Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.

Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi
Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: május 6-án nyílik meg
a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország
lesz. Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a
Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi
Lepoglavában készült munkákat.    

A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan a magyarországi csipkekészítők körében meghirdetik az Öltözetünk dísze a csipke című pályázatot.

A felhívásra olyan, különféle technikákkal készült csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik. Egyebek mellett gallért, zsabót vagy mandzsettát tervezhetnek a jelentkezők, de elfogadnak csipkével díszített ruhákat is. Valamennyi pályamunkát bemutatják majd a kiállítás ideje alatt.    

A Csipkeház elképzelései között egy 120 éves a halasi csipke felirattal ellátott emlékérem kibocsátása is szerepel, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi kör alakú csipketerve lesz látható, a Fantáziavirágos elnevezésű. Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg.    

Az intézmény tervei között
szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke
történetét bemutató album kiadása is.    

Az igazgató beszámolt arról is, hogy a halasi csipke a közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum-kiállítóházban. Ezenkívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 600. évfordulójára szervezett programsorozat keretében. Továbbá ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét.    

Mint mondta, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát, értékesítésre is készítik a csipkét.      

Maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható.

A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges.    

A halasi csipke megálmodója Dékáni
Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el
az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária
varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló
technika alkalmazásával. Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar
Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott
csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban
főként a vert csipkét készítették.