- A népzene teljes értékű művészi nyelv - áll a tanszék egyik állásfoglalás-tervezetében. De az maradhat-e a jelenlegi, eredeti közegéből kiszakított szociokulturális környezetben is?
- Úgy kell tekintenünk, mint amikor egy Bach-kantátát hallunk koncerten, vagy egy misét, az is ki van szakítva az eredeti kontextusából, a liturgiából, csak mint zenei alkotás jelenik meg a hallgató előtt. A népzene is hagyományos kontextusától elszakadva, mint zenei produkció jelenik meg. Miután a népzenei számokat generációk használták, variánsok sokaságában éltették, ezek funkcionálisan és zeneileg kipróbált "művek", így színpadra is feltehetőek. A színpadi megszólaltatásnak nyílván megvannak a maga szabályai, de ezt hozzáértő kezekben torzulás nélkül viseli a népzene is. Persze, jobb egy csárdásra táncolni, mint csak hallgatni, de hallgatni is nagy élményt jelent, és mindig voltak néhányan, akik a közösségből nem táncoltak, esetleg csak énekeltek rá. Nagyon fontos lenne, hogy ténylegesen megkezdődjön a közoktatásban a népzenei ismeretek visszatáplálása, hogy a felnövekvő generációknak valóban olyan közös kulturális kincsévé váljon, amivel élni tudnak. Ha összejönnek és közösen akarnak énekelni, akkor tudjanak is mit énekelni.
- Milyen a mérlege a népzene tanszak indulása óta eltelt három évnek, az első felvételitől az első alapfokú diplomák kiosztásáig?
- Amikor valaki teljesen újba vág bele, még nem igazán tudja, hogy mi lesz abból. Egy kicsit mi is így voltunk a szak indításával, tulajdonképpen minden félévben új dologba kezdtünk. Bár a népzene gyakorlati tanításának több évtizedes hagyományai vannak, de hogy ezen a szinten, a felsőfokú oktatásában mire tegyük a hangsúlyt, melyek legyenek azok a pontok, amelyekkel a külvilágnak is meg tudjuk mutatni, hogy mit tanulnak a hallgatók ahhoz képest, amit például a táncház mozgalmon belül is el tudnak sajátítani, ezek teljesen újak voltak. Akik gyakorló zenészként, koncert- és táncházas tapasztalattal jelentkeztek ide, időközben rájöttek, hogy mi az, amit tőlünk, illetve a főtárgy tanároktól tanulhatnak, mi az, amire figyelniük kell. Ha most összevetnénk a felvételin adott produkciójukat a diplomakoncerten játszottakkal, azt kell mondanom, hogy hál'istennek mindegyikük nagyon sokat profitált a három év stúdiumaiból. Ez nagy öröm számunkra is.
- Ez azt jelenti, hogy elméleti alapon tudják kibontakoztatni az előadó-művészetüket?
- Ha tudják, hogy egy moldvai havajgatás mögött milyen szellemtörténeti vagy milyen néphagyománybeli múlt van, már másként fogják megszólaltatni. Fontos a metódus elsajátítása, hogy egy zenei anyagot hogyan tudnak saját maguk számára feldolgozni. Ezen a téren nem is jutottak el a diákok azonos szintre, mint ahogy nem is azonos szintről indultak, de megtanulták, hogyan kell visszakeresni a forrásokat, hogyan kell hasznosítani az eredeti felvételeket. Nem elég csak aszerint játszani, ahogy a táncházban játszanak, mert sajnos a táncház mozgalmon belül már sokszor nem az eredeti forrás ismerete alapján játszanak, hanem csak egymástól tanulják el a számokat. Így ha valaki valamit rosszul adott tovább, akkor a hiba öröklődik. A másik lényeges momentum, hogy diákjainknak az alapképzés alatt sikerült közelíteniük a népzene esztétikájához, ami szintén fontos a megszólaltatásnál.
- Mik ezek az említett elméleti tárgyak?
- A klasszikus elméleti tárgyak, mint a szolfézs, zeneelmélet azért kellenek, hogy népzenészeink általános zenei alapműveltséget szerezzenek. Emellett szakmailag alapvető fontosságú, hogy tanuljanak népzene-elméletet, magyar népzenét, folklórelméletet, ez utóbbit tematikus félévekre felosztva, mint népszokások, szövegfolklór, táncfolklór. Elméleti szinten kitekintést nyernek a szomszéd népek zenéje felé és a rokon népek zenéje irányába is. Gyakorlati szinten pedig még néptáncot is tanulnak. Amennyire lehetőségeink engedték, szerveztünk továbbá alkalmi előadásokat, előadás-sorozatokat, amelyeken különböző részterületekről hallhatnak népzene-, néprajzkutatóktól, népzenészektől. Sikerült több mesterkurzust is összehoznunk. Ezeken egy-egy területnek vagy az adott hangszernek a még élő, hagyományőrző zenészétől, vagy revival művészétől tanulhatnak diákjaink, tágítva ezzel látókörüket. Hasonlóan a klasszikus hangszeroktatáshoz itt is jó, ha nem csak egy tanár irányítja őket, ha más, esetleg külföldi zenészegyéniségekkel ismerkednek és találkoznak.
