„Nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz”

Ebben az évadban csak híres filmek nyomán készít előadást Szabó Máté a Miskolci Nemzeti Színházban. Most próbálják a Játékszínben az irányításával az Ádám almái című művet, és a szezon végén a Szerelmes Shakespeare című előadás lesz még az ő munkája. A rendezővel az Bujdos Attila beszélgetett.

Véletlen – mondja arra, hogy egymást követő három munkája is ismert és fontos film színpadi feldolgozása. A sorozat az előző évadban kezdődött: ekkor rendezte színpadra Ünnep címmel a Születésnap című dán filmet. Most az Ádám almái játékszíni bemutatójára készül: a dán–német film a börtönviselt Ádám és az őt közmunkán foglalkoztató lelkész, Iván közös története, jóságról és gonoszságról, a létezés lehetőségeiről a gyakorlatias világban és azon túl. Ennek a szezonnak a végén pedig a Szerelmes Shakespeare átdolgozása látható majd.

Ebben
a szezonban csak filmes átdolgozásokat készít. Mitől jobb alapanyag a film,
mint a dráma?

Véletlen, hogy ez most így van. A Szerelmes Shakespeare szerintem szívet melengető történet. És ez a mű azzal is kecsegtet, hogy magáról a színházról, az alkotásról is beszélhessünk általa – jó lehetőséget teremt a színészekkel való közös gondolkodásra arról, hogy kik vagyunk, hol tartunk, mi az értelme és a jelentősége annak, amit csinálunk. A Játékszínben az identitás keresésével foglalkozó témaként esett a választásom Anders Thomas Jensen Ádám almái című alkotására. Mint a dogmafilmek, ez is jó elegye a köznapiságnak és a drámának.

Már
az utolsó miskolci munkája is egy film alapján készült. Az Ünnep kétségtelenül nagy történet. Mi érdekelte benne: a családon
belüli erőszak tabutémájának kibeszélése? A felelősség megkerülhetetlenségének
ábrázolása?

Az Ünnep egy családi idillt fordít ki, és ezzel annak a bemutatására ad lehetőséget, hogy mit jelent áldozatnak és mit elkövetőnek lenni. És hogy mi van a bűn után.

A
rendezése segít megérteni, hogy a „mindenki részes” helyzet valójában mit
jelent.

Az Ünnep közhelymentesen, nem a
meghökkentés szándékával, mégis megdöbbentően közelít ehhez a témához. Nem
fekete-fehér – sokrétű. Folyamatosan eldöntendő helyzetek elé állít, nem tűri a
megszokott erkölcsi hozzáállásunkat.

Áldozat,
elkövető, szemtanú, bárkivel együttérző ismerős: mindenki számára van
következménye a történteknek. Ez az előadás arra világít rá, hogy ez nem
olyasmi, amiben akár a felejtésnek, akár a megbocsátásnak helye lenne.

Van olyan fázis, amikor úgy tűnik, a megbocsátáshoz két ember kell.

Az
Ádám almái viszont ehhez képest
leginkább olyan történetként írható le, amelyik a változás szükségességéről
érvel, tágra nyitva egyúttal a jó és a rossz fogalmait. A példázata miatt
érdekli?

Az Ádám almái alapfeltevése, hogy senki sem
önmagában gonosz. Az ember rossz cselekedete nem azonos magával az emberrel, és
az iránta való szeretetet nem szüntetheti meg az általa okozott rossz. Ezt a
fajta gondolkodást ugyanakkor kellő távolságból képes szemlélni, és képes
megmutatni ebben a valóságtól való elrugaszkodását is.

Nem
arról van-e szó, hogy létezik igazság valahol az emberi tapasztalaton túliban
is? Hogy Iván világában a valóságtól való elrugaszkodottság: értelmes és
lehetséges?

A film a jó és a rossz értelmezéséhez többszörösen is használja Jób könyvét. Olyan helyzetet teremt, amelyben nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz. A történet középpontjában Iván, a pap a kenyérhez nyúl, amikor kővel dobják meg. A gondolkodása úgy építi fel a valóságot, hogy a sátánnak tulajdonítja mindazt, ami rossz. Ez Iván létezése által hitelesített opcióvá válik, ami egyrészről nevetséges, másfelől belengi a szentség. Megérinti a lelket, hiszen ilyennek lenni: létező elgondolás, de általában nincs rá példa. Iván létezése befolyásolja a többiek övétől teljesen eltérő világlátását és létezését. Kiderül, hogy amit a világról képzelünk, az teremtheti a világot olyanná, amilyenre aztán azt mondjuk: ilyen a világ. Különös humort ad a darabnak, hogy miközben Iván működése szent, a valóság befolyásolásával bizonyos vonatkozásban rendkívül káros is.

A
film a transzcendenciát állítja szembe a köznapi gondolkodás praktikumával. Eldönthető
választás, hogy a világ vagy ilyen, vagy amolyan?

Ádám
antagonisztikusan kategorizálja a világot, kizárásos alapon. Iván gondolkodása
minden határt feldöntő és megengedő, csak és kizárólag az emberi cselekedeteket
mérlegelő. Ez alapvetően szimpatikus, de nem feltétlenül működő opció.

Említette
Jób könyvét – Ádám Iván ellen használja az írást, rámutatva a Jób és az Iván
gondolkodásában megjelenő világkép párhuzamára: ami rossz történik, nem a
sátán, hanem az Úr akarata. Ádámnak a szó szoros értelmében lényegében igaza
van.

Az írásban az áll,
hogy Jób nagyon komoly hitválságba kerül, amiben végül Isten tesz rendet. Ádám
arra használja a felismerést, hogy kihúzza a szőnyeget Iván alól, mondván: nem
a sátán, hanem az Isten teszi folyamatosan próbára. Ez Ádám gonoszsága. Ádám
legkegyetlenebb húzása a másik hitének alapját megtámadni, csupán abból a
célból, hogy az összeomoljon.

Ádám
mégis elfogadja mindazt, amit Iván jelent. Ez logikai vagy érzelmi változás?

Érzelmi.
Bebizonyosodik – és ez nagyon szimpatikus ebben a darabban –, az Istennek
vendégei vagyunk arra, hogy ne higgyünk benne. Iván hajlandó akár elpusztulni
is. Ádám pálfordulása akkor következik be, amikor már senki nem vitatkozik
vele. Önmagától történik meg a változás. Hogy mitől igazul meg, erre keressük a
választ a próbákon.

Mégis
mit gondol: Ivánt fogadja el mint létezőt?

Nem. Az ivánságot.
A segédjévé válik.

Megigazul?

Az interjú az Észak-Magyarországban jelent meg.