Nem szabad abbahagyni ? FEKETE-KOVÁCS KORNÉL

Egyéb

? Az Integro című szvitjének tavaszi pécsi, majd pesti premierje a Pannon Filharmonikusokkal és saját kvintettjével jelentős mérföldkő a pályáján. A lemez Fonogram-díjat is kapott.
 
? Ez az album akkora jelentőségű az életemben, mint amikor lemezre rögzítettük a Budapest Jazz Orchestrával a Vándor című darabomat. Vadonatúj pálya számomra, hogy eddig big banddel dolgoztam, mostantól pedig szimfonikus zenekarral is, de ez nyilván nem egyik napról a másikra történő átalakulás, hanem egy fejlődési folyamat. Egy hangszerelő-zeneszerzőnek a formáció mindig inspirációt jelent, legyen szó duóról, kvartettről, kvintettről, big bandről vagy nagyobb apparátusról. A kihívások és a lehetőségek is megnyílnak, amikor nagyobb az apparátus, így történt ez velem is. A szimfonikus zenekari hangzás már eltávolodik a jazzmuzsikában a hagyományostól, és ez engem éppúgy megérintett, mint amennyire annak idején Thad Jones, Count Basie vagy Duke Ellington zenéje. Az Integro annak a lenyomata, amikor az útelágazáshoz érünk, azaz a szerző eldöntheti, hogy milyen irányba menjen tovább. Még nem döntöttem el, valószínűleg nem is fogom, hiszen amik az életemben fontosak voltak, éppolyan fontosak ma is. Ezek a hétköznapjaim: a Modern Art Orchestra, a big band, és hogy egy trióval vagy a kvintettemmel klubban játsszunk.
 
? Az Integro bemutatója mérföldkő azért is, mert Magyarországon ritkán adódik alkalom rá ? néhány volt csak az ön generációja életében ?, hogy ekkora apparátussal dolgozhasson. Lehet-e még a művet hallani élőben?
 
? Jelen pillanatban csak remélni tudom, és ezt sejtettem már, amikor a bemutatóra készültünk, ezért bújtatott formában része is volt a promóciónak, hogy ?Emberek, gyertek el!? ? mert nem lehet tudni azt, hogy a közeljövőben vagy valaha még színpadra kerül-e.
 
? Működhet-e az Integrónál is az a forma, amit kitaláltak korábban: egy mű, egy partitúra turnézik, a szólisták mennek vele, de a helyi zenekarok adják elő? A hazai szimfonikus zenekarok többsége jól lejátszana egy ilyen partitúrát.
 
? Ez egy lényeges kérdés, de úgy gondolom, hogy engem is kötelez az a fajta odafordulás, lelkesedés a Pannon Filharmonikusok részéről, amelynek köszönhetően egyáltalán létrejöhetett ez az album. A zenekar igazgatója, Horváth Zsolt többször is elmondta, hogy saját művészeti koncepciójuk része ez az anyag, nincs más ilyen mű a repertoárjukon. Olyan földrajzi távolságon belül, ahová még rentábilis egy zenekar utaztatása, vagyis Magyarországon vagy a környéken ? mindenképpen lojális vagyok hozzájuk. Tárgyaltunk Zsolttal arról, hogy messzebbre ? ahová az egész projekt utaztatása esélytelen ?, segít az anyag kiajánlásában. Így esetleg más zenekar műsorra tűzheti, ebben nagyon bízom.
 
? Felteszem, a kvintettnek is nyilván fontos állomás volt a lemez, és termékenyítő a hatása a zenekarra.
 

? Igen. A mai helyzetben nem ismerek olyan jazz zenekart, amelyik bővelkedne felkérésekben. Ezt figyelembe véve a mi átlag havi 2-3 koncertünk nem is olyan rossz. Ráadásul ebben különböző fesztiválfelkérések is benne vannak. Most szerepeltünk a Jazz és a Bor Fesztiválján, a MOM park sorozatában pedig majd augusztus végén lép fel a kvintett. Szeretnék még az ősszel csinálni egy kvintett lemezt, valószínűleg koncertalbumot. Több koncertet is rögzítünk, aztán majd ezekből a felvételekből összeválogatunk egy lemezt.

 
? Ezek szerint nem változik a kvintettjének sem az iránya, sem a felállása (tagjai: Bolla Gábor szaxofon, Szakcsi Robi zongora, Soós Márton bőgő, Mohay András dob).
 
? Nem tervezek semmiféle változást, hiszen működik a zenekar, és ennek a Fonogram-díj is az egyik jele. Elég nagy az átfedés az Integro lemezen hallható darabok és a kvintett élő repertoárja között, és így a koncerteken is promotálhatjuk a lemezt.
 
? Ez a mérföldkő, ahogy az Integrót jellemeztük, azt az utat is jelzi, amelyiken régi barátjával, Bujtor Balázzsal, a Pannon Filharmonikusok koncertmesterével jár. Többek között az Aegon által szponzorált sorozatban is együtt szerepeltek, ahol kifejezetten fiatalokból áll a közönség.
 
