Kortárs időutazás – Joó Szabolcs, ütőhangszeres szólamvezető
– Vajda János Titanic című művét 2000-ben mutatta be az Óbudai Danubia Zenekar, amelynek akkor – már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaként – rendszeres közreműködője voltam, és a Titanic ősbemutatóján is játszottam. A húszas éveim elején jártam akkor, és nagyon megfogott Vajda János szimfonikus költeménye. Izgatottan várom, hogy huszonöt év elteltével is ennyire megérint-e – fogalmazott Joó Szabolcs. A művész hozzátette: emlékei szerint az ütősszólam tartogatott kihívásokat, és bár a zene nem forradalmian új, mégis előremutató és izgalmas. – Kicsit filmzenés, kortárs emlékem van a darabról, de könnyen lehet, hogy meg fog lepni.
A koncerten felcsendül Richard Strauss Négy éneke, amely Szabolcs szerint a valaha született legszebb művek egyike. – Az ember időről időre újrahallgatja Strauss darabját, ahogyan például rendre előveszem a számomra meghatározó könyveket, például Szerb Antal Utas és holdvilágát vagy Bulgakov A Mester és Margaritáját – tette hozzá. A dalokat Pasztircsák Polina énekli majd, aki korábban – Kocsis Zoltán, egykori főzeneigazgató invitálására – is dolgozott már az együttessel.
– A program visszafelé halad az időben: 2000-ből indulunk, aztán visszalépünk ötven évet a második világháború utáni időszakra az említett Strauss-dalokkal, majd a millennium idejére, aztán Schubert szimfóniájához. Olyan ez, akár egy fordított időutazás: a mából indulva jutunk el egészen az 1800-as évek első felének hangzásvilágáig.
Joó Szabolcs hozzáfűzte, akad az évadban egy másik koncert is, amely elé nagy várakozással tekint: áprilisban a François Leleux oboaművész-karmesterrel közös hangverseny. – Kivételes tehetségű ember, ha már csak ott áll és meg sem szólal, akkor is rengeteget lehet tőle tanulni, de mivel cserfes, francia művész, ettől nem kell tartanunk. Különösen izgalmas, hogy a hangversenyen a zenekar két művésze: Horváth Béla, az oboa- és Szabó Anita, a fuvola szólamvezetője játszik szólót Krommer kettősversenyében.
A világhírű magyar zene – Kókai István, fagottszólam
– Még nem játszottam koncerten Bartók Concertóját, de már régóta nagy vágyam, hiszen számos izgalmas kihívást tartogat egy fagottos számára. A magyarországi próbajátékokon rendszeresen előkerül, így találkoztam először a művel, egy zenekarhoz való jelentkezés kapcsán. Azt azonban érdemes tudni, hogy egészen más, amikor egyénileg megismer az ember egy darabot, mint amikor a zenekarban ülve megelevenednek körülötte a szólamok – fogalmazott Kókai István.
– Hannoveri tanulmányaim alatt már nem volt új számomra a darab, így örömmel és kis meglepődéssel fogadtam, amikor egy zenekari repertoárismeret-órán előkerült. Bartók zenéje minket, magyarokat gyerekkorunktól elkísér, és hihetetlen élmény volt, ahogy ültünk a teljesen nemzetközi zenekarban, és hallgattuk, ahogyan a szintén külföldi karmester Bartók zenéjéről mesél. Ott személyesen is megtapasztalhattam, hogy Bartók muzsikája tényleg világhírű – tette hozzá. – A darab második tételében, a Párok játékában – kisdobfelvezetés után – fafúvós hangszerpárok játéka kerül előtérbe. Fagottkettőssel indul, ami a tétel végén visszatérve kibővül egy rendkívül izgalmas harmadik fagottszólammal. Többek között ez lesz az én feladatom ezen a szép koncerten.
Most, hogy egy éve a Nemzeti Filharmonikusok tagja vagyok, kezdek még közelebb kerülni Bartók zenéjéhez, hiszen ez az együttes a Bartók-művek előadásának szakavatott mestere, így mindig élmény velük egy-egy darab elmélyítése.
Puccini, az abszolút kedvenc – Ujházi Gyöngyi csellószólam
– Négy évig játszottam a Magyar Állami Operaház zenekarában szólamvezetőként, és nagyon megszerettem a műfajt. Puccini az abszolút kedvenceim közé tartozik, a Turandot azon belül is különösen kedves emlékeket ébreszt bennem. Mozgalmas zene: folyamatosan változik a tempó, a karakter, ez állandó, fokozott figyelemre és alkalmazkodásra készteti az előadót – véli Ujházi Gyöngyi.
