Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál Szolnokon

Egyéb

Ha jól tudom 1969 óta rendezik meg ezt a fesztivált. Milyen hagyományokra nyúlik vissza a fesztivál története?

A fesztivál indulásában nagy szerepet játszott a Szolnoki Művésztelep. A helyszínen volt egy forgatás, amely során az ott élő művészekről készítettek filmet, majd később az anyagot visszahozták levetíteni. Ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy lehetne egy képzőművészeti filmfesztivál. 1969-ben, az első filmesek között szerepelt Kollányi Ágoston, Czigány Tamás, Jancsó Miklós és Mészáros Márta is. Akkoriban divat volt, hogy a nagynevű rendezők szívesen nyúltak képzőművészeti témájú filmekhez. A fesztivál történetében a 2000-es év hozott nagyobb fordulatot, amikor a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felkért, hogy ezen túl kétévente rendezzek egy képzőművészeti fesztivált a páros években; a páratlanokban pedig létrehoztuk a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivált. Tehát 2000 óta Szolnokon minden évben van egy jelentős nemzetközi filmfesztivál. Mindkét fesztivál a világon teljesen egyedülálló tematikájúnak számít.

Milyen részvételre számítanak idén?

Ez egy olyan kuriózum, amely megérdemli a szakma és a közönség figyelmét, és az utóbbi időben meg is kapja ezt. Az elmúlt években erősödött fel a felsőoktatási intézmények hallgatóinak érdeklődése. Azóta egyre többen jönnek fiatalok, ami esetenként 100-200 főt is jelent. Nálunk minden vetítésen teltház van és igazi fesztiválhangulat jellemző a rendezvényre. Rendszeresen részt vesz például a Képzőművészeti Egyetem, a Budapesti Kommunikációs Főiskola, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Főiskola, a MOME, a Kisképző, de találkoztunk olyan egyetemmel is, amelynek a hallgatói spontán szerveződésben jöttek el hozzánk. A mostani visszajelzések alapján körülbelül 200-250 főre számítunk, akik más városból érkeznek.

A filmvetítés mellett még milyen programokkal készülnek?

Rendkívül gazdag lesz a program, szinte minden egyetem hoz egy-egy programot, amivel szeretnének bemutatkozni. Készülni fog például egy olyan animációs film, amely a közönség bevonásával készül, emellett lesz a szakmai zsűri értékelése, animációs workshop és rengeteg verseny, információs program is. A fesztivált megelőzően volt egy nyári filmes táborunk, amelynek az volt a célja, hogy még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a fesztivál fiatal résztvevőivel, és egyben továbbképzést is nyújtsunk a képzőművészeti és a tudományos filmek iránt érdeklődőknek. Érdekessége lesz a fesztiválnak, hogy képzőművészekből álló zenekarok lépnek majd fel, és lesz egy fesztiválzenekar is.

Mi volt a koncepció a versenyfilmek kiválasztásában? Hogyan értékelik őket?

Az idei fesztiválra 340 filmmel neveztek 40 országból. A zsűri a nevezési kiíráson túl más szempontot nem határozott meg. A zsűri tagjai avatott szakemberei a műfajnak, nevezetesen Muhi András producer, Szurcsik József festőművész és Ulrich Gábor animációs filmrendező, grafikus művész. A zsűri értékelésénél két fő javaslat volt: mi az, ami versenybe kerüljön, illetve melyek azok a filmek, amelyek olyan értéket képviselnek, hogy érdemes megmutatni a közönségnek, viszont valami miatt nem felelnek meg a kiírásnak. Az első kategóriába 87 film kerülhetett be, 52 pedig az úgynevezett panoráma, vagy információs blokkba. Utóbbiak nem versenyezhetnek, de a közönség láthatja őket. Továbbá ezenkívül is lesznek még filmbemutatók a fesztiválon. Többek között értékelni fogjuk a 13 beérkezett logofilmet, és megemlékezünk Czigány Tamásról, aki elsők között vett részt az 1969-es filmfesztiválon.