Már nyolcéves a zenekar, és most jött ki az ötödik nagylemezetek. Milyen érzés visszahallgatni a legelsőt ennyi idő távlatából?

Bagossy Norbert: Szerintem ég és föld a különbség a legelső megírt dal, az Add vissza meg a legutolsó, a Fordul a világ között. Az első lemez pontosan olyan, mint egy friss zenekar első lemeze, az utolsó pedig, mint egy nyolcévesé. Pár évvel ezelőtt a hangom, a hangzás, a dalszöveg is más volt, de jó kedvvel hallgatom vissza a dalokat. Bármennyit is változtunk, a két lemez ugyanazokat a ránk jellemző jegyeket hordozza magán.

Bagossy László: A sok év közös munkának köszönhetően sokkal tudatosabban írunk már dalokat. Az első lemez még puritán, ösztönszerű volt, az utolsót már jóval átgondoltabban és egyben bátrabban készítettük el, hiszen a saját komfortzónánkból is kiléptünk. Azt hiszem, minden lemez hű a zenekar életkorához. Minden évben tartok egy napot, amikor végighallgatom a diszkográfiánkat. Nyilván technikailag nem feltétlenül összehasonlíthatók az albumok, de minden dalt az akkori lehetőségekhez kell mérni. Nagyot fejlődött a stúdiótechnikánk, de mindig büszke leszek az első lemezünkre is.

Norbi, említetted, hogy vannak olyan tipikus Bagossy-jegyek, amik minden dalból visszaköszönnek. Mi az, ami örök?

B. N.: Nehéz ezt megfogni, de a hallgatók mindig azt mondják, hogy felismerhető a stílusunk. Amellett, hogy én éneklek végig, van egy tipikus „bagossys” hangzás.

B. L.: Szerintem ez a bizonyos Bagossy-hangzás főként Norbi hangjának köszönhető. Ha nem tudnád, ki énekli, simán elhinnéd, hogy A Királyném című dalt és az Elviszleket két különböző zenekar írta. Nekem mindig azok az énekesek adtak sokat, akiknek különleges, felismerhető hangkaraktere van, akiket már az első szó után be tudok azonosítani. Chris Rea hangját sem téveszted össze senkiével! Szerintem ez Norbinál is így van, és ez egységet ad a Bagossynak.

Elképesztően termékeny zenekar vagytok, kis túlzással minden évben kiadtatok eddig egy nagylemezt. Minek köszönhető ez? Hogy lehet az, hogy sosem fogytok ki az inspirációból?

B. N.: Még csak nyolcévesek vagyunk, úgyhogy bőven van feldolgozásra váró témánk. Szerintem ma már nem engedheti meg magának egy zenekar, hogy évekre eltűnjön. Felgyorsult a világ, és ha nem vagy szem előtt, elfelejtenek vagy megunnak. De nem kényszerből írunk, hanem késztetésből: azt csináljuk, amit szeretünk, így természetesen jönnek belőlünk a dalok.

B. L.: Ahhoz, hogy az ihlet kijöjjön, meg kell kaparni a felszínt. Ha minden nap a kezedbe veszed a gitárt, és megpróbálsz megfogalmazni egy gondolatot, máris megtörtént a kapargatás. Ha csak minden huszadik nap írsz egy témát, az már elég jónak számít.

B. N.: Ha gitározom, szinte mindig az a cél, hogy írjak is valamit. Úgy tűnik, annyira azért összejön ez, hogy kétévente megjelentessünk egy lemezt. A Covid okozta bezártság remek alkalom arra, hogy befelé forduljunk és önmagunkból inspirálódjunk, hiszen ez örök termékenységet ad. Nagyon remélem, hogy sosem fogyok el.

Fotó: Bátori Gábor Sinco

Miből merítetek, amikor dalokat írtok?

B. L.: Gyerekkorunkban volt egy gitártanárunk, György László, aki úgy tanított, hogy miután megismertük a dalokat, utána beszélgettünk, filozofálgattunk az alkotói folyamatról. Kielemeztük, hogyan áll össze egy dal tényleges üzenetté. Szerintem Norbi szövegeinél sem feltétlenül a téma a fontos, sokkal inkább az, hogy egy adott gondolatot miként lehet újszerűen megközelíteni. A 2+8 is 10, a 7+3 is 10. Az út a lényeg, ahogy eljutunk a célig.

B. N.: Ha érzéseket vált ki egy dal, már elérted a célod.

Ha jól tudom, mindkettőtök vallásos. Talán az istenhit is hozzátesz valamit az ihletettséghez?

B. L.: Én inkább útkeresőnek nevezném magunkat. Mindig is érdekeltek az élet nagy kérdései, és sokkal inkább egy nagyobb, felső hatalomban hiszek, mintsem egy konkrét vallásban.

B. N.: Ha hiszel valamiben, akkor van egy irány, amerre haladni szeretnél, és pozitívan nézel előre. Számomra ez a legfontosabb, és ez mindig átsegített a problémákon. Ezt közvetítjük a zenéinken keresztül is.

