A Nemzeti Művelődési Intézet és együttműködő partnerei által
meghirdetett Komatál Program az elmúlt év végén sikeres népművészeti
pályázattal indult, most társadalmi népszerűsítést segítő kisfilmmel és
közösségi médiakampánnyal folytatódik. A fiatalokat kiemelten megcélzó kampány
fókuszába a közösség- és hagyományteremtést állították a szervezők.
A program részeként a Nemzeti Művelődési Intézet támogatja a komatál közösségek létrehozását is. Céljuk, hogy a résztvevők komaközösségeket hozzanak létre, akik díjmentesen igényelhetnek zsűrizett népművészeti tárgyakat: újragondolt komatálakat a Komatál Program Kárpát-medencei Alkotói Pályázat termékeiből.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője elmondta: a komatál adása olyan gesztus, amely az étel adományozásán túl a baráti segítségnyújtásról, a kismama és az újszülött meglátogatásáról, a közösség összetartó szerepéről és a családi kötelékek megerősítéséről is szól. A Komatál Program legfontosabb célja, hogy közösségépítő folyamatot indítson el Kárpát-medence településein, azzal a szándékkal, hogy a helyben élők tudatosan készüljenek az újszülött gyermekek érkezésére, együtt, közösen tervezzék meg a gyermekágyas édesanyáról és családjáról való gondoskodás folyamatát.
A gyakorlatban a komatál hagyománya azt jelenti, hogy az újszülött
világra jöttét követő időszakban a kismama környezetében élők - barátok,
ismerősök, szomszédok, rokonok – egymás között felváltva naponta friss, főtt
étellel gondoskodnak az anyukáról és családjáról.
A Komatál Program további részletei a www.komatalprogram.hu oldalon érhetők el, de a kampány nyomon követhető az intézmény Facebook-oldalán is.