A Collegium Hungaricum Berlinben június 24-től látható Németh Hajnal Szimultán város című filminstallációja.

A kiállítást André Vida szaxofonművész, zeneszerző és
lírikus nyitja meg június 23-án.

Németh Hajnal Szimultán város című filminstallációja Tar Sándor Szőke város című versét idézi nyelvi és zenei kontextusban. A kétcsatornás filmvetítés formájában bemutatandó kísérleti előadás középpontjában a vers magyarról német nyelvre történő többszörös szimultán tolmácsolása áll, ezt egészíti ki egy improvizatív zenei előadás. A filmet a tolmácsolás helyszínéül szolgáló hangstúdióban vették fel, ahol a különböző hangsávokat egyidejűleg rögzítették szeparált terekben.

A felvételen a verset magyarul felolvasó színész, Keresztes Tamás előadását párhuzamosan fordítja három hivatásos szinkrontolmács. A szimultán zajló spontán tolmácsolás során három eltérő német nyelvű verzió jön létre. Az egyes változatok közötti minimális különbségek nem eredményeznek különösebb eltérést a jelentésben, jóval inkább ugyanazon tartalom eltérő személyes interpretációiként jelennek meg. A tolmácsolás alapjául szolgáló vers – ellentétben Tar szociografikus írásainak tárgyilagosságával – személyes hangvételű, belső vívódásokat közvetítő, hullámzó érzelmekkel telített mű.

Németh Hajnal kísérleti előadásának lényeges formai eleme a
zeneiség, mely egyrészt az André Vida által komponált improvizatív zene,
másrészt a párhuzamosan hallható két nyelv – a magyar nyelvű felolvasás és az
egyidejűleg létrejövő három német fordítás – ritmusa és összhangzása hoz létre.

Tar Sándor 1967 és 1970 között Drezdában dolgozott vendégmunkásként, majd 1975–76-ban ugyanitt volt otthonnevelő. Drezdában a munkásotthoni életkörülmények élményeiből és tapasztalataiból írta meg Tájékoztató című szociografikus írását, melyet a debreceni Déri Múzeum adott ki 2017-ben. Ebben a kötetben található a Szőke város című vers is: az 1969-ben 22 oldal terjedelemben legépelt mű személyes kép a társadalomról és a történelemről, mely egy német nő iránt érzett szerelem fényében, a psziché mélyéről tükrözi a világot.

Tar így fogalmaz a vershez írt utószavában: „Sabine ma átröpült ismét, vagy el sem ment, nem emlékszem már, lefordítottam neki versemet, más nem jutott eszembe…”