Érmeverő apja, aki Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem szolgálatában állt, korán meghalt. Özvegye egy mérnökhöz ment újra férjhez, aki a kémia titkairól tartott beszámolóival annyira feltüzelte mostohafia elméjét, hogy az egy berlini gyógyszerészhez állt be inasnak. Itt tizenöt évesen - legalábbis saját állítása szerint - megtalálta a Bölcsek Kövét, az alkimisták nemzedékei által sóvárgott csodaszert, amely a fémeket nemesfémmé változtatja, meggyógyít minden betegséget és tulajdonosának biztosítja az örök életet. Böttger rejtélyes módon valóban arannyá változtatott 15 garast, s e bravúr révén szárnyára kapta a hír.
"Azt mondják, a Bölcsek Köve hirtelen megjelent itt, majd egy röpke pillanat után el is tűnt" - vetette papírra Leibniz, a berlini akadémia első elnöke. I. Frigyes porosz király is érdeklődni kezdett értékes alattvalója után, aki azonban nem kért a legfelsőbb figyelemből és Szászországba menekült. A mindig pénzszűkében szenvedő Erős Ágost választófejedelem tárt karokkal fogadtaőt, a két uralkodó kis híján háborúba keveredett a suhanc miatt. Böttger azonban csöbörből vödörbe került: Szászországban fejedelmi körülmények között élt, de státusfogolyként kezelték és kísérleteinek folytatására kényszerítették.
Erős Ágost egyre türelmetlenebbül követelte a csodatinktúrát és az aranyat, - szükségtelen mondani, hogy mindhiába. Böttger próbálkozott a szökéssel, de elfogták, csak újabb és újabb ígéretekkel tudta megmenteni az irháját. Végül az uralkodó lecsillapítására valóban produkált egy arany- és egy ezüströgöt, amelyek ma is láthatók Drezdában. A szorult helyzetbe került kalandor "irányt váltott" és a porcelán rejtélyével kezdett foglalkozni. Az addig csak Kínából és Japánból importált, Európában méregdrága és ritka porcelán titkát akkoriban sokan kutatták. Legtovább a franciák jutottak, de az általuk előállított lágy porcelán a kaolin hiánya miatt átlátszatlan és törékeny maradt.
Böttger és a felügyeletére kirendelt, de alkimista kísérleteibe belebonyolódó Walther von Tschirnhaus 1706-ban rátalált a jáspisporcelánra (avagy vasporcelánra), majd a Drezda közelében felfedezett kaolinnal kísérletezve rájuk mosolygott a szerencse. A kemencéből kiemelt anyag fehéren csillogott - felfedezték a porcelán titkát. A jelentést Böttger 1708. október 11-én küldte el a királyi udvarnak, ezt tekintik az európai porcelán születési időpontjának. A klasszikus német porcelán 50 százalék kaolint, 25 százalék kvarchomokot és 25 százalék földpátot tartalmaz - a kaolin biztosítja a hőállóságot, a földpát az ömleszthetőséget, a homok pedig a mechanikai szilárdságot növeli. A keveréket préselik, formázzák, szárítják, majd igen magas hőmérsékleten kiégetik.
Böttger egy évvel később kikísérletezte a porcelánmázat is, felfedezéseire támaszkodva alapították 1710-ben a híres meisseni porcelángyárat. Ennek igazgatója a bárói ranggal is kitüntetett Böttger lett, aki most aztán tényleg rátalált az "aranycsinálás" titkára: élete hátralévő részét gondtalanul, az élvezeteknek hódolva élte le. A szertelen életmód kikezdte egészségét, s 1719. március 13-án, alig 37 évesen meghalt.
A meisseni üzem a század közepéig monopolhelyzetet élvezett, a "fehér arany" elkészítésének receptjét hét lakat alatt őrizték. A műhelybe csak beavatottak léphettek be, akiknek fogadalmat kellett tenniük a titok megőrzésére. Ez persze nem sikerülhetett sokáig: a technológia már 1719-ben Bécsbe került, és innen terjedt el Európa többi országába.
(Múlt-kor/MTI)