? Mivel négy gyerek apukája vagyok, ez nekem nagyon fontos. Látom a saját gyerekeimen, milyen lényeges, hogy megtanítsuk őket arra, miként kell bejönni egy koncertre, figyelni. Sajátságos megközelítése volt ennek Balázzsal közös fellépésünk az Aegon által támogatott ifjúsági rendezvényeken is a Szépművészeti Múzeumban. Emellett a Modern Art Orchestrával folyamatosan szervezünk ifjúsági koncerteket. A Bárka Színházban havonta egy műsort adtunk az elmúlt szezonban, a Zeneladik sorozatban. Remélem, hogy nem csak a műsorvezető, Hajós András személyének köszönhetően mennek ezek az előadások telt házzal, nagyjából 60-70 szülő és 100-140 gyerek vesz részt rajtuk. A zene és a közönség közötti kapcsolatban a dal az a forma, amely áthidalhatja a koncentráció esetleges mélypontjait. Az Andrással kiválasztott jazzstílusról elmondom a műsorban, hogy melyek a fő ismertetőjegyei, és Hajós irányításával, a gyerekek segítségével megszületik a másfél-két órás előadás végére a dal ? szöveggel, dallammal, komplett big band hangszereléssel. Természetesen, akkor a gyerekekkel együtt elénekeljük és eljátsszuk, óriási sikerrel.
 
? A Modern Art Orchestráról beszélve, mennyire lehet érezni, hogy a kultúra finanszírozásában a helyzet finoman szólva sem olyan jó, mint néhány évvel ezelőtt? Hiszen minél nagyobb az apparátus, annál inkább ki van téve az ilyen változásoknak.
 

? Abszolút érezhető. A korábbi, biztonságot jelentő források most olyan szinten vannak, hogy az együttes létezése is veszélybe került. Nem egyszerű a helyzet. Amikor azt mondom, hogy a zenekar létezik, az nekem azt jelenti: rendszeresen próbál és koncertezik. Ehhez képest most olyan kampányszerű a munka, hogy amikor konkrét felkérésünk vagy lehetőségünk van, akkor erre meghatározott próbaidőszakban készülünk fel. Nem gondolom, hogy megszűnik az együttes, csak az a fajta érték, amelyet képviselünk, nem biztos, hogy kizárólag erre hivatott. Októberben lesz hatéves a Modern Art Orchestra, és a kifejezetten erre a formációra írott, magyar szerzők műveiből álló repertoár több mint nyolcórányi lett. Ez önmagáért beszél. Ezt az anyagot őrizgetjük egy kottatárban.

 
? Ebből mennyi jelent meg lemezen?
 
? Nagyon kevés. Gyakorlatilag a szerzői kiadásban megjelent negyven perces Karácsonyi Napló, valamint a hetven perces, BMC által megjelentetett Eclectic Path, és még egy kortárs lemez.
 
? Ebbe tehát nem számolta bele a zenekar előzményének tekinthető Budapest Jazz Orchestra korszakot sem.
 
? Nem, ez kifejezetten erre a hat évre vonatkozik. A szerzők egy része tagja a Modern Art Orchestrának. Majd az utókor eldönti, hogy ezek mennyire értékes művek. A zenekar azért jött létre, hogy ezt a műhelymunkát végezze, majd bemutassa, amit elért. Erre sajnos nem nagyon tudunk most koncentrálni. Amikor egy jazzfesztiválra hívnak vagy más felkérést kapunk, az természetesen másfajta munkát jelent. A Modern Art Orchestrát azért alapítottuk, hogy önálló koncertsorozaton szerzői esteket rendezzünk.
 
? Bőséges tapasztalata van kuratóriumok tagjaként olyan területeken is, mint a források elosztása. Mit gondol, már elértük a hullámvölgy alját?
 
? Szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, szerintem még nem. A különböző pályázati lehetőségek csökkenése éppúgy elérte a klubokat, a fesztiválokat is, amelyek a különböző felkéréseket adják a magyar zenekaroknak. A Modern Art Orchestra életében az utóbbi 3-4 év úgy zajlott, hogy az egész évi támogatást ? tavaly például a harminchat százalékkal csökkentett, korábban megítéltet ? október 15-én kaptuk meg, ami teljesen ellehetetleníti a zenekart. Az első félév tavaly is úgy telt, hogy jaj, most mi lesz?! Most is arra számítunk, hogy talán szeptembertől tudjuk folytatni a rendszeres, igazi műhelymunkát. Ezzel együtt évről-évre, ha keveset is, de azért kaptunk arra, hogy ezeket a programokat megcsinálhassuk. A közönség visszajelzései azonban rendkívül fontosak, és akik eljönnek a MAO-koncertekre, minden esetben úgy távoznak, hogy nagy élmény volt. Ezzel mindent elmondtam. Csinálni kell, nem szabad abbahagyni.