Nem elég lila VÁSÁRY TAMÁS

? Az utóbbi években szinte az összes nagy verseny grémiumának tagja volt. Most, Pretoriában találkozott valódi tehetségekkel? 

 

? Igen, de sajnos azok a fiatalok, akik nekem igazán tetszettek, már az első fordulóban kiestek. Pedig rajtuk érződött, a szellem emberei, a többi zsűritag azonban nem azt hallgatja, amit kellene? Hiába egyesítette zongorázásuk a művészetet a költészettel és a megfelelő mértékű szabadsággal. A bírálóbizottság tagjait azonban nem lehetett meggyőzni, nem is volt rá lehetőség. A zsűrizés során számomra szenvedés ez is, hallunk valamit, és nem lehet megbeszélni. Egyébként Európától Afrikáig, hiába jönnek más-más jelentkezők, a szimptóma ugyanaz. Iszonyú magas technikai színvonalon játsszák a modern műveket, olyan virtuózak az elődöntőben, hogy úgy vélem, nem lehet közülük senkit kiejteni, aztán, ahogy Mozart vagy Beethoven kompozíciói következnek, kiderül a valóság. Olyan ez, mintha egy gyönyörűnek látszó, elegánsan felöltözött nő elkezdene vetkőzni, s meglátnánk, a ruha alatt rejtőző test már nem is olyan szép. A fiataloknak fogalmuk sincs arról, miről szólnak ezek a művek. Nem tudják, hogy Mozartot énekelni kell, nem lábujjhegyen pipiskedve, modorosan előadni. S mivel érzik az ürességet, de tudják, valamit mutatni kell, manírt manírra halmoznak.

 

? Igen, hiszen elég, ha egy-két mondatot mondok, és máris képesek másképpen játszani, énekelni a hangszerükkel. Ha van ugyanis egy gyönyörű dallam, és azt ihletetten, énekelve adja elő valaki, az már magában is szép, és tartalommal tölti meg a produkciót. Mozarthoz például az opera a kulcs. És bár a kedvenceim kiestek az elődöntőben, igyekszem segíteni a további karrierjüket. Ajánlólevelet kaptak tőlem, és ha van rá lehetőség, meghívom őket az együttesemhez koncertezni. Szívesen foglalkozom velük, és természetesen ingyen tanítok, akárcsak Liszt.

 

? Említette korábban, hogy nagyon hasonlónak tartja személyiségét Liszt Ferencéhez, Chopin-re pedig alkata emlékeztet. Milyen kapcsolat fűzi Debussyhez?

 

? Imádom a kompozícióit, sokat játszottam a műveit. Különleges a zenéje, engem rendkívüli módon megfog és meghat. S bár ez a sorozat, A zongorán túl már másodszor kerül színre a Festetics Palotában, sem beszélni, sem játszani nem tudok kétszer ugyanúgy. Debussy képes volt arra, hogy a földi világot szellemi magasságokba vigye. Csodálatos, ahogy megidézi az antik, görög természetet, a nimfákat, a faunokat. Ahogy az ember a muzsikáját hallgatja, azt érzi, ő is része a mitológiának. Erre senki más nem képes. A publikum a bőrén érzi a levelek, a szellő simogatását, orrában a virágok, a tenger illatát. Most, ahogy a koncertek kapcsán nagyító alá vettem a kompozícióit, meg kellett állapítanom, nincs igazán drámai műve. Miközben egész életében szenvedett valamitől. Ha mástól nem, akkor a saját igényeitől, amelyek kielégíthetetlenek voltak, akár a nők vagy az ételek terén. Képes volt állandóan panaszkodni még az időjárás miatt is. Semmit sem talált elég jónak. Számára a komponálás szintén borzalmas szenvedést jelentett, mert annyira perfekcionista volt. Rengeteg befejezetlen művet hagyott maga után. Gyötrődött a pénztelenség és a kritikák miatt is. Még a művészetéért rajongók sem értették meg igazán. Ezt teljesen átérzem, mert sokszor kaptam olyan bírálatot, amely hiába volt dicsérő, felbosszantott, mert mást talált jónak, mint amit én? Debussy egyébként Magyarországon is koncertezett, s a Waldbauer Quartettel próbálta egyik művét. Az egyik résznél nem volt elégedett a muzsikusokkal. Nem elég lila ? mondta előadásukra. Számára az impressziók voltak a fontosak, az atmoszférateremtés. Igyekszem ezért én is megfelelő miliőt varázsolni a két esten.

