?Olyan intézményről beszélünk, amelynek küldetése van? ? jellemezte az idén huszadik születésnapját ünneplő Fonó Budai Zeneházat Horváth László ügyvezető igazgató. A Fonó a Cseh Tamás Program nemzetközi alprogramjának támogatottjaként idén is több izgalmas programmal várja a látogatókat: nemcsak népzenével, hanem jazzel vagy épp világzenével is. ?Egy olyan közösségi tér és hely, ahol aktualitásokról lehet beszélgetni?- hangsúlyozta az intézmény funkcióját Horváth László. ?Örömteli, hogy a nagy prímásoknak is otthona tudott lenni a Fonó? ? tette hozzá, ugyanakkor kiemelte: kezdeményezéseikkel emellett a világzene hazai népszerűsítésében is jelentős szerepet tudtak betölteni. Lemezkiadással is foglalkoznak: kiadójuk idén nyerte el a WOMEX Top Label minősítést, ezzel a legjobb 20 világzenei kiadó közé került.

folk1

A Fonó Budai Zeneház idén a Hagyományok Házával és a Kobuci Kerttel állt össze, hogy Folkudvart működtessen Kapolcson. Az udvar házigazdái a Fölszállott a páva vetélkedőben országos hírnévre szert tevő Berecz István és a két Junior Prima díjas prímás vezette Hungarian Folk Embassy ? Magyar Népzenei Nagykövetség. Utóbbi kezdeményezés a Cseh Tamás Program induló zenekaroknak szóló támogatását is elnyerte. ?Olyanokhoz is sikerült eljuttatnunk ennek segítségével a népzenét, akik korábban kevéssé érdeklődtek iránta? ? mondta Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, a Hungarian Folk Embassy vezetője. Mint kifejtette, a marketingfelületeken történő megjelenés, a Program által generált média megjelenések mint segítették céljuk elérését. Ez pedig főképp az, hogy a népzenei tudás is az alapműveltség részévé váljon: segítik ezt szabadegyetemeik, táncházaik, izgalmas ötleteik, mint például a hamarosan megjelenő ?népzenei karaoke? is. Ez utóbbi 9 tájegységre osztott 150 népdallal kívánja megénekeltetni a magyar nyelvet ismerőket. ?Reméljük, hogy a házibuliban, vagy főzés közben, esetleg gyermekeknek játszva is népszerű lesz. Gondoltunk a diaszpórára is, hiszen az éneklés segíti a nyelv felelevenítését is? ? mondta a lemezről a zenész.

folk2
 

Mindketten kiemelték a Cseh Tamás Program jelentőségét a népzene népszerűsítésében is. ?Számomra főleg a vidék támogatása fontos? ? mondta Horváth László. ?Fontos, hogy az emberek vidéken is merjenek kijárni, közösségbe menni?- tette hozzá. A Folkudvar is ennek, a közösségépítésnek a teréül szolgál, bemutatva, hogy a népzene továbbra is egy identitást adó, élő közeg. ?Olyan találkozások történnek ezen a helyen, amelyek csak itt jöhetnek létre?- emelte ki Rosonczy-Kovács Mihály. Mint elmondta, itt nem csak a hivatalos meghívásoknak eleget téve, de csak véletlenszerűen bóklászva is egymásra akadhatnak zenészek, érdeklődők.

A Fonó idén még egy helyszínt vállalt: a Klastromnál, Taliándörögdön, ahol az elmúlt öt év legjobbjai láthatók a színpadon. ?Még mindig messze vagyunk attól, amit el szeretnénk érni? ? mondta a népzene mai helyzetéről Rosonczy-Kovács Mihály. Mint kifejtette, a cél az lenne, hogy az emberek legalább egy népzenei koncertre ellátogassanak egy év alatt. ?Ez a célkitűzés nem ördögtől való dolog? ? tette hozzá.

Fotó: Csákvári Zsigmond