pavlovits dávid.jpg

Nemzetközi virtuózok érkeznek az ország legjelentősebb gitárfesztiváljára

Koncertek, mesterkurzusok és szakmai előadások is szerepelnek a 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál csütörtökön kezdődő programjában.

A fesztivál Magyarország legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáros rendezvénye. A szakmai rendezvényt Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző alapította 1999-ben. Ő maga több mint harminc országban lépett fel, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Karának docenseként pedig az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb klasszikus gitár közösségét fogja össze. A szervezők erős szakmai háttérrel, ösztöndíj programokkal és a fesztivál keretében szervezett fellépési lehetőségekkel támogatják a fiatal művészeket.

A rendezvény több mint negyedszázaddal ezelőtti megalapításával a cél nem csak egy hosszan tartó tradíció megalkotása volt, hanem az is, hogy nemzetközileg elismert sztárokat hozzanak el a Szegeden és annak környezetében élő közönségnek. Csütörtökön, a fesztivál megnyitóján a művészeti kar koncerttermében színpadra lép a Szeged-Novi Sad gitárzenekar Pavlovits Dávid vezényletével. Hallható majd Beke István, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia gitártanára, illetve a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke, valamint a Phoet Duo, Bozsóki Gergely (gitár) és Kovács Csilla (zongora).

Pénteken a gitárvirtuózok estjén Csáki András, a Zeneakadémia docense mellett a Darmstadtból érkező Tilman Hoppstock szuggesztív és virtuóz játékát hallhatják a vendégek.

A szombati gálaesten a tizenötnél is több nemzetközi klasszikus gitárversenyt megnyerő, lengyel Marcin Dylla és a Perlita de Hungría flamenco duó – Girán Péter (gitár) és Kóródi Gyöngyvér (ének) – szenvedélyes produkcióját élvezheti a közönség.

A hagyományokhoz híven a fesztivál során mesterkurzusokat is szerveznek: idén a szlovén Adam Marectől és Bozóki Andreától tanulhatnak a résztvevők, a kínai Li Csouko (Li Zhuoge) a tajcsi és a zenélés kapcsolatáról, Majer Attila pedig az Alexander-technikáról tart előadást.

A részletes program  itt található.

 

Ez is érdekelheti

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át kilencven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz – közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes pénteken.

Both Miklós, a 21. század Bartók Bélája

A legtöbbször ezzel a jelzővel illetik Both Miklóst a Palimo Story kapcsán. Népdalgyűjtés céljából járt Indiában, Iránban, Kínában, Oroszországban, Erdélyben és Ukrajnában is. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége Both Miklós zeneszerző, előadó, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Palásti Máté: Nem akarok Al Di Meola lenni

Egy apró faluból indult, mára bejárta a világot, és még csak az útja elején tart. Generációja egyik legtehetségesebb gitárművésze, aki megígérte egykori tanárának, hogy nem lesz informatikus.

Miért tanult meg hegedülni Szabó Balázs?

Szabó Balázs énekes, dalszerző, multiinstrumentalista, valamint két kedvenc hangszere – egy Fender Telecaster gitár és egy egyedi készítésű hegedű – a főszereplői a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument mostani epizódjának. A videóból azt is megtudhatjuk, hogy mivel foglalkozott Szabó Balázs fiatalon és hogy milyen zene hatására kezdett hegedülni tanulni.