A Faust szerzőjét mérhetetlen természetszeretete késztette arra, hogy annak minden megnyilvánulását papírra rögzítse. Már egészen ifjúkorában megtett volna mindent annak érdekében, hogy mint festő vonuljon be a történelembe.
Huszonöt éves korában, a Werther megírása után, felszentelt íróként elkezdett rajzleckéket venni Frankfurtban Nothnagel mesternél. Kezdetben azonban, minden igyekezete ellenére, úgy vélte, hogy sohasem lesz belőle igazi festő. Tévedett.
Weimarban múzeum-háza jobbnál jobb rajzainak százait őrzi, és a madridi kiállítás is most ezekből mutat be 75-öt. A természetképek főleg Goethe olaszországi és svájci utazásai során születtek. Külön kis gyöngyszem egy illusztrált útinapló, "vizuális poéma", amelyet Karolina weimari hercegnőnek ajánlott.
Goethe különböző technikákat alkalmazott, vannak víz-, tus- és ceruzarajzai. Itáliai utazásai során szerzett tapasztalatai a romantikus tájfestészet előfutárjává tették. Azt vallotta, hogy az érzékszervei közül leginkább a szemével érti meg a világot.
Kereste a különösen szép természeti megnyilvánulásokat, megmászta a Mont-Blanc-t, a Szent Gotthárdot, rengeteg vázlatot készített sziklákról, kövekről. A Dunát olyan hihetetlen formában örökítette meg, amilyenre a kiállítás biztosa szerint nincs precedens a tájfestészetben. Hitvallása volt, hogy "amit a művész nem szeret, azt nem szabad leírnia" - írta az El País című spanyol napilap.
(Múlt-kor/MTI)
