszel.
De én nem akartam, hogy szekérbe fogjanak.
Hogyan jött a színészet?
Drámatagozatos középiskolába jártam Debrecenben, ezért a színpad ismerős volt. Ugyanakkor erős volt bennem az a tudat, hogy nem akarok folyton tetszelegni és udvarolni mindenkinek. Az osztályfőnököm viszont nem engedte, hogy kihagyjam a színművészetis felvételit, én pedig tiszteltem annyira, hogy ne mondjak neki ellent. Aztán a felvételi első rostáján minden megváltozott.
Egyszer úgy nyilatkoztál, hogy a felvételid dermesztő és szórakoztató volt egyszerre.
Én voltam szórakoztató, mert naivan álltam az egészhez. Elvittem magammal a citerámat, Zsótér Sándor pedig megkért, hogy játsszak valami dalt. Ezután felajánlotta, hogy azt mondhatok, amit szeretnék. Visszakérdeztem, hogy „magamról”? „Nem, hanem az anyagából” – felelte. Ettől annyira zavarba jöttem, hogy mindent elfelejtettem, még azt is, hogy milyen anyaggal érkeztem. Kis idő elteltével végül megkérdeztem, hogy megnézhetem-e, mi van a repertoárlistámon. „Természetesen, hiszen maga hozta” – felelte. Valóságos bohózattá vált a szituáció. Úgy gondoltam, hogy egy humoros Ady-vers oldani fogja a hangulatot, de nem történt semmi. Síri csend volt a teremben.
Vittem egy Lucifer-monológot is. Zsótér azt kérte, hogy mondjam úgy, mintha cigaretta lenne a kezemben, amely megfordul, és megégeti a tenyeremet, mialatt a monológot mondom. Ez először teljesíthetetlennek tűnt, de annyira inspirált és felcsigázott a feladat, hogy bátran „beleeresztettem” magamat. Ekkor éreztem először úgy, hogy ezt akarom csinálni. És eldöntöttem, hogy Zsótér Sándortól akarok tanulni. Azzal, hogy továbbjuttatott, még motiváltabb lettem. Azóta is jól érzem magam ebben a szakmában.
2016-ban azt mondtad, „új hibákra” törekszel, mert a régieket már meguntad. Jöttek új hibák?
Bőségesen. Akkoriban rengeteget nyöszörögtünk egy-egy jelenettel az egyetemen. Hiába csináltuk, nem ment. Ha valami mégis sikerült, azt hittük, hogy tudjuk, mit csinálunk, de később ugyanazokba a hibába estünk.
Egyébként azt is Zsótér Sándor mondta, hogy törekedjünk új hibákra. Tudatosítsuk őket, és próbáljuk megoldani. Érdekes volt megtapasztalni, hogy mi miért történik bennem. Például azért hadarok, mert túl akarok lenni a feladaton, mert bizonytalan vagyok abban, amit csinálok. A halk beszéd is a bizonytalanság eszköze, mert ha nem hallják, amit mondok, talán a hibát sem veszik észre.
Miben változtál az egyetemen?
Nyitottabb lettem és komplexebbnek látom a világot. Azt is megtapasztaltam, hogy sokféle érvényes színház létezik, és jól megférnek egymás mellett. Meg azt, hogy egy helyzet nem fekete vagy fehér. Például a Thália Színházban játsszuk az Illatszertár című darabot, amelyben Nagy Viktor Sipos urat alakítja. A harmadik felvonásban van egy monológja, amelyben azt mondja:
„Énbelőlem nem eszik a gazdasági válság!”
Ebből értettem meg, hogy miért néz rossz szemmel az általam játszott Kádár úrra. Viktor annyira jól csinálja, hogy világossá válik az alak motivációja. Mégsem tudom eldönteni, hogy elítélendő-e, amit Sipos úr tett, vagy sem.
Mi adja a komplexitását az általad játszott Kádár úr szerepének?
A nőügyei. Viszonya van a főszereplő Hammerschmidt Miklós feleségével. Gondolhatnánk, hogy anyakomplexusos, de nem, mert még rengeteg különböző nővel is románca van. Sokat gondolkoztam azon, hogyan működhet a szexualitása. Arra jutottam, hogy nincsen zsánere: minden nőben csak a pénzt látja, mert abból tartja fenn a külcsínt. Így működteti a rendszerét.
Meg tudtad szeretni?
Szeretem a konfliktusokozó karaktereket. Ő pedig sunyin teszi ezt. Eljátssza az alázatos és nagy munkabírású beosztottat, aztán kiderül, mennyire aljas ember.
Az egyetem elvégzése után tavaly a Thália Színházhoz szerződtél. Hogy megy a beilleszkedés?
Szeretettel fogadott a társulat. Nyitottak és kedvesek velem. Én is közvetlen vagyok velük, de nekem a személyiségemből fakadóan időbe telik, mire kialakul a komfort- és biztonságérzetem, amitől egy közösségben otthonosan érzem magam. Az előző évadban ez szépen alakult, főként a közös munka során. Vannak dolgok, amelyeket nincs idő a próbán megbeszélni, ezeket kitárgyaljuk később. Az ilyenkor született ötletek az előadáshoz is sokat adnak hozzá.
Mit tanultál eddig a Tháliában?
Szeretek elszöszölve dolgozni egy-egy anyagon a próbafolyamat alatt. Nem akarom rögtön felmutatni, hogy milyen irányba halad majd a szerep. A bemutatóig „csak” keresgélek, sőt megesik, hogy azon túl is. Úgy vélem, a bemutatóval még nincs kész az alak, csupán lett egy nagyon biztos váza, amelyen azonban minden alkalommal szabad és kell is alakítani, így gazdagítva a karaktert.
Ezért is volt érdekes megtapasztalni, hogy vannak olyan színészek, akik már az első próbára úgy érkeznek, hogy van a fejükben egy elképzelt irány, mert az nekik az segít.
Szeretem figyelni, melyik színész hogyan dolgozik a szerepével. Próbálom nyomon követni, hogy ki melyik mester keze alól került ki, és milyen stratégiákat kapott a színpadi munkához.
Hogyan éled meg, hogy a pályád kezdetén a színházi élet a mélypontját éli a járvány miatt?
Igyekszem elfogadni, és megtalálni az ebben rejlő lehetőségeket. De közben már lesben állok, mint egy hiúz, és kivárok, hogy amikor újra lehetőségem lesz majd rá, teljes lényemmel bele tudjam magamat vetni a munkába.
Milyen lehetőségetek rejlenek ebben?
A tavaszi karantén alatt sokat foglalkoztam magammal. Filmeket néztem, könyveket olvastam, kertészkedtem, festegettem, és otthon is több időt tudtam tölteni, mint általában. Jelenleg gyakrabban foglalkozom a doktori kutatásommal, igyekszem előre dolgozni. És a testmozgásnak is nagyobb teret akarok biztosítani.
Miről szól a doktori kutatásod?
Shakespeare A velencei kalmár című színművéhez kapcsolódik. Azt vizsgálom, hogy a magyar Shylock-játékhagyomány és az azt befolyásoló történelmi események tükrében milyen színészi eszközök állnak rendelkezésére egy színésznek ma Magyarországon Shylock alakításakor.
G. T.
Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert
