Fényszelídítők
Van valami egészen lenyűgöző abban, amikor egy térben állunk a fény anyaggá sűrített formáival. Az üvegszobrok játékba hozzák a tekintetünket: mozdulatainkra reagálva életre kelnek, színt és alakot váltanak, folyamatosan új arcukat mutatják. A Nemes Galéria Glass in Context című tárlata – Lukácsi László főszereplésével – ezt a varázslatot tárja elénk. A kiállító alkotók munkáin keresztül láthatóvá válik a pillanat, amikor az üveg kilép funkcionális szerepéből, és a kortárs képzőművészet önálló, gondolatokat és érzelmeket egyaránt közvetítő médiumává válik.
A szemléletváltás nem egyik napról a másikra történt. A stúdióüveg-mozgalom, amely az 1960-as évek elején indult el Amerikából – Harvey K. Littleton és Dominick Labino kísérleteivel –, radikális gesztus volt: az üveg, amely addig ipari műhelyek és manufaktúrák eszköze volt, átkerült a művész kezébe. A „glass art workshop” szellemisége felszabadította az anyagot: a művészek immár saját koncepcióik mentén, autonóm módon formálhatták. Ez az újfajta hozzáállás nemcsak technikai, hanem gondolati forradalmat is hozott, és mára a kortárs képzőművészet egyik legizgalmasabb ágává tette az üvegművészetet.
Magyarországon ennek egyik legfontosabb alakja Bohus Zoltán volt, aki évtizedeken át tanította és inspirálta a fiatal művészek generációit. Tanítványai közé tartozik a mostani kiállítás főszereplője, Lukácsi László is, aki a hidegtechnika mestereként vált ismertté világszerte. A síküvegből és tükrökből ragasztással épített, majd hetekig csiszolt művei a geometria fegyelme és a fény líraisága között egyensúlyoznak. Az egyes rétegek ívvé formálódnak munkáin, s a színek finom átmenetei, a felületek selymes fénye, valamint a formák dinamikája időtlenné, mozdulatlanná, ugyanakkor folyamatosan vibrálóvá teszi ezeket a szobrokat.
A Nemes Galéria egyik terében nyolc munka látható a művésztől, ami azért is különleges, mert a nemzetközi hírű alkotó mechanikusan, elmélyült lassúsággal készült műveit gyorsan elkapkodják a nemzetközi műtárgypiacon. A most látható anyagban szerepel az alkotó néhány legyezőszobra is, amelyek nemcsak az üvegművészet technikai csúcsát jelentik, de érzékeny költőiséget is képviselnek. Ez a forma Lukácsi művészetében nem csupán visszatérő motívum, hanem egyfajta szimbólum, amelyben sűrítve jelenik meg mindaz, ami alkotói világát meghatározza. A sugarasan kibomló ívek és precízen csiszolt síkok találkozása a fény megszelídítéséről szól: a rétegek között átjutó és visszaverődő sugárnyalábok a néző mozgására reagálva folyamatosan változtatják a mű megjelenését. Az egyik pillanatban puha, sejtelmes színátmeneteket látunk, a következőben éles kontrasztok rajzolódnak ki; a forma nyílt és zárt, hullámzik és feszül, mintha lélegezne. Ezek a legyezők nem statikus tárgyak, hanem időben kibomló fényinstallációk, amelyekben a befogadó is alkotótárssá válik: minden tekintet, minden lépés új képet hoz létre.
A kiállítás másik termében az alkotó fia, Lukácsi Boldizsár művei láthatók, aki ugyanazt az anyagot használva teljesen más hangot üt meg. Művészete generációs párbeszédet is szül: a családi örökségből kiindulva keresi saját útját, új anyagokkal, formákkal és színvilággal kísérletezve. Munkáiban a fény és a harmónia szimbóluma mellett hangsúlyosan jelenik meg az ellentétek vonzása. Lágy ívek feszülnek szigorú szerkezetekbe, mintha a belső érzelmi világ és a külvilág racionalitása állna folyamatos dialógusban.
A két életmű közötti kapcsolódás és különbség teszi igazán izgalmassá a kiállítást. A puhaság és a geometrizáló szándék, a térbe simulás és az abba való kilépés illúziója, a gömbölyűség és a rétegzettség dialektikája jelenik meg e két világban.
Egy-egy munka szerepel a kiállításon a stúdióüveg-mozgalom magyar képviselőitől, Bohus Zoltántól és Lugossy Máriától is. Bohus a rétegzett, csiszolt üvegforma mestereként a fény-árnyék játékot emelte szobrászi rangra, és generációkat tanított meg az üveg autonóm művészi használatára. Lugossy művészete finom költőiséggel ötvözte a modern formavilágot és az anyag optikai lehetőségeit: kísérletei a fény érzéki és érzelmi dimenzióit tárták fel.
A tárlat nemzetközi kitekintést is nyújt: olyan üvegművészeti alkotók munkái is láthatók, mint Dale Chihuly, František Vízner vagy Petr Hora. Chihuly színes, organikus formái, Vízner tökéletesen csiszolt, minimalista tárgyai és Hora szobrai, erőteljes geometriai formái mind hozzájárulnak, hogy a látogató érzékelje: az üvegművészeti tárgyak sokkal többek puszta dekorációnál. Ez a médium képes filozófiai gondolatokat, természeti élményeket és érzelmi állapotokat sűríteni az anyagba.
A kiállítás külön értéke, hogy nem csupán egyéni életműveket villant fel, hanem művészeti genealógiát rajzol: mesterek és tanítványok,hagyomány és kísérletezés folyamatos kölcsönhatásban jelennek meg. A mesterek és világsztárok egy-egy munkájának kiállításba emelése emlékeztet arra, hogy az üvegművészet fontos nemzetközi irányzat, amelyben a technikai tudás és az esztétikai érzék folyamatos párbeszédben formálódik, és amelynek magyar képviselői is jelen vannak a nemzetközi porondon.
A kiállítás szeptember 5-ig látogatható.
Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
