Nem mozog - CONTACT

Talán jobb lett volna, ha a társulat - nem először - arra vállalkozik, vagy arra szerez játszási jogot, hogy adaptálja a darabot (darabhármast), és Szirtes Tamás nem csupán a magyar változatot szignálja nevével, hanem (Galambos Attila fordítóval, menedzserrel szorosabb, termékenyebb együttműködésben) hazai viszonyokra szabva valóban újraalkotja a Contact műfajtalan három tételét. A sok díjjal (a Tonyval is) elhalmozott Susan Stroman eredeti rendezését és (Leeanna Smith-szel közösen jegyzett) koreográfiáját a körúti színpadra állító Tome' Cousin (valamint a balettmester Katona Vanda) profi munkája és a jól összeválogatott együttes nekifeszülése keveset kamatozott.

Legkönnyebb az író, John Weidman nyakába varrni a kudarcot, noha ő is híresség, igaz, eddig csak közelébe jutott a Tony-díjnak (háromszori nominálással. Az egyik épp a Contact volt). A szakaszoknak nincs tényleges közük - kontaktjuk - egymáshoz, a magyar nézőnek sincs túl sok köze a pszichológust hetente háromszor felkereső reklámfilmrendezőhöz és társaihoz. Az egyre hosszabb három mű vékonyka volta (kettő - A hinta; Nem mozog! - szünet előtt, a címadó utána) ugyanúgy kikényszeríti a rengeteg ismétlést, ahogy a klasszikusokat (Grieg and Co) segítségül hívó, jellegtelenül tempós zene meg - mentve a menthetőt - majdnem minden részletet túlpörget. Sem Khell Zsolt egyes képekben elnagyolt, unalmas díszlete, sem Velich Rita általánosságokból fogalmazott jelmezei nem kápráztatják a szemet.

A reprodukcióként közszemlére tett Fragonard-festmény, a Londonban őrzött A hinta színháziasítása még enyhe elnyújtottsága ellenére is kellemes etűd. Az arisztokrata (a mosolyát túl bőségesen osztogató Ádok Zoltán) beteljesüléshez közeli pajzánsággal teszi a szépet a hintázó lánynak (Pazár Krisztina kedvesen kacér), amíg azonban újabb üveg pezsgőért térül-fordul, a leányzó kikezd a hintát lendítő szolgával (Bajári Levente egy pillanat alatt kapcsol: nem szabad elszalasztani a lehetőséget), s a koreográfiából ítélve többre jutnak, mint az első pár. A rokokó pikantéria - és a csattanóként lendülő ötlet - a kiscsoportszex távlatát sem teszi elképzelhetetlenné. A koreográfiának a hinta a metronómja, kár, hogy a mozgásfázisok általában türelmetlenebbek, mint a sokat látott címadó kellék.

E trióban senki sem magányos. A másik két "egyfelvonásos" állítólag a magányról s a magány ellen szólna. A Nem mozog! címe a feleségét basáskodva semmibe vevő férj szavajárása: az elhanyagolt ifjú nejnek az elegáns olasz étteremben is tilos minden. Mozogni is. Pusztaszeri Kornél nyílt, elvtársi légkörben, jó karikírozással elevenít meg egy mára alighanem kitűnő maffiakapcsolatokkal bíró veterán bunkót. A színész közelebb hozza, "magyarítja" a figurát - bár így történne más alakok esetében is! A bánatos asszonyka, aki még enni sem kap, a felszabadulás fokozatairól kezd táncfantáziálni: Ladinek Judit egyre virgoncabb, de igazán akkor sem dühödik be, amikor lelövi pohos urát. A lázadó, végül mégsem győztes nő kattintgatós világítási magyarázatok közepette (félsötét-világos-félhomály-fény) jó partnerekre talál a vendéglői taljánokban (Apáti Bence snájdig főpincérével az élen).

A Contact a leglomhább, leghiteltelenebb, legzavarosabb rész, holott a táncosok igazán kitesznek magukért. A sárgaruhás lányt, a szimbolikus világvárosi tündért Keveházi Krisztina a szerep fölényes hidegét, a jelképes-valóságos lény elérhetetlenségét hűen kifejezve kelti életre. Az épp besöpört, sorrendben ötödik rangos szakmai díjára fittyet hányó, hirtelen kiégettségbe süppedő Michael Wiley-val, a mindenáron öngyilkosságot elkövetni igyekvő reklámfilmessel az odaadóan lehangolt Csórics Balázs nem sokat kezdhet. Enyhén szólva is agyrém, hogy egy leállíthatatlanul nyüzsgő szvingklub, majd egy éjszakai szőnyegvásárlás rögeszméje kerüljön a cselekmény előterébe - nem magyarázzuk el,  miért, mindenesetre az öngyilkossági kísérlet és a szvingelés is nagy zajjal jár -, s a szőnyegvásárlási tipp attól az aludni képtelen alsóbb emeleti lakótól származzék, aki - na ki...? (Sárga: talált, süllyedt.) Pusztaszeri Kornél a pultos szerepéből ismét kihozza a kihozhatót. A sodró zene és koreográfiai sorozatlövés sem akadályozza meg, hogy e mű altatódal legyen. Pezsdítőleg hat, hogy e premieren is akadt egy kis díszletszétverés (mint A hős és a csokoládékatona első előadásán), baj itt sem származott belőle. Mindazonáltal a produkció tán nincs teljesen készen, mert a színpadmester utasításai be-behangzottak a földszintre, és a takarásokban is élénk mozgást lehetett érzékelni. Sajnos maga a színházi este nincs élénk mozgásban - bár jellege szerint nem ismerne megállást.