 |
? Hogyan került a kezébe a Billy világa című, itthon még ismeretlen darab?
? Felkérést kaptam a Vígszínháztól, hogy rendezzek náluk valamit; a Billy... is az ajánlataik között volt. Úgy éreztem, egy új világot fog megnyitni számomra ez a téma, ahogy az is, ahogyan ezt a feladatot abszolválnom kell: megszoktuk, hogy az előadásokban beszélnek, énekelnek vagy táncolnak. Ebben pedig néha néma csend van, és csak két-három ember jelel egymással. Nagy kérdés volt, hogyan tudom fenntartani így az izgalmat a nézőkben, és egyáltalán miként instruálom majd a színészeket. A próbafolyamat legelején, mielőtt elkészült a felirat, teljesen szokatlan kaland volt, hogy a saját előadásomban csak nézem a jelbeszédet, és nem értem, miről van éppen szó. Azóta rám ragadt belőle valami; úgy vagyok vele, mint amikor az ember egy ideje külföldön van, és már sok mindent megért, de beszélni még nem tudna azon a nyelven. Persze az előadáson a hallók számára mindig lesz felirat, a siketeknek pedig havi egy-két alkalommal jeltolmácsot biztosítunk.
? A színházszakmai kihíváson kívül érdekelte maga a siketség is?
? Közelebb akartam kerülni ehhez a fogyatékossághoz, hogy jobban megértsem őket, egyúttal ők is jobban megértessék magukat velem, és ezáltal majd a nézőkkel is. Korábban nem tudtam, hogy ilyen sok siket él Magyarországon és a világon; az előadás újfajta élményt szerez majd nekik. Olyat láttunk már, hogy a színészek megtanultak egy Molnár Ferenc-darabot, és végig lejelelték, de az újdonság, hogy maga a darab is a siketekről és a problémáikról szól.
 |
? A próbák alatt tanulmányozták is a témát?
? Persze, és szinte nem is volt olyan próba, amelyen ne ült volna bent siket ember, aki folyamatosan ellenőrizte, hogy mit csinálunk; főleg a jelelőket, de minden mást is. Például hozzászoktunk ahhoz, ha háttal állunk valakinek, és az hozzánk szól, odafordulunk. De a siketeknél ilyen nincs, ők intenek a másiknak vagy megütögetik a vállát. Mostanra már nagyon jól megy Bata Évának és Telekes Péternek a jelelés: hónapokkal a próbafolyamat előtt elkezdték tanulni, és januárban lehet, hogy mindketten le tudják tenni a nyelvvizsgát.
? Három éve egy másik kisebbségről rendezett előadást: a De jajj! című zenés mesejáték a cigány mesék világát idézte meg. Véletlen vagy misszió?
? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudatos döntésről van szó; lehet, hogy tudtomon kívül van egy ilyen hajlamom. Ha legközelebb is ilyen darab kerül a kezembe, majd elgondolkodom, hogy így van-e. Mindenesetre örülök, mikor ilyen témákról beszélhetek.
? Tavalyi vígszínházi rendezése, a period? szó szerint egyedülálló kísérlet, azóta is az egyetlen előadás a Hátsó Színpadon. Jól fogadta a színház közönsége ezt a fajta posztdramatikus színházat?
? A közönség élvezte és végig értette. Azt akartam elérni, hogy a néző folyamatosan gondolkodjon, és az előadás lehetőséget biztosítson számára az asszociációkra; tehát ha ketten úgy mentek haza, hogy ugyanarról a jelenetről teljesen mást gondoltak, elértem a célomat. A period? bebizonyította, hogy a közönség halad velünk, nem kell semmit a szájába rágni akkor sem, ha szokatlanabb előadásról van szó.
? A period? egyik fontos témája volt a mostani és a néhánnyal korábbi színészgeneráció, mai és talán épp a ?vígszínházas? játékmódok közti különbségek, konfliktusok. Vagy ez csak az én asszociációm volt?
? Valóban benne volt ez is, sok minden más mellett. Gyakran használom az öniróniát; az előadás végén kinyílt a hátsó ajtó, és mindenki elmehetett volna, szárnyalhatott volna, de mind megijedtek, hogy odakint baromi hideg van, így inkább visszajöttek. Számomra ez arról szólt, hogy bár sokat pofázunk róla, mégsem teszünk eleget ahhoz, hogy valami megváltozzon, pedig sok minden van ? a színház falain túl is ?, ami élhetetlennek tűnik a fiatalok számára. De nem gondolom, hogy ötven vagy száz évvel ezelőtt könnyebb lett volna, csak most mi is itt tartunk, mi is erről akartunk beszélni.
? Eddig még nem rendezett a Vígszínház nagyszínpadán. Foglalkoztatja a gondolat, hogy milyen lehet ezernél több embernek előadást csinálni?
? A távoli jövőre nézve nagyon foglalkoztat. Sőt, alig várom, hogy majd egyszer operát rendezzek. De ahhoz még nagyon sok mindenen túl kell lennem, hogy úgy tudjak valami pluszt adni egy operához, hogy közben tiszteletben tartom, nem forgácsolom szét az alapművet, és mégis másként tudom elmondani azt. Szívesen rendeznék más zenés előadást is, például egy jó operettet: olyat, amiben az ember rendezőként működhet közre, mert nem licencelőadás, nemcsak annyit lehet megmondani, hogy ki hol jöjjön be és menjen ki. Amit ma Magyarországon zenés színháznak hívnak, abból nem nagyon tudok mit nézni. Mindenhol cédé-minőségben énekelnek, de ezt az autóban vagy otthon ugyanúgy meg tudom hallgatni. Nem tudom elképzelni, hogy most azt mondjam valakinek, írjon zenét nekem egy darabhoz. Hét-nyolc évig együtt akarok dolgozni egy zenekarral ? mint már egy ideje a Söndörgővel ?, hogy elérjünk odáig, amikor már egymás gondolatait is ismerjük. Valami ilyen, hosszú távú munkából jöhetne létre aztán a zeneszerzés.
 |
? Rendez, színészkedik, néha ír és zenél is ? keresi a legmegfelelőbb önkifejezési formát?
? Amíg nem vettek fel a rendező szakra, a színészdiplomámmal csak játszottam, aztán most az elmúlt öt év inkább rendezéssel telt ? de a következő öt-hat évben fog kialakulni, hogy hol maradok. Valószínűnek tartom, hogy inkább a nézőtéri oldalon, de ha valaki hív, szívesen játszom is, mert az nagyon jó kontroll.
? Mármint a rendező-énjének?
? Igen. Amikor már régóta csak rendeztem, és éppen egy színészt instruáltam, belegondoltam, hogy hasonló helyzetben én színészként milyen instrukciót várnék el. És volt, hogy úgy éreztem, már elfogytam, mint színész. Ilyenkor jó volt visszamenni játszani.
? Nem is gondolja, hogy öt-tíz év múlva megállapodik akár a rendezésnél, akár a színészetnél, akár másnál?
? Jó lenne, ha akkor is játszanék még néha. Jó lenne sok mindent kipróbálni, dolgozni külföldön is, és hosszabb időre elmenni egy vidéki színházhoz. Ez a szakma sokkal több annál, mintsem hogy az ember megállapodjon egy színháznál, csak azért, mert az mondjuk a fővárosban van. Aztán lehet, hogy tíz év múlva már egy saját csipet-csapattal kellene csinálnom valamit. Optimális esetben nem úgy, hogy elfoglalunk egy épületet, hanem úgy, hogy valami olyat hozunk létre, amitől maguktól felajánlják nekünk.
