A költő 60 éve írt verses meséjének első élőszereplős színpadi feldolgozását január 14-én mutatják be a Zichy Szín-Műhelyben Léner András rendezésében.

Nemes Nagy Ágnes meséjéből eddig csak óvodásoknak szóló, bábszínházi adaptáció készült, a mostani lesz az első élőszereplős színpadi feldolgozás. Az előadást elsősorban az alsó tagozatosoknak ajánlja a társulat.

„Egy olyan szerzőt szeretnénk megidézni, aki mindig nagyon vigyázott arra, hogy megértéssel, és ne távolságtartással közelítsen a gyerekekhez. Művei páratlanul jelentésgazdagok: Az aranyecset szimbolikáján átsejlenek a keletkezés idejének társadalmi feszültségei, a mese mégis könnyen követhető akár a legkisebbek számára is, mivel a vers a ritmikus hangzásával, dinamikájával, varázslatos képeivel már az érzékek szintjén magával ragad” − mondta el Zichy Gabriella, a Zichy Szín-Műhely alapítója.

Az aranyecset kalandos története, a legnagyobb veszedelmek közepette is vidám és bátor főhős, Szádeli alakja, illetve a számtalan játékos versforma nemcsak a korábbi generációkat bűvölte el, hanem bízunk benne, hogy a mai gyerekek számára is éppoly szerethetőnek bizonyul” − teszi hozzá.

Az előadáshoz Szitha Miklós Liszt-díjas ütőhangszerművész, zeneszerző, a Talamba Ütőegyüttes alapító tagja komponált zenét. A darabban Fekete Linda, László G. Attila és Illés Dániel játékát láthatják a nézők.

A bemutató mellett ugyancsak idén a költő, műfordító és pedagógus munkásságát bemutató előadást is szerveznek a Zichy Szín-Műhely A színház az iskolákba megy programjában.

Szintén A színház az iskolákba megy programsorozatban mutatják be országszerte a Pilinszky János születésének 100. és halálának 40., tavalyi évfordulója alkalmából a Müpa, a Versszínház és a Zichy Szín-Műhely koprodukciójában készült World of Pilinszky (Létmesék kicsit és nagyon fölnőtteknek) című, többszereplős összművészeti monodrámát. Az előadást Turek Miklóssal, a Versszínház alapítójával közösen hozták létre a színműhely alkotói, a zeneszerző Szitha Miklós, a Talamba Ütőegyüttes vezetője. Az előadás különleges atmoszféráját megteremtő animáció Karcis Gábor munkája.

A társulat az iskolai programsorozat részeként vidéki turnéra indul az Arany bicentenáriumi évben bemutatott Arany-balladák másképp című összművészeti előadással. Jövőre Zala megye általános és középiskoláiban mutatják be az előadást.

Az előadások létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.