Nem tanult zenélni, így is a gitárosok példaképévé vált Django Reinhardt

Jean Baptiste Reinhardt – a Django romani beceneve – 1910. január 23-án a belgiumi Liberchies-ben, egy nomád karavánban látta meg a napvilágot. Ifjúsága nagy részét Párizs környéki cigánytáborokban töltötte. Kiskorától tanult hegedülni, majd gitározni, formális zenei – sőt általában véve semmilyen – képzésben nem részesült. Első saját hangszere egy ajándékba kapott gitárbendzsó (gitárnyakú, bendzsótestű hangszer) volt, amellyel előbb utcasarkokon, majd kávéházakban játszotta a jazzt, és hamar kitűnt improvizációs képessége. Ezzel a fura hangszerrel készült első lemezfelvétele is 1928-ban.

Mivel írni-olvasni nem tudott, nevét – saját bemondása alapján – „Jiango Renardként” írták a borítóra.

Zenéje felkeltette az angol Jack Hylton figyelmét, aki Londonba hívta. Nem sokkal indulás előtt baleset érte, amely meghatározta későbbi egyedülálló játékstílusát. Lakókocsija kigyulladt, ő maga is megégett, az orvosok eleinte bal lábát és kezét is amputálni akarták, s bár felgyógyult, maradandó károsodást szenvedett. Gyűrűs- és kisujja behajlított állapotban mozgathatatlanná vált, ezért a hegedűvel fel kellett hagynia. Gitározni hatalmas akaraterővel három ujjal is újra megtanult, pedig két, nem mozgó ujját csupán akkordozásnál tudta valamennyire használni.

1934-ben Stéphane Grappelli hegedűssel létrehozta a Hot Club de France nevű kvintettet, amelyben rajtuk kívül két ritmusgitár és egy bőgő szólt. Ezzel az együttessel bejárták Európát, sokan a harmincas években készült lemezeket tartják a Django-életmű legjavának. A második világháború kitörésekor éppen Angliában turnéztak. Grappelli nem tért vissza Párizsba, de Reinhardtot hazahúzta a szíve. A megszállt, de névleges önállóságot élvező Vichy-i Franciaországban a klarinétos Hubert Rostaing-nel alakított új kvintettet, amelyben már csak egy ritmusgitár volt, viszont dob is helyet kapott benne. A nácik a jazzt és a romákat is üldözték, de Django számára némi védelmet biztosított hírneve.

A háborút részben egy jazzkedvelő német tisztnek köszönhetően sikerült túlélnie.

A háború után Angliában ismét összeállt Grappellivel, és Duke Ellington meghívására szerencsét próbáltak Amerikában is. A siker elmaradt, hiába kecsegtették mesés ajánlatokkal, egyet sem kapott, és végül vissza kellett térnie Franciaországba. A tengerentúli kitérőnek volt azért némi hozadéka is: megismerte az elektromos gitárt, amelynek szintén mestere lett. Ahogy egyik életrajzírója fogalmazott: szvinget játszani érkezett Amerikába és modern jazzt játszva távozott. Django belefáradt a zenészéletbe, komor, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan lett. Hangszert ritkábban fogott a kezébe, egy kis faluba, Samois-sur-Seine-be visszavonulva élt. Csupán 43 éves volt, amikor 1953. május 16-án reggel váratlanul agyvérzést kapott és még aznap meghalt. Sírja Samois-sur-Seine temetőjében található.

Zenéje ma is olyan eleven és izgalmas, mint életében volt, újabb és újabb nemzedékekre hat a felfedezés erejével.

A legnagyobb jazzgitárosok között emlegetik. Olyan nagyságokra volt hatással, mint Yehudi Menuhin, Les Paul, Chet Atkins, Carlos Santana, Jeff Beck. Jerry Garcia és Tony Iommi, akik mindketten elvesztették egy-egy ujjukat, az ő példájától inspirálva lettek a hangszer mesterei. Django ihlette Woody Allent A világ második legjobb gitárosa című filmjének elkészítésére. Életéről 2017-ben Django címmel készült francia film. Belgiumban születésének centenáriumán ezüst 10 eurós emlékérmet adtak ki.

2022-ben második alkalommal rendezték meg a Django Fesztet Budapesten, nemzetközi közreműködők részvételével.

A képen Django Reinhardt 1945 szeptemberében Párizsban. Fotó forrása: AFP