 

? Azért kezdtem el annak idején A zenén túl című sorozatomat, mert a közönség számára a zene a legnehezebben megérthető műfaj. Nagy része ugyanis absztrakt, a logikáját nem lehet szóról szóra lefordítani, ahogy egy álmot sem. Ráadásul időfolyamban történik, így csak akkor tud valaki az egészről képet alkotni, ha emlékszik az elejére. Ez első hallásra pedig még számomra sem jelent egyszerű feladatot. Akkor lesz az enyém a darab, ha sokat foglalkozom vele. Mindig elgondolkozom azon, hogy egy-egy hosszú kompozícióból a közönség mennyit ért meg. Olyan ez, akár egy kép, amelyet ha csupán centiméterenként vetítve látnánk, roppant nehezen állna össze fejünkben a nagy egésszé. Ráadásul a zene olyan eszközrendszerrel dolgozik, amely nem része a mindennapi kommunikációnak, szemben a szavakkal vagy a képekkel. Azért mesélek a koncertjeimen, mert ezzel kicsit közelebb hozom a hallgatósághoz a komponistát és az adott darabot. Fárasztó folyamatosan klasszikus zenét hallgatni, szükség van közben szünetekre. Amikor pedig a beszéd válna unalmassá, akkor következik ismét a muzsika. A zene kapcsán emberi, szellemi dolgokról beszélek. Erre a publikum tagjai, különösen a fiatalok, ki vannak éhezve. Ők már csalódtak a materializmusban, a vallásban. Nem kaptak értelmes, logikus választ arra, mi az élet értelme. Talán ezek a beszélgetések is segítenek kicsit abban, hogy megtalálják helyüket a világban, és megértsék, mi végre léteznek. Emlékszem egyébként az egyik első, beszélgetős esten, a Zeneakadémián, még éjjel egykor is volt hallgatóságom, én pedig a pódiumról megtapsoltam a kitartó és érdeklődő közönséget. Ma már bármerre járok a világban, mindenütt mesélek.

 

? Nagyon élvezem a munkát a szombathelyi zenekarral, remek muzsikusok, akik még abba is beleegyeztek, hogy átvariáljam az ülésrendjüket. Kiváló teljesítményre képesek, hiszen a BBC által készített, Gustav Holst-filmhez mi játszhattuk fel a Planéták című művet, a Művészetek Palotájában pedig telt házas koncerteket adunk, amelyekre hetekkel korábban elfogynak a jegyek. Nagyon élvezem azt is, hogy élükön végre dirigálhatok operát, gyerekkorom óta a műfaj szerelmese vagyok. Talán előbb-utóbb nemcsak koncertszerű, hanem rendes kosztümös előadások is születhetnek Szombathelyen. Abban is bízom, hogy az együttes anyagi helyzete szintén rendeződik hamarosan.

? Több esten is dirigálja őket februárban, s Richard Strausstól Dvorakig ível a program, hiszen egyetlen hét alatt - két fővárosi zongoraestje mellett - három hangversenyen is vezényli az együttest.    

 

? A tanulás miatt volt megterhelő számomra az évkezdés, hiszen a pretoriai versenyen nem jutott idő a kottákra, partitúrákra, s Strauss és Dvorak műveit pedig régen játszottam. Az afrikai hőségből sem volt kellemes hazatérni a budapesti fagyba. Negyed ötkor fekszem, hétkor kelek minden nap, szerencsére bírom energiával. Megfogadtam Kodály szavait, aki mindig azt mondta, érdemes sétálva tanulni, s a szellemi tevékenységet fizikaival összekapcsolni. Nagyon inspirálóak a partnereim is, hiszen Szombathelyen Dvorak Zongoraötösét is előadtuk, a Savaria Zenekarral pedig nemcsak városukban, hanem Sopronban, Pécsett is koncertezünk. Tényleg felkérésekkel teli ez az időszak, nem beszélve arról, hogy már készülök a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, március 23-án ugyanis a Fesztivál Színházban, a feleségemmel, Tunyogi Henriettel lépünk fel.

 

? Pedig ez a nyolcadik tavaszi fesztiválos fellépésünk, amelyen összekötjük a balettet és a zenét. Mindig elkapkodják ezekre az estekre a belépőket, és ez nagy öröm számunkra. Az idei produkciónk is különleges lesz, hiszen három, számomra fontos zeneszerző: Liszt, Kodály és Debussy műveit játszom, Henriett pedig koreográfiát készít darabjaikra. Ha ezen is túl vagyunk, lesz némi szünet, és végre ismét az írásra koncentrálhatok. Az életregényemnél már kétezer oldalnál tartok, s az életrajzi kötetem felével is elkészültem. Nemrég, Indiában találkoztam egy jógival, aki azt mondta, tudja, hogy zenész vagyok, a legfontosabb feladatom azonban az, hogy befejezzem ezeket a könyveket.