Újabb öt évig folytathatja a munkát alkotótársaival Béres Attila. Interjú .

Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén
Fotó: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház

Egyhangúlag támogatta a fenntartó önkormányzat a pályázatát. Mit jelent ez önnek?

Számomra ez annak a visszajelzése és megerősítése, hogy jó úton járunk, és a színház nagyon fontos, integráló része a városnak.

Mi következik most?

Sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt négy évben és néhány hónapban – a következő évad tervezésénél már láthatóak lesznek az ebből adódó irányváltások. Megmarad az a szerkezet, amely a munkánkat keretezi: a nagyszínházban készülnek ezután is a közönségvonzóbb előadások, a kamara jellege szerint művészszínház, a Játékszín a kísérletezés terepe – ez az egyik feltétele és biztosítéka a közönség igényeit a messzemenőkig figyelembe vevő, áttekinthető, kiszámítható, színes műsorrendünknek. Szeretnénk új alkotókat Miskolcra csábítani. Ezzel az is a szándékunk, hogy a színházat kimozdítsuk Miskolcról, és ha lehet Magyarországról is – külföld felé nyitnánk, megtalálva azokat a fesztiválokat, ahol az előadásainkkal megjelenhetünk.

A Nem félünk a farkastól olvasópróbája, melyet Székely Kriszta rendezésében mutatnak majd be
Fotó: Gálos Mihály Samu

Miért fontos ez?

Visszaigazolás. A dolgok természete szerint a városban, a régióban, az országban is jobban odafigyelnek a kívülről érkező elismerésre. Megerősítés lehetne a törekvéseinkben. És természetesen tudni szeretnénk, hol tartunk most a színházcsinálásban, a szakmánkról való alkotó gondolkodásban a mai európai trendekhez képest. Komoly tárgyalásokban vagyok jelentős hazai és külföldi rendezőkkel – például Radu Afrimmal, az új román színház egyik európai hírű nagy művészével. Ha sikerül ide vonzani őket, annak nemcsak az az értelme, hogy a társulatunk azt tanulhatja tőlük, amit másoktól nem, de a hírünket is vihetik.

Cyrano
Fotó: Gálos Mihály Samu

Mi a „hírünk”?

Bízom benne, hogy az: a miénk nagyon érvényes színház. Amellett, hogy a legtöbb előadást játszó vidéki színház a miénk, komolyan vesszük magunkat, és nem csak blabla, hogy a legfőbb törekvésünk a minőség. Az előadásaink mind azt bizonyítják, hogy jó úton járunk.

A Don Juan olvasópróbája
Fotó: Hajdufi Péter

És hogyan lesz? Lehet ezzel előre számolni? Vagy inkább így kérdezem: előre számol ezzel?

Már most tudom, hiszen az előző évad végén elkészült Feketeszárú cseresznye nagyon erős előadásunk lesz. Bízom benne, hogy a Don Juan és a Vadkacsa szintén. De amikor az évadot tervezzük, nem arra figyelünk, hogy tetszik-e majd a szakmának, a kritikusoknak. Hanem arra, mi való a színészeinknek, mivel tudjuk segíteni őket a fejlődésükben. Aztán arra, hogy mi a fontos ma, és miről akarunk mesélni mi. Melyek azok a társadalmi mozgások, amelyekre reagálni kell a színháznak, és mik a mi kérdéseink ezzel kapcsolatban. És aztán, hogy ki rendezi az előadást. Mindig utóbb derül ki, jól kalkuláltunk-e, minden együtt volt-e, hogy működjön az előadás.

A velencei kalmár
Fotó: Éder Vera

Nyilván nem jó, ha valaki mindenekelőtt rágörcsöl a sikerre, de gondolom, tetszeni azért örök szándék.

Rendezőként azt mondom: halálra ítélt vállalkozás, ha úgy kezdenék a munkának, hogy vajon milyen hatást érek el, és mit mondanak majd erre, amikor készen lesz. Maga a mese érdekel, és hogy a személyes történeteken keresztül mit lehet elmondani belőle. Hogy mire kérdez ez rá a mi életünkből, és hogy adhatóak-e ezekre a kérdésekre válaszok. Ez minden műfaj esetében igaz. A Luxemburg grófját sem a várható hatás miatt csináljuk, hanem mert úgy gondoljuk, Eperjesi Erikának jó ez a szerep és jó Harsányi Attilának is: az ő mélységei, a bonyolult gondolkodása ezzel a könnyed szereppel találkozva adhat valami különös metszetet. A színpadon megjelenhet egy bonyolult figura, ami közelebb hozza a karaktert, a művet és valami számunkra való fontos témát az élethez. Mert az is érdekel ebben a darabban, hogy a Luxemburg grófja valahol a művészek sorsáról beszél, rólunk, és abban bízom, hogy ez az előadás találkozik a közönség szeretetével.

Luxemburg grófja
Fotó: Gálos Mihály Samu

Az új főrendező, Rusznyák Gábor megelőlegezte az évadnyitón, hogy lesznek változások: ami rossz volt, azt jól kell csinálni, ami jó volt, azt még jobban. Ez jól hangzik, de mit jelent?

Erősen el kell gondolkodnunk rajta, hogy mi az a mennyiség – bemutató, előadás, munka –, ami még nem veszélyezteti az alapszándékot. Vagyis, hogy nincsenek olcsó megoldások. Nincs az, hogy csak gyorsan legyünk túl rajta. Ebben az évadban tizenhét új bemutatónk lesz, és ez már az a határ, ahol sérüléseket szenvedhetünk. Komoly munka megtalálni a jó megoldást: úgy csökkenteni a bemutatók számát, hogy ne csökkenjen a nézőszám: tavaly 144 ezer nézőnk volt.

Tudja, hol vannak ezek az emberek?

Például az iskolákban. Több tantermi-színházi programunk is nekik szól. Próbálunk úgy közelíteni hozzájuk, hogy megérezzék: a színház képes egyszerűbben beszélni a saját problémáikról.

A teljes interjú a boon.hu oldalán olvasható.

Nyitókép: Béres Attila, fotó: Végh Csaba