Milyen lesz az idei Random Shooting Day?
Más, mint az eddigiek. Nem olyan típusú adománygyűjtést szervezünk, amilyet az elmúlt hét évben megszokhattak tőlünk.
Emiatt teljesen más hangulatú esemény valósulhat meg, hiszen nem lesz jelen az az érzés, hogy azért „kell” segíteni valakinek, mert bajban van, és nem várhatók olyan jellegű felszólalások, amik valamilyen nehéz helyzetre hívják fel a figyelmet. Feltehetőleg az eddigieknél bulizósabb és lazább lesz a hangulat. Idén is ingyenes az esemény, és idén sem lesz dress code – ha valaki melegítőben akar jönni, jöhet, ha pedig valaki ki akar öltözni, tegye! Ugyanakkor azt hallottam vissza, hogy mindenki készül a szettjével, amit akár külön erre a célra készíttet. Ez azért menő visszajelzés számunkra, mert szerintem akkor jó egy esemény, ha lelkesíti az embert, és arra ösztönzi, hogy a legjobb formában jelenjen meg. Idén is lesz sajtófotósunk, Horváth Domonkos, aki gyönyörű képeken fogja az eseményt megörökíteni.
Mi a kiállítás programja?
Jó érzés, hogy ennyi évvel a hátunk mögött azt mondhatom: a szokásos. Lesz élőzene, DJ, és az Animal Cannibals fogja levezényelni az estét, a rájuk jellemző, iszonyú jó, humoros dumával. Családias, mégis divateseményhez méltó hangulatú lesz az egész. Idén Budaházy Árpád, a HVG igazgatója és a tervezett könyvünk kiadója nyitja meg az eseményt, aminek a fővédnöke Balázs Zoltán színész, rendező, aki modellünk is volt idén. Elképesztő élmény volt vele a közös munka. Fantasztikus volt látni, hogy noha világhírű, sikeres és keresett ember, mérhetetlen alázattal nyomta végig a fotózást. Valószínű, hogy a beszédét is ez a szellemiség és hozzáállás fogja áthatni, hiszen nagy tisztelettel van az ügyünk iránt.
A megnyitó után fiatal, tehetséges zenészek fognak fellépni. Velünk lesz Janet Gruber rapelőadó a True Story Recordstól, aki különleges világot teremt majd a színpadon a zenekarával, a másik fellépő pedig Szivák Zsolt lesz a SÏWÄG zenei formációból. A zenei blokk után a már megszokott tombolasorsolás következik, amit néhány évvel ezelőtt azért indítottunk, mert rájöttünk, hogy a tombola árából is tudjuk az egyesületeket és alapítványokat támogatni. Idén számos cég jó szívvel támogatta a tombolát a termékei ajándékként való felajánlásával.
Ez főként azért különleges, mert úgy látom, a felajánlók elsősorban a projekt iránti szeretetüket fejezik ki. Nagyszerű, hogy a Random Shooting Day ilyen szép gesztusokat vált ki az emberekből.
Milyen élmény ezt a projekt megálmodójaként látni?
Óriási öröm, mert annak idején olyan esemény létrehozása volt a célom, amelyen találkoznak, beszélgetnek, kapcsolatokat építenek az emberek. A Random Shooting Day egyik szépsége az, hogy nagyon színes a közönség összetétele. Csodás látni, amikor például az extrém stílusban felöltözött stylistunk beszélget egy üzletember vendégemmel, remekül érzik és szétröhögik magukat sztorizgatás közben. Elképesztő mértékű elfogadás, kedvesség, jóindulat van jelen. Az eddigi években az este folyamán odajöttek hozzám az emberek, és a fülembe súgták: „Nagyon jól érzem magam, elképesztő jó fej itt mindenki!”
Ezen az eseményen nem kell attól tartani, hogy az egymástól látszólag nagyon különböző emberek nem találják meg a közös hangot.
Mi segíti a különlegesen harmonikus légkör kialakulását?
Az, hogy itt semmi sincs szabályokhoz kötve. Van az estének tematikája, de minden vendég azt csinál, amit akar. Ha akarja, meghallgatja a nyitóbeszédet, de ha nem, leülhet a pultnál, hogy igyon egyet valakivel. A kinti, kivilágított teraszról dohányzás közben is nyomon követheti az eseményeket, aki akarja, hiszen ott is vannak hangfalak, hősugárzók, takarók. Akár az egész estét is ott lehet tölteni. Mindenki úgy érezheti jól magát, ahogy akarja – a lényeg az, hogy jelen legyen.
Kiknek és hogyan készül a háromszázadik fotósorozat ünnepére megálmodott könyv?
Tavaly nyár óta szervezzük a kiadását. A képszerkesztőnkkel belőttük a megvalósítani kívánt irányt, és már el is készült a könyv címlapja, előrehaladott állapotban van a projekt.
Háromszáz oldalas lesz. Mind a háromszáz sorozatból kerül bele egy már élőben is kiállított kép. A képek mellett mindössze a stáblista és a projekt leírása szerepel majd ebben a Magyarországon elsőként megvalósuló fotókönyvben. Nem eladásra készül, hanem ajándékul azoknak, akik valaha dolgoztak a fotókon, és azoknak is, akik sokat segítettek minket.
Hogyan foglalnád össze a Random Shooting Day lényegét?
