nem túlzottan irodalmi est

Egyéb

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum műsoráról tartott október 18-ai sajtótájékoztatón elmondta: október 22-től láthatják a nézők Carlo Collodi Pinokkió című mesejátékát Tóth Miklós rendezésében. A darab címszerepét Borsos Beáta, Gepettót Somló Gábor alakítja. A klasszikus történet játékosan, viccesen ábrázolja, milyen problémákkal küszködnek a legkisebbek, milyen démonok kísértik meg őket, és azt is, milyen nehéz, de gyümölcsöző visszatérni a helyes útra. A produkciót novemberben három előadásban Budapesten, a Thália Színházban is bemutatják. A Kisszínházban november 4-től látható Ibsen A nép ellensége című drámája. A rendező Bodolay Géza, aki Kunos László magyar szövegét alapul véve egy német előadás alapján alakította át a művet. A polgármestert alakító Borovics Tamás szerint a több mint 130 éve íródott, sok nézőpontot, igazságot összeütköztető, rendkívül izgalmas darab ma is aktuális.


14753456_1113190172091945_8631229503665394392_o_600x399.png
eARThFotó: Szegedi Kortárs Balett Facebook-oldala

 

A színház büféje november 7-től rendhagyó produkció helyszínéül szolgál. A műfaji meghatározása szerint ?nem túlzottan irodalmi esten? Bánvögyi Tamás főszereplésével adják elő a Charles Bukowski írásai alapján született Vissza a feladónak címet viselő kamaradarabot. A Szegedi Kortárs Balett november 11-től két egyfelvonásos produkciót játszik Szegeden. A társulat október 10-én a Művészetek Palotájában tartotta Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. szimfóniára készült eARTh című produkció premierjét. Juronics Tamás, az együttes művészeti vezetője elmondta, hogy tavaly hallotta a művet, amely óriási hatással volt rá, és elhatározta, koreográfiát készít. A föld aggasztó jövőjéről, a környezet védelméről szóló a darab felkiáltójel, amely arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a témával mindenképpen foglalkozni kell. Az est második felében Enrico Morelli vendégkoreográfus Igor Sztravinszkij egyik legizgalmasabb zenéjére készült Menyegző című darabját láthatja a közönség. A Szegeden a Moderato Cantabile című darabbal nagy sikert arató olasz művész szerint Sztravinszkij nagyon komplex zenéje direkt módon meghatározza a színpadi mozgást, amely két világot, két életkori szakaszt jelenít meg.


edv_4350__600x322.png
EvitaFotó: szabadter.hu

 

A műsoron november végétől szerepel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nyáron bemutatott Evita című musical kőszínházi változata. A rendező, Juronics Tamás szerint a lenyűgöző történethez Andrew Lloyd Webber több szempont alapján is operaszerű, szerethető zenét írt, így nem véletlen a mű negyvenéves, töretlen sikere. A musicalt a közönség Szegeden is hatalmas stábbal, Radnay Csilla, Sándor Péter, Egyházi Géza, Bot Gábor és Török Anna főszereplésével láthatja, a gitárral, basszusgitárral, szintetizátorral kiegészített Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Forrás: MTI