Nem filmmúzeum ? ESŐEMBER

 

Charlie Babbitt rég megtagadott apja váratlan halálakor, a tekintélyes örökség elmaradása kapcsán szerez tudomást autista, de kiváló értelmű bátyja, Raymond létezéséről. Az üzleti karrier gátlástalan, hányaveti ifjú szerencselovagja és a középkorú, állandó orvosi felügyeletre szoruló testvér fokozatos egymásra találása győz Charlie pénzéhségén, szeretetlenségén is. A forgatókönyvért egykor Ronald Bass és a történetgazda Barry Morrow kapott Oscart. A két éve készült színházi adaptációt Dan Gordon jegyzi (fordító: Zöldi Gergely. Néhány változtatás, kacsintó betoldás került a magyar szövegbe, és ? úgy fest ? egy-két, a mesegombolyítást összezavaró dátum, adat ugyancsak). A melodramatikus példázat legműködőképesebb ötlete a Raymond név és a Rain man: Esőember elnevezés egybehangzása. A félárva Charlie kisgyermekként a fantáziált Esőemberrel vigasztalta magát, nagyfiúként az esőtől ? és annyi minden mástól ? rettegő, eleinte vadidegen fivérben lel rá jobbik énjére.

  A Belvárosi Színház, mely pontosan a Barry Levinson forgatta Esőember elkészülésének évéig Filmmúzeumként működött, nem a film teátrumi kópiáját fogadta be. Sebő Rózsa egyszerű, fehér, négyzetes felületekből kihozott díszlete ugyan ? főleg Bányai Tamás világítási eljárásainak, fényfoltjainak köszönhetően ? bír filmvászon-asszociációkkal, de sem a jelenetezést nem lehet snittelőnek-montírozónak mondani, sem a darab- és játékfelfogásban nem köszön vissza a Tom Cruise és Dustin Hoffmann alakítása révén elhíresült mozi. Cselényi Nóra díszlettervező is a visszafogottságot kereső fekete-fehérből, meg egy kis pirosból dolgozott. A kaszinóban öccsének a zseniális kártyaszámolással egy kalap dollárt nyerő Raymond csokornyakkendője és papucsa együtt: jól megjegyezhető, sokat eláruló öltözéki ellentmondás.

Anger Zsolt rendezése mintha saját, a problémaelemzést sokszor elhanyagoló felszínességének is tudatában volna. Elsőrendű célja, hogy teret nyisson Kulka János (Raymond) és Nagy Ervin (Charlie) kettőseinek. Menet közben ? pontosabban az eleje és a vége táján ? az előadás olyan biztonsági támaszt kap, mint (a szerepet Kézdy Györggyel felváltva játszó) Garas Dezső hűvös, okos, illúziótlan Dr. Bruner intézetigazgatója. A Charlie oldalán egyensúlyozó Susant Cseh Judit megoldatlanságok sorozatán átlépve vázolja (semmi ok nincs például, hogy a nőnek csókolózni támadjon kedve a suta ?sógorral?, majd jóval utóbb elharapja a közjáték emlékét). Urbanovits Krisztina korrektül váltogatja a női mellékkaraktereket, Simicz Sándor távolról sem válik be olyan jól többfeladatú színpadi epizodistának, mint a Czukor Show-ban hadonászó hangulatfelelősnek.

  Nagy Ervin flegmábban, linkebben indítja szerepet a kívánatosnál. Nem a biztos hatásokra törő szerepformálás link, hanem Charlie üresebb a kelleténél, s ebből a jellemzésből nem is könnyű kimászni, nagyjából azonban sikerül. Poén és svung bőven buzog Nagy színpadi lényéből. Kulka János a hírek szerint pszichiáter segítségét is igénybe vette nem könnyű munkájához. (Az Esőember ?modellje?, Kim Peek tavaly decemberben hunyt el. Nemes, de színházi értelemben felesleges törekvés, hogy a Belvárosi előcsarnoka eligazít az autizmus alapkérdéseiről.) Kulka munkája viszont nem klinikai hitelével ér célt: biztos technikájában és ismétléseinek ritmusában rejlik klúja. A mindennapokban való tájékozódás bűntelenül jámbor, a külső hatások ellen sztereotípiákkal védekező, páratlan memóriájú beteg különcét Kulka az öregedő óriáscsecsemő infantilis kedvességével, noha egyelőre igazán mély benső világ nélkül jeleníti meg. Kulka és Nagy összehangolódott duót alkot, belakja a szeretet-közhelyeket. Ha Anger az első tapasztalatok alapján, legalább az augusztusi-szeptemberi újrajátszások előtt ismételten végigzongorázza a darabot, lehet finomítani a páros produkcióját.