Azzal a céllal hoztam létre, hogy legyen egy napunk, amikor szabadon alkothatunk, és azt csinálhatjuk, amire vágyunk. A szakma résztvevőinek – legyen szó bármilyen művészeti területről – mindig fontos, hogy szabadon szárnyalhasson a fantáziájuk, de ez a megélés általában elmarad a mindennapi, megélhetésért pörgetett munka mellett. Ezt a szabadságérzést akartam megadni a szakmának. A nulláról kezdtem el megvalósítani, és mára elképesztő mértékben kinőtte magát az esemény. A szakmabeliek és a látogatók szeretik, a benne részt vevő alkotók boldogok, a fotózásokon ténykedő résztvevők feltöltődnek és hetekig szárnyalnak. Ezek miatt érdemes csinálni – és nem pénzért, mert ezért senki sem kap fizetést.
A lelkesítő közös munka mellett mi segít fenntartani a projektet?
Elmondhatatlanul sok munkám van benne, de ennek a munkának minden másodperce öröm. Van, amikor a rengeteg idő mellett rengeteg pénzt is bele kell tennem, de nem bánom. Immár nyolc éve ennek szentelem a csütörtökjeimet, és ha kell, munkát is lemondok a Random Shooting Day-fotózás érdekében. Ez a projekt az én gyerekem, nem tudok ennél kevesebbet beletenni. Hozzáteszem: ennél kevesebb energiabefektetéssel nem is működne. Nagyon könnyen és hamar szét tud hullani egy közösség, ha nincs benne olyan valaki, aki szívvel-lélekkel összetartja. Én ezt teszem: én vagyok a projekt motorja, de a többiek sem kevesebbek nálam. Szívből hisznek abban, amit csinálunk, ők a projekt kasznija. Ez csak így, együtt működik.
Miként formál téged a Random Shooting Day-féle alkotás?
A könyvben az első fotósorozattól a háromszázadikig nyomon követhető lesz a projekt elképesztő fejlődése, és ez visszatükrözi számomra, hogy mennyit tanultam. Ma már nem csupán fodrászként veszek részt a projektben, hanem művészeti vezetőként is, és ezáltal iszonyatosan sokat változott a hozzáállásom, látásmódom. Képesnek kell lennem arra, hogy akár olyan munkát is koordináljak, amelyben öt olyan ember dolgozik együtt, akik ott találkoznak életükben először. Figyelnem kell az együttműködés, a tisztelet, a harmónia megvalósulására, a túlzások elkerülésére, a gördülékenységre. Az a szép, hogy bár rengeteg elismert és híres emberrel is együtt dolgozunk, soha senki nem akarja lenyomni a másikat, nem akar több lenni annál, ami szükséges.
Szerinted milyen kulturális jelentősége van a ténykedéseteknek?
Rengeteg fiatal követ minket, néhány fizetős divatiskolában már beszélnek rólunk a tanárok, sőt egy-két helyre már oktatni is hívtak engem a projekttel kapcsolatban.
Hogyan építetted a karriered, váltál az országosan ismert és elismert Koczkává?
A sors terelt ebbe az irányba. Kilencéves koromtól kezdve kosárlabdáztam, sportoló és testneveléstanár akartam lenni, és sokáig nem akartam meglátni a jeleket, amik figyelmeztettek, hogy nem az az utam. Felvételizni akartam a Testnevelési Egyetemre, ahova egy edzőtáborban megélt sikereimnek köszönhetően jelentkezés nélkül bejutottam – volna, ha aznap délután, amikor ezt tudatták velem, nem estem volna egy akkorát, hogy elszakadtak a bokaszalagjaim. Tudtam, hogy vége mindennek, mert bár végigmentem a hathetes rehabilitáción, esélytelenné vált, hogy visszakerüljek a korábbi fizikai szintemre. Mondtam az anyukámnak, hogy következő évben újra próbálkozom a felvételivel, mire közölte, hogy arról szó sem lehet, és beíratott fodrásziskolába. Azt mondta, azért oda, mert a fodrászé a legjobb szakma, hiszen bárhol, bármikor lehet űzni, és mivel az ember haja mindig nő, fodrászokra mindig szükség lesz. Nem tetszett az ötlet, és azt terveztem, hogy kirúgatom magam a suliból, aztán megyek a TE-re. Ám volt ott két oktató, Kovácsné Emi néni és Steinbach Misi bácsi – az aláírásukat magamra is tetováltattam –, akik a bennük égő szakmai alázat és lelkesedés által felébresztették bennem a hivatástudatot.
Közöltem Misi bácsival, hogy Hajas Lacival fogok dolgozni, de ő csak mosolygott, és megkérdezte, hogy ezt hogyan tervezem megvalósítani. Mondtam, hogy odamegyek hozzá és közlöm vele. A sors aztán úgy hozta, hogy pont Hajas Laci volt a vizsgáztató elnök a szakmunkásvizsgámon, ami ugyan nem sikerült túl jól, ő utána mégis odajött hozzám, mondván hogy embereket vesz fel, és megkérdezte, érdekelne-e engem a dolog. Köpni-nyelni nem tudtam. Utólag kiderült, hogy ez Misi bácsi közbenjárásának volt köszönhető. Dolgoztam Lacival, és rengeteget tanultam tőle, mondhatjuk azt, hogy nála tanultam meg a mostani tudásom legjavát, aztán volt egy időszak, amikor házhoz járó fodrászként dolgoztam. Aztán egyszer csak üzenetet kaptam Lakatos Márktól. Megkérdezte, elmegyek-e vele másnap egy műsor forgatására – és az a műsor a Megasztár volt. Akkor álltam a saját lábamra független fodrászként, és közben megismert az ország. A monotonitás elkerülése érdekében azóta is folyamatosan keresem az új kihívásokat, és azóta is azt csinálom, amit szeretek.
A Random Shooting Day további részleteiért kattints a hivatalos Facebook-eseményre! A kiállítás csupán november 27-én tekinthető meg.
