Az alkotónak a változatos zenei alapokból dolgozó korábbi remixmunkái, a Blacklake (2016), a My Name is Elvis Presley (2018), a The Big Slalom (2020), a Nachtmusik (2021), a The Sold Girl (2022) és a Fonogram-díjjal is elismert Pink (2023) közül több szerepelt sikerrel a nemzetközi toplistákon.
A The Beginning of the Beginning című lemezen Cserepes ezúttal afrikai zenei alapokból dolgozott, és kilenc számból álló zenei íven viszi végig a hallgatót. A kizárólag digitális terjesztésben megjelent lemez 2024 végén került fel a streamingfelületekre.
„A népzenei hagyományok szempontjából Afrika a leggazdagabb földrész, de a legkülönlegesebb is. Az összehasonlító népzenekutatás – lásd Bartók gyűjtései – eljárását követve látjuk, hogy Afrika zenei gondolkodásmódja alapvetően eltér az európaitól. Ennek a különbözőségnek egyik eleme a sorszerkezetes, motívumismétlő, repetitív építkezés, szemben az Európában kialakult strófikus népdalszerkezettel – vallja Cserepes Károly. – A tradicionális zenekultúrák felfedezése terén a kezdetet Európa számára az 50-es, 60-as évek jelentették. Ekkor jelentek meg azok a hordozható magnetofonok, mint a Nagra és az Uher, amelyek már élvezhető minőségben voltak képesek rögzíteni a zenei hagyományokat. Követték egymást a gyűjtőexpedíciók, a felvételekből hamarosan kiadványok, illetve archívumok születtek, amelyek zöme ma online is hozzáférhető.”
A Transglobal World Music Chart (TWMC) 2015 óta létezik, és célja, hogy a világ legjobb világzenei produkcióit juttassa el a közönséghez, amelyeket elismert világzenei szakértők választanak ki a Föld minden tájáról. A TWMC zenei kritikusokat tömörít a világ minden részéről, akik havonta értékelik a megjelent új albumokat pontozásos rendszerben. A TWMC havonta, valamint év végén ad ki albumlistát, amely rangsor is, kizárólag a minőség alapján válogatva. A zsűri célja, hogy bármilyen országból származó, magas színvonalú produkciót figyelembe vegyen, beleértve az önálló kiadásokat és a kisebb lemezkiadók megjelenéseit is.