Nem csak szerencse dolga - KIRÁLY ATTILA

- A legegyszerűbb útja ennek, hogy kis szerencsével felkérik és el is vállalja. Az én esetemben legalábbis így történt. A darab maga is része volt a felkérésnek, tehát nem én választottam, hanem a konkrét feladat választott ki engem. Korábban a Hókirálynőt rendeztem ugyancsak Békéscsabán, ez a második rendezői munkám.

- A Hókirálynő koreográfusa voltam Szegeden, s tudomásom szerint Székhelyi József nem tudta elvállalni a darab újbóli megrendezését Békéscsabán, így kerülhettem képbe. Tehát valószínűleg a véletlenek egész sora folytán kezdtem el rendezni, aminek mellesleg borzasztóan örülök.

- Biztos, hogy nem. De tökéletesen beleszerettem ebbe a feladatkörbe, nagyszerű dolog kívülről rálátni az előadásra és segíteni a többieket. Globálisabban kell gondolkozni, mint színészként vagy koreográfusként - a színháznak minden kis porcikájával foglalkozni kell ilyenkor. Sokáig egyáltalán nem voltam biztos abban sem, hogy színész akarok lenni, most viszont már nem tudnám a jövőt elképzelni színház nélkül. Ezért szeretném mind több oldalról megtapasztalni a színházcsinálást, ideértve a színészi, a koreográfusi és a rendezői munkákat is.

- A rendezés annyira új és izgalmas, hogy egyelőre biztosan le tud kötni ennyi feladat. Akkor éreztem hasonlót, amikor gyermekem született. Mindenki mondta, hogy mennyire fantasztikus dolog az, de amikor az ember saját maga át is élheti, rájön, hogy eddig semmit nem tudott az életről. Sok rendező mesélt óriási hévvel arról, miért rajongják a szakmájukat, most pedig volt alkalmam, hogy valóban megértsem őket. Ami nagyszerű boldogság.

- Valószínű, hogy ez a kettő összefüggött, igen. Azt gondoltam, hogy a zenés részekkel könnyen, vagy könnyebben boldogulok majd, és a prózai jelenetek pedig megizzasztanak, de a Vértestvérek esetében ez pont fordítva történt. Óriási szerencsém volt a színészgárdával, igazán tehetségesek és nyitottak.

- Egy musical általában úgy áll össze, hogy a viszonylag gyenge darabocskát remek zenékkel turbózzák fel. A Vértestvérek ezzel szemben az ír szerző nagy prózai igénnyel megírt darabja - valódi számokkal. A budapesti színházszerető közönség pedig azért is jól járhat vele, mert néhány irgalmatlanul jó színészt lesz alkalma megismerni, olyanokat, akikről én szakmabeliként sem tudtam, hogy egyáltalán a világon vannak. Tehát nem csak a darabot, de a társulatot is sikerült nagyon megszeretnem.