A Nílus völgyében ötezer éve felvirágzott egyiptomi kultúra alapja a folyó évente ismétlődő áradása volt, ez biztosította a jólétet az itt élők számára. Ugyanakkor az áradás elmaradása, a vízszint ingadozása katasztrofális következményekkel járt, ezért felmerült az igény a víz tartalékolására és az árvizek pusztító hatásának csökkentésére. Az első gátat Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a XIX. század végén a britek építették, de ennek magasságát állandóan emelni kellett, s végül 1954-ben a kairói kormány egy új gát megépítése mellett döntött.
A gát és a mögötte létrehozott hatalmas víztározó (a Nasszer-tó, a világ legnagyobb ember alkotta mesterséges tava) szabályozza a folyó járását, öntözővizet biztosít és áramot termel. A cél érdekében hatalmas területet kellett elárasztani, 100 ezer embert kitelepíteni és 24 nagyobb műemlék került veszélybe. Ezért 1959-ben a szudáni és az egyiptomi kormány az UNESCO-hoz fordult, hogy segítsen a veszélyeztetett műemlékek és helyszínek megmentésében. Az UNESCO 1960. március 8-án tette közzé a világ valamennyi nemzetéhez intézett felhívását, amelynek nyomán Núbiában több száz emlékhelyet tártak fel, állítottak helyre.
A leglátványosabb mentőakció az Abu Szimbel-i sziklatemplomok megmentésére indult. Az Asszuántól 280 kilométerre délre, a Nílus nyugati partján található két templomot az i.e. XIII. században több évtized alatt faragták ki homokkőből. A nagyobbikat Egyiptom főisteneinek, valójában II. Ramszesz fáraónak szentelték, a kisebbik templomot Hathor istennőnek, akit Nofertari, Ramszesz kedvenc felesége személyesített meg.
A nagyobbik templom homlokzata 33 méter magas és 38 méter széles, a bejáratot Ramszesz négy, majdnem 20 méter magas szobra veszi körül. A három egyre kisebbedő terem 56 méter mélyen nyúlik a sziklába, a helyiségekben szobrok és festett reliefek láthatók. A kisebbik templom bejáratánál álló hat, 10 méter magas szoborból négy Ramszeszt, kettő Nofertarit ábrázolja. E templom 27 méter mély, s csak egyetlen oszlopcsarnoka van.
A templom áthelyezése 1965. október 1-jén kezdődött meg svéd tervek alapján és 1980. március 10-re fejeződött be. A 80 millió dollárt felemésztő akció során először a templomok feletti sziklaréteget távolították el óvatosan. Ezután a műemlék homokkő szikláit hatalmas tömbökre vágták (a legnagyobb darab 30 tonna lehetett), majd 64 méterrel magasabban, a folyótól 250 méterrel távolabb újra összeállították.
A művelet 50 ország, köztük Magyarország közreműködésével zajlott le, s mintegy 1700 munkás vett benne részt, ez volt a történelem eddigi leghatalmasabb régészeti mentőakciója. A sikeres összefogás világított rá arra, hogy a kulturális javak megőrzése a nemzetek közösségének felelőssége, s így jött létre 1972. november 16-án az UNESCO Világörökség Egyezménye, amely anélkül tud egyetemes kulturális értékeket megőrizni, hogy megsértené egyes államok szuverenitását.
