A 2024 októberében négy napon át forgatott élő szereplős dráma az angol vidéken, Buckinghamshire-ben játszódik, és egy fiatal párról szól, akiknek idilli kapcsolata egy egynapos kirándulás során bomlik fel, miközben a hatalom és a felelősség kérdései felszínre kerülnek, próbára téve a szerelem és a kontroll határait. Az Ethert az NFTS hallgatói – köztük Vida Skerk rendező, Gálosi Dóra producer és Niky Pasolini forgatókönyvíró – készítették mindössze négy hónappal a képzésük megkezdése után.
„Azt szerettem volna feltárni, hogy milyen kihívásokat jelent az intimitásról való kommunikáció, és milyen homályos az érzelmi bántalmazó viselkedés” – mondta a filmről Niky Pasolini. „Niky forgatókönyvében az az egyszerűség és elegancia tűnt fel, amellyel egy összetett témát mutatott be. Ami engem megfogott ebben a történetben, az az volt, ahogy feltárta, hogyan jelenhet meg még a modern fiatal pároknál is a patriarchális erőszak” – nyilatkozta Vida Skerk. „Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezt a filmet szinte teljes egészében nőkből álló stábbal készíthettük el, akik megértették a célunkat, hogy a lehető legnagyobb érzékenységgel mutassunk be valamit” – tette hozzá Gálosi Dóra.
„Teljesen izgatottak vagyunk, hogy az Ethert beválogatták a cannes-i La Cinéf műsorára, és különösen büszkék vagyunk arra, hogy ez az első alkalom, hogy egy elsőéves hallgatói film elérte ezt a történelmi mérföldkövet. Az, hogy ezt a megtiszteltetést egy időszerű és létfontosságú témákat boncolgató film kapja, bizonyítja diákjaink bátorságát, hogy összetett kérdésekkel néznek szembe, és lényeges párbeszédeket indítanak el a mozi segítségével” – nyilatkozta Jon Wardle, az NFTS igazgatója.