Az Opera zenekarával éppen a Müpában játszotta a Turandotot. Azt mondja, hozzá van szokva, hogy az operák esetében a karmester elsősorban az énekesekre figyel, velük összhangban alakítja a tempókat, a dinamikát. Fontos a hierarchia. – Ez egy ilyen műfaj: azé az elsőbbség, aki a színpadon van.
Carlo Montanaro rendszeres vendége az együttesnek, és – mint megjegyzi – a vele való munka mindig élményszámba megy. – Egyértelműek a jelzései, még egy rendkívül nehéz darab esetében is pontosan érezzük, mikor mit szeretne. Mindemellett impulzivitása és spontán közvetlensége révén jó hangulatban tartja a próbákat. A repertoárjának gerincét az olasz és francia operák adják, ezeknek remek ismerője.
Arra a felvetésre, hogy mennyiben más egy koncertszerű előadás, Gyöngyi azt feleli: az arányokra kell jobban ügyelni. – Ha mi is a színpadon vagyunk, akkor jóval kisebb dinamikai fokon kell játszanunk, hogy ne nyomjuk el az énekeseket. Ugyanakkor mivel látjuk őket, könnyebb figyelnünk rájuk, sokkal közvetlenebb a kapcsolat a zenészek és a szólisták között. Szeretek kamarazenélni, az összjáték nagyon inspirál. Örülök, hogy a Nemzeti Filharmonikusoknál is megélhetem az operák iránti szenvedélyem, ugyanakkor amikor kizárólag operát játszottam, hiányzott a szimfonikus repertoár. Most ez a kettő egyszerre van jelen.
A megérthető Wagner – Sipkay Deborah hárfaszólam-vezető
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Wagner-napok két koncertjén játszik. – Bryn Terfel áriaestje, valamint a Hősök és hősnők elnevezésű hangverseny lehetőséget kínálnak arra, hogy azok, akik eddig nem ismerték Wagner zenéjét, vagy megriadtak a terjedelmes operáitól, a legnépszerűbb részleteken keresztül kapjanak képet a művészetéről – vélte Sipkay Deborah. – Bryn Terfel estjén négy opera részletei hangzanak el: a zenekar eljátssza a nyitányokat, a walesi születésű, világhírű énekes pedig egy-egy áriát énekel majd A nürnbergi mesterdalnokokból, a Tannhäuserből, A bolygó hollandiból és A walkürből – tette hozzá.
– A Nemzeti Filharmonikusok 2017-ben, több mint tíz évvel a Wagner-napok indulása után csatlakozott a programsorozathoz a Rienzi bemutatásával, és ez számunkra is emlékezetes sikert hozott. Következő évben jött egy egészen magával ragadó Trisztán és Izolda. Egy zenész ilyenkor napokat, heteket tölt el a darabbal, abban él: hallgatja és gyakorolja a zenekari szólamot. Ekkoriban kezdett el mélyebben foglalkoztatni Wagner zenéje és személyisége. Rábukkantam a YouTube-on egy izgalmas, tízrészes sorozatra, amely 1983-ban készült Richard Burton főszereplésével. Most is meg lehet nézni, és szívből ajánlom mindenkinek, akit foglalkoztat ez az ellentmondásos sors. Engem lenyűgöz, hogy Wagner nemcsak gyönyörű zenét tudott komponálni, hanem maga írta az operák szövegkönyvét is, ami sokoldalú tehetségre vall.
Amikor arról kérdezem, hogy hárfásként mi jelenti a kihívást a Wagner-operákban, akkor azt feleli, hogy a szinte eljátszhatatlan szólamok. – A walkür-részletben olyan modulációk vannak, amelyekhez a pedálok rendkívül gyakori használatára van szükség. Ahhoz pedig komoly felkészültség kell, hogy hibátlanul és minél kevesebb zajjal játsszuk el a szólamot. A már említett Trisztán és Izolda-előadást Fischer Ádám vezényelte, aki a júniusi koncertek dirigense is lesz. Hihetetlenül felkészült, a legtöbb Wagner-művet fejből vezényli, együtt lélegzik az énekesekkel.
– Amikor alig húszévesen az Állami Hangversenyzenekarhoz – az NFZ elődje – kerültem, Fischer Ádám első számú vendégkarmesterként dolgozott az együttesnél, Mahler szimfóniáival és Bartók műveivel rajta keresztül ismerkedtem meg. Máig meghatározó élmény számomra az a japán turné, amelyen A kékszakállú herceg várát játszottuk Komlósi Ildikóval és Polgár Lászlóval. Visszatérve a Wagner-napokra: a zárókoncerten inkább az énekeseké lesz a főszerep. Öt operát érintünk, elhangzik két nyitány és híres részletek. A koncert a gyönyörű Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála részlettel fejeződik be.
