A 43. Magyar Filmszemle olyan volt, amilyen volt. Nem végleges állapot ez, remélhetőleg. A Drága besúgott barátaim elé figyelmeztetést illesztettek: a mű még nincs végleges állapotban. Tehát a jelen kritika is részleges, átmeneti, alkalmi, nem végleges. Hiszen figyelmeztetés nélkül is egyértelmű: a hanganyag nincs kitisztázva, a dialógusokban ellentmondások és hiányok mutatkoznak, a külföldi vendégek kedvéért készített angol nyelvű felirat néha olyan hevenyészett, hogy kuncogásra késztette a nézőket. Az illetékesek és az alkotók a film nyilvános vetítése(i) mellett döntöttek.
 |
De milyen lesz a Cserhalmi-film, ha elnyeri végleges állapotát? Mi sül ki ebből a rengeteg kliséből, üres képsorból, atmoszféra nélküli történetgöngyölítésből, tartalom nélkül adaptált hatásból? Mi rejlik az idő mélyén, 1968 és 1989 között? Mennyire voltak veszedelmesek Pásztor jelentései? Humorosan, öngúnyként fogjuk fel, hogy az író még ?tanult is? ebből a kemény műfajból, vagy a névtelen telefonáló gyűlölködő hadarásának higgyünk: akadt, aki egy ilyen jelentés miatt választotta a halált? A tipikus kényszerhelyzetben beszervezett ? látszólag egy kollégájával még jót is cselekvő ? Pásztor miért nem állt elő a farbával a rendszerváltozást követő évek során, ha annyira öntudatos és önkritikus jellem, mint amilyennek a hír kipattanása utáni tévéinterjúban (s egyébként is) mondja magát? Persze ilyen volt-e egy vegyes felvágott délelőtti élő adás interjúja az állami televízióban (még a Szabadság téri stúdióban)? Semmi előkészítés, a neves vendég egyedül baktat a helyszínre, a láthatatlan riporter hölgy ugyan mit sem értő, ám türelmes, cseppet sem hatásvadász hangon kérdezi, mintha az oral history számára dolgozna? Hogyan lett magányos farkassá a kacskaringós utakra kényszerített, pillanatnyilag egyetemi tanár, nyilván irodalmár Czettl, hol siklott ki többszörösen a kóbor kutya, piás és nikotinista Pásztor élete? Miben mutatkozik, hogy Pásztor talán a legnagyobb magyar író, vagy a legnagyobbak egyike? Ha ekkora író ? ugyan konyháját, fürdőszobáját nézve sem a publikálás, sem a besúgás nem tömte meg erszényét ?, mondhat-e olyan közhelyeket a kismagnóba, mint hogy élete filmjét ennél és ennél a képkockánál kívánja elvágni, végre szabadságba merülve, megszabadulva immár a múlt, a titkos vagy kettős élet terhétől? S miért hangsúlyozódik figurálisan is, ízes beszédében is, viselkedésében is népi származék mivolta, váratlanul előhozott piricsei gyermekkora, indulataiban-italozásaiban jelentkező népdalos-nótázó kedve ? miközben volt barátja mindenestül a világpolgár, vibráló városi entellektüelt fedi? Vádolhatja-e Pásztor Czettlt, amiért kiteregette a szennyest? Magasabb erkölcsi minőség-e, hogy az író tartótisztje markától szorongatva soha nem lehetett boldog, és ezt megszenvedte, mint hogy Czettl nem akarja magába zárni a megtudott igazságot (a semmiféle dialógusra nem hajlandó Pásztorral azonban szemtől szembe hiába próbál megvívni)? Mi szükség van a cselekménybe semmilyen módon be nem vont harmadik barátra (Benedek Miklósé a szerep), miért kell jócskán megkésve előugratni a tartótisztet (Csuja Imre), minek a két-három kilógó jelenet (így a kocsmai enteriőr)? Okozott-e konfliktust a főfigurák közt, hogy az eltávolodva még mindig az íróhoz kötődő nőalak (Györgyi Anna) nem is oly régen a literátorhoz kötődött sokkal jobban (és biztos, ami biztos, jelenleg nem máshol, mint a levéltárban dolgozik, s ő keresi ki ama dossziét)? Ha végleges állapotra jut a film, a budapesti ? nem a belvárosban és nem a külvárosban, hanem főként a Bakáts tér, a Klauzál tér, a jobb-rosszabb nyolcadik kerület közegében forgatott ?, itt-ott natúr szereplős képsorok valóságtartalma (legalább az 1956-ra emlékező épületek, beszélő vakolatú házfalak, a kapualjak, kerítések) és a kifejlet víziói miként illeszkednek egymáshoz? Mit üzen a nézőnek a zagyva, dafke poszt- és anti-krúdys befejezés szépelgő semmitmondása?
Mennyire oltja ki a história kevéske etikai-esztétikai hatását, hogy Pásztor halálos beteg, hetei vannak hátra? Felelet-e életre, halálra, múltra, bűnre, ha a mélybe zuhanást választja, akinek az orvos csak a közeli, biztos, nem kínzó véget ígérheti? Kell-e önmarcangolnia Czettlnek, hogy esetleg cikkével egyértelműen ő okozta Pásztor öngyilkosságát? (S ha választott halála előtt az író kiveszi, pohárba helyezi műszemét, az jellemzés-e, vagy ? kívül kerülve Pásztor figuráján ? nem túl ízléses visszaélés a Derzsi Jánost egy régi baleset következményeként kísérő ténnyel?)
A filmnek valójában nincs ennyi kérdése; álkérdése sem. Bizonytalan alakok keverednek pontatlanul megírt szituációkba, alulvilágított beállítások keltenek valamicske miliőt, a színészek sokszor látott önmagukat ismétlik. Halvány a remény, hogy ez nem a végleges állapot.
