Reintegrációról, a Zenevarázslat mozgalomról és láthatatlan bélyegről beszélgettünk Várnagy Andrea zongoraművésszel.

Sorra járta a fegyintézeteket az elmúlt hónapokban Várnagy Andrea, aki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megbízásából ösztönözte a fogvatartottakat zenei produkciók, formációk létrehozására. A népdalokból, verses- és rap számokból valamint Böjte Csaba szavaiból CD-t jelentetnek meg, melyet a fogvatartottak családtagjai kapnak karácsonyi ajándékként. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön musicaljét valamint Böjte Csaba dévai gyermekeinek A muzsika hangja előadását december 20-án a József Attila Színház közönsége is meghallgathatja.

Miként
kapcsolódott be a börtönmisszióba?

Tavaly októberben egy erdélyi turnéra kaptam meghívást Böjte Csabától, ahol a tanévnyitó istentiszteletek keretében végigjártuk a házait. Világossá vált, hogy lelkileg és a terveinket tekintve is sok közös van bennünk. Januárban meghívást kaptam tőle Mátraverebély-Szentkútra, hogy a szentmisét követően zongorázzak. Utána azt javasolta, kísérjem el a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe, mert ő délután oda látogat. Döbbenetes élmény volt, a közönségből sokan könnyes szemmel hallgatták, Liszt rapszódiája után pedig állva tapsoltak. Dr. Budai István, az ottani parancsnok pár nappal később felhívott, hogy gondolkodjunk azon, miként tudnánk a művészet eszközeivel is segíteni a fogvatartottak reintegrációját. Arra is felhívta a figyelmem, hogy idén van a börtönőrök védőszentje, Szent Adorján éve, és erre az alkalomra a fogvatartottak közül néhányan írtak egy musicalt.

Mindenféle
zenei előképzettség nélkül?

A legtöbben közülük autodidakta módon tanultak meg zenélni; szakkönyveket, hangszereket, például szintetizátort kértek a börtönbe hozzátartozóktól. Elhatároztuk, hogy bemutatjuk ezt a musicalt. Amellett, hogy segítettem az előadás rendezésében, egy főszerepet is elvállaltam, ahol életemben először énekeltem. Hihetetlen sikerünk volt a májusi premieren. Augusztusban is eljátszottuk az előadást a nyírjesi művészeti táborban, melyet a fogvatartottak gyermekeinek szerveztünk. Részt vettek a táborozásban Böjte Csaba gyermekei is, akik A muzsika hangja című musicalt tanulták be a Páll Éva vezette Dévai Kölyökszínházzal, én pedig zongorán kísérem őket. December 20-án a József Attila Színházban mindkét előadást bemutatjuk.

Miután láttuk, hogy Balassagyarmaton mekkora hatása volt a közös zenélésnek, elkezdtük kiterjeszteni a programot. Augusztusban kilenc fegyintézetet jártam végig, és inspiráltam a fogvatartottakat, hogy egy karácsonyi lemezen saját dalokat jelentessünk meg. Csodálatos dolgok születtek. Például Baracskán autentikus cigányzenét játszottak, a pálhalmai nők népdal-feldolgozásokat énekeltek, a tököli fiatalok pedig rapszámot írtak. Azóta is kapcsolatban állok velük. Az intézményvezetők sorra arról számolnak be, hogy hetente többször, rendszeresen tartanak próbákat, közösségek jöttek létre, csökkent az agresszió. Igazán megható volt, hogy sokszor a börtönőrök, nevelők is beálltak egy-egy produkcióba. A dalokat lemezre vettük Böjte Csaba kísérő szavaival együtt. Ezt adják majd ajándékba a fogvatartottak a hozzátartozóiknak karácsonyra. A lényeg nem kizárólag az evangéliumi üzenet, hogy bár rossz döntést hoztak, aminek a nehéz következményeit most élik, de egyszer csak ott állnak majd a kapuban, és elindulnak egy sokkal szebb, tartalmasabb jövő felé.

Könnyedén megtalálta a hangot a fogvatartottakkal?

A kulcsszó az elfogadás. Soha nem kérdeztem egyiküktől sem, hogy miért tölti büntetését. Nem az én tisztem ezt megítélni. Nyitott szívvel láttam munkához, és úgy éreztem, ezt becsülték. Egészen elérzékenyültem néha attól, hogy milyen pontosan igyekeztek megfelelni az útmutatásaimnak.

Mindenütt
szívesen vettek részt a közös zenélésben, előadásban?

Én előtte mindenütt castingot tartottam, amelyre eleve azok a fogvatartottak jelentkeztek, akikben volt ilyen irányú érdeklődés. Hozzám azok csatlakoztak, akik szeretnék jobbá tenni az életüket, rátalálni a helyes útra. Fontos látnunk, hogy négy-öt év múlva ezek az emberek a szomszédaink lesznek, a gyerekünk osztálytársának a szülei, ám – miként a nyírjesi tábor gyerekein – rajtuk is marad egy láthatatlan bélyeg. Nekünk nyitottan kell hozzájuk állnunk, és lehetőséget adni számukra.

Lesz
folytatás?

Már a tavaszi fellépéseken töröm a fejem. Szeretném, ha megmaradnának ezek a közösségek, foglalkozások, hiszen igazi fénysugarat jelentenek a börtön falai között. Szeretném minél szélesebb körben megmutatni, hogy milyen kiváló produkciók jöttek létre. Örülnék, ha sokan látnák, mert lehetőséget adna a fogvatartottakkal kapcsolatos sztereotípiák újragondolására.

Rendszeresen
szervezett korábban is zenei táborokat. Miként jött az elítéltek gyermekeinek
szóló nyírjesi tábor gondolata?

A gondolat dr. Budai Istvántól, a Balassagyarmati fegyház igazgatójától származott. Ez egy Európában is egyedülálló kezdeményezés, és szerencsés ötlet volt Böjte Csaba gyermekeivel közös tábort szervezni számukra. Érdekes volt látni, hogy az első két napon még nagyon zárkózott gyerekek miként nyíltak meg a művészet, az egymásra figyelés és a közösségi élmények hatására.

Emellett
dolgozik az Ön által alapított Zenevarázslat
mozgalom elterjesztésén. Ebben az évadban 28 ifjúsági koncert ad országszerte.

Egészen elképesztő a mozgalom sikere. Az év utolsó két hónapjában több mint tízezer hallgatóhoz jutnak el a koncertek, ezzel is növelve a Zenevarázslat táborát. Sok gyerek kezdett zongorázni tanulni a koncertek hatására, kurzusok szerveződnek a Zenevarázslat ihletésére. A cél, hogy a nagy koncerttermeken túl elvigyük a zenét mindenhová, akár vidéki intézmények tornatermeibe, vagy a hátrányos helyzetű gyerekekhez is. Hiszen soha nem tudhatjuk, kinek az életét változtatja meg gyökeresen a muzsika. Nagy öröm, hogy jövőre már az ötödik Zenevarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyt rendezzük meg. Tavaly négyszáz versenyzőt fogadtunk Egerben, idén várhatóan még többen leszünk, éppen ezért – bár Egerben tartjuk majd a Nívódíjasok gálakoncertjét – a székhelyünket Kaposvárra helyezzük át, ahol a nemrég felújított Csiky Gergely Színház csodálatos teret biztosít a versenyhez és a koncertekhez.

A fotók forrása a Zenevarázslat.