Az ugyanabban az időben megrendezendő második komlói Hét Domb Filmfesztivál pécsi nemzetközi társrendezvényének elnöke, Tóth László ismertette: a seregszemlére ?elképesztően nagyszámú?, 3067 alkotást neveztek 106 országból, a világ minden részéről. Ezekből az előválogatást és az előzsűrizést követően 25 kisjátékfilm, 11 nagyjátékfilm és öt dokumentumfilm került a döntőbe ? tette hozzá. A zsűri a produkciókat hét ? a legjobb nagy-, illetve kisjátékfilm, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színésznő és színész, valamint különdíj ? kategóriában díjazza. A pécsi programok kiemelt vendége idén a Bahreini Királyság lesz.

A filmmustra céljáról Tóth László úgy fogalmazott: ?olyan fesztivált szeretnénk (?), amely tényleg megmozgatja az embereket és beviszi őket a mozikba?. A SHIFF keretében Pécsen az Uránia és az Apolló moziban, illetve a Pécs Plazában található Cinema Cityben, valamint úgynevezett ingyenes ?gerillamozikban? ? köztük éttermekben, kocsmákban ? is tartanak vetítéseket. A versenyfilmek mellett fontosnak tarják a megmérettetésen kívüli vetítéseket is ? hangsúlyozta a SHIFF elnöke.

Ragályi Elemér, a fesztivál zsűrielnöke szerint az előválogatás azt sugallja, hogy értékes, nívós alkotások kerülnek a zsűri elé, amelyek alkalmasak arra, hogy áttekintést adjanak a világ jelenlegi filmes tendenciáiról. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr ítésztársai közül Báron György filmkritikust, George Ovashvili grúz filmrendezőt, Robert Dornhelm osztrák származású hollywoodi rendezőt, forgatókönyvírót emelte ki az eseményen.

Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint a zsűri tagja lesz még Khaled Szoliman Al-Nassziri palesztin-szír költő, irodalomkritikus, tervezőgrafikus és rendező, illetve Felix Tissi svájci író, rendező, forgatókönyvíró és producer.

A SHIFF filmszakmai igazgatója, Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál egykori művészeti igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az alkotások kreatív módon nyújtanak betekintést Közép-Európa és a világ aktuális kérdéseibe, a helyi és globális problémákba ? részletezte, majd ezek között a migráció, a háború és a szerelem témáját említette meg.

Hoppál Péter, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, Pécs fideszes parlamenti képviselője a SHIFF létrejöttének előzményeit is felidézve arról beszélt, hogy a magyarországi filmes szakma újra reneszánszát éli, és a szakma igényelte egyúttal egy új fesztivál létrehozását. ?Pécsett a korábbi évtizedekben is zajlott filmes eszmecsere, de ilyen magas színvonalú és rangú megmérettetés, seregszemle még nem érkezett a városba? ? hangoztatta a SHIFF fővédnöki tisztségét is betöltő politikus.

A fesztivál ideje alatt számos, a filmművészetet, filmszakmát bemutató és népszerűsítő közönségtalálkozót is rendeznek. A nyitógálára a pécsi Voisingers acapella együttes filmzenei műsorral készül, a kiemelt programok között jótékonysági gálaest, filmvacsora, valamint a lebontott 25 emeletes pécsi magasházat megidéző emlékkoncert és utcabál is szerepel. A fesztiválgyőztes filmeket szeptember 9-én délutántól vetítik az Uránia Filmszínházban ? közölték korábban a szervezők.

Forrás: MTI

Fotó: SHIFF Facebook-oldala