A gyergyói tájak szintén rendszeresen előjönnek a dalaitokban. Hogyan hat a zenétekre a kétlakiság?

B. N.: Nem akarunk rájátszani a származásunkra, egyszerűen csak büszkén vállaljuk és szeretjük a kisvároskánkat. Büszkén mutogatjuk, mert egy csodaszép hely, és örülnénk, ha ezt másokkal is megoszthatnánk. De nincs ebben marketing, számunkra ez a természetes: egész életünkben raktuk a tüzet, vágtuk a fát, és imádjuk a ropogó fa hangját – egy-egy ilyen kép akarva-akaratlanul is visszaköszön a zenénkben.

Ami pedig a kétlakiságot illeti, azt mindannyian megkedveltük. Szeretünk felfedezni új dolgokat, új emberekkel találkozni, új ízeket kóstolni, pörgetni az életet, átélni az impulzusokat. Erről szól a zenészélet: folyton menni kell, és ezt nagyon élvezzük. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszú út után nagyon jó hazaérni! Laci szokta mondani, hogy amikor elegünk van a nagyvárosból, elbújunk Gyergyóban, ha pedig már több ingerre lenne szükségünk, visszajövünk Budapestre!

Hol turnéztok szívesebben?

B. L.: Mindkét helyen nagyon jó a közönség. A gyergyóiak kicsit sajátjuknak éreznek bennünket, büszkék ránk, ha pedig egy idegen városban vagyunk, hatalmas vendégszeretettel fogadnak bennünket. Mindkettő felemelő érzés, mindkét esetben otthon érezzük magukat.

B. N.: A legnagyobb különbség talán csak a szülővárosunkban van, hiszen ott olyan arcok töltik fel a közönség sorait, akiket kiskorunk óta ismerünk. Szerencsére Magyarországon is van egy erős bázisközönség, akik utaznak velünk, követik a koncertjeinket, és ez nagyon megható. Csodálatos érzés, hogy az életük részévé válhatunk.

Meséljetek egy kicsit az új lemezről, a Fordul a világról! Miben lett hasonló és miben más, mint a korábbiak?

B. N.: Nagyon elégedettek vagyunk vele! Most azt érezzük, hogy na, ez az igazi Bagossy-lemez, de valójában ugyanezt éreztük eddig mindegyiknél. A dalok nagy része a karantén időszaka alatt íródott, úgyhogy picit más hangulatot közvetítenek, mint a korábbiak. Úgy érzem, sokat feszegetjük a határainkat mind a hangszerelés, mind az ének terén. Nagyon sokszínű lett a lemez, új vizekre eveztünk.

B. L.: Emlékszem, hogy nyolc éve például úgy gondoltuk, hogy a Hammond orgonát sosem használnánk a zenénkben, na erre a Fordul a világ több dalában is megjelenik! Mi is változunk, és ez így van jól! Az éppen aktuális lemez mindig inspirációt ad ahhoz, hogy haladjunk tovább, legyünk még bátrabbak és kísérletezőbbek.

Könnyítette vagy nehezítette az alkotást a bezártság?

B. N.: Inkább azt mondanám, hogy más volt, mint amit megszoktunk. Én ezekre a szövegekre vagyok jelenleg a legbüszkébb. Két és fél hónap alatt íródtak, amikor nem volt semmi tennivalónk, és ez a helyzet hatalmas űrt adott. Teljesen más kipihenten dalt írni, mint a turnébuszban töltött hatodik napon, hangzavarban, fáradtan. Az egyetlen nehézség talán az volt, hogy a zenekar két részre szakadt hónapokra, így online kellett dolgoznunk, és már nagyon vártuk a találkozást.

B. L.: A lemezfelvételt azért tudtuk megvalósítani, mert a kitűzött dátum előtti este lett Románia és Magyarország között zöld a határ. Mintha direkt értünk csinálták volna! Ez volt az első lemez, aminek a hetven százalékát Gyergyóban, hazai vizeken vettük fel. Mindig is erre vágytunk, hogy teljesen átadhassuk magunkat a zenélésnek, és záróra nélkül, akár éjszakába nyúlóan alkothassunk. Olyan volt, mint egy filmben.

Hogyan jött az ötlet, hogy könyv is készüljön a lemez mellé?

B. N.: Ez a menedzserünk, Szalai Attila fejéből pattant ki. Látott hasonlót külföldön, és megtetszett neki az ötlet. A gitárosunk, Tatár Attila „Ata” hobbifotós, és mivel rengeteg gyönyörű képe van az itthoni környékről, ez remek lehetőségnek bizonyult, hogy még többet megmutassunk a zenekarból a közönségnek. Az egyik hozta magával a másikat: nemcsak a tájakat, de a hagyományos ízeket és a gyerekkori történeteinket is meg akartuk osztani, legyen szó a szánkózásról vagy az ünnepi szokásokról.

Az interjú a Magyar Kultúra magazin 2021/2. számában jelent meg.

A nyitóképet Hegyi Júlia Lily készítette.

#család