- Említetted, hogy az előadóként gyakorlottabb hallgatóitok is komoly fejlődést mutattak. Észrevették-e ezt klasszikus zenei körökben? Felfigyeltek-e a Szokolay Balázzsal tartott koncertetekre?
- Nagy örömünkre már a diplomakoncerten, annak mind a három estéjén jelen voltak más műfaj képviselői is. Néhányan a tanár kollégák közül is beültek meghallgatni néhány számot, vagy egy egész félidőt, többek között a rektor úr és az oktatási rektorhelyettes asszony is tiszteletét tette. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, de még fontosabb számomra, hogy a klasszikus szakok diákjainak milyen élményt jelentettek a koncertek és mennyire felvillanyozta őket a népzene. Ugyanezt tapasztaltuk május végén Bécsben is a Szokolay Balázzsal tartott előadáson, ami nagyon jó és tartalmas együttműködés volt, mert a népzenészek egyúttal bepillanthattak egy klasszikus zenész világába, és a klasszikus előadások kockázatába.
- Mindeközben a tanszék elvi alapon is állást foglalni kíván a népzene és feldolgozásának esztétikai kérdéseiben is.
- Ezeket a kérdéseket nem kerülhetjük meg. Már csak azért is, hogy az oktatók is megismerjék egymás véleményét. A hallgatók gyakran ostromolnak minket ilyen jellegű problémákkal. Az oktatás célja, hogy a mindenkori etalont, a népzenei 'ősformát", a variánsokban élő "műalkotást" tanítsa meg, ez a kiindulás mindenkinek. A piac diktálta sztárgyártó korszakkal az a probléma, hogy anélkül születnek meg ezek a feldolgozások, hogy készítőik ezzel az eredeti formával, az eredeti felhangzással, eredeti stílussal, ennek az egésznek a szellemi hátterével, esztétikájával tisztában lennének. Persze tehetségtől függ, de emiatt gyakran esztétikailag és zeneileg elborzasztó torzszülöttek jönnek létre. Ugyanakkor a médián keresztül kapott nagy mértékű támogatás miatt a széles közönségnél ez vagy úgy csapódik le, hogy ez egy fajta népzene, vagy hogy ez lenne fontos a népzenéből, és ezért érdemes a népzenével foglalkozni. Nekünk meg az a célunk, és ebben egyetértettünk a tanszéken, hogy számunkra a népzene önmagában olyan érték, amelyet szeretünk, amelyet - a gyakorló zenész kollégák - nagyon szeretnek játszani, ez jelenti számukra a biztos talapzatot. Amilyen alapként a nagyok kezelték a népzenét. Magatartásbeli, művészi, esztétikai és etikai kérdés is egyben, hogyan viszonyulunk a népzenéhez. Fontos lenne az emberekkel tudatosítani, hogy önmagában ez a szilárd alap is nagyon jól "fogyasztható", önmagát képes művészileg, zeneileg is fenntartani. Ugye, az fel sem merül az emberekben, amikor egy Bach-feldolgozást hallanak, hogy az Bach lenne. Persze a komolyzenei feldolgozásnál sokkal hamarabb kiderül az átlag hallgató számára, hogy valaki milyen szinten tudott hozzányúlni, de ettől nem válik senki nagy zeneszerzővé. Míg a népzenében világzene címén jelenleg bármit el lehet adni, és "zeneszerzőként" lehet tetszelegni. Ennek megfelelően születnek is a különböző félresikerült, dilettáns alkotások.
- Mikor indul az a fajta elméleti képzés, amelynek eredményeképpen legalább olyan színvonalú lesz a magyar népzenei, világzenei kritika, mint a klasszikus zenében?
- A Zeneakadémián belül azért jól lehatároltak az egyes képzési irányok feladatai. A népzenei kritika léte vagy oktatása inkább kapcsolódhatna a jövőre indítani tervezett etnomuzikológiai mesterképzéshez, ahogy a zenetudományi szakon a hallgatók foglalkoznak kritika írásával. Ha lenne egy ilyen tárgy, akkor természetesen a népzenész hallgatók felvehetnék, és pallérozhatnák magukat ezen a téren is. Ez fontos alap lehetne a szakszerű népzenei kritika létrejöttéhez, de nyílván az is fontos lenne, hogy a nálunk oktató tanárok közül, akinek ehhez megvannak az adottságai, szintén megpróbálná művelni és felkarolni. Mint tudjuk, ez különböző veszélyekkel jár, de a jelenlegi helyzet, hogy valójában a népzenei produkcióknak nincs kritikája, hosszabb távon nem maradhat fenn. Legalább olyan szintű és minőségű kritikára lenne szüksége a műfajnak, mint a jazznek.. A népzenei kritika általános hiányának 'köszönhető", hogy néhány évvel ezelőtt, amikor az egyik újságban megjelent egy nem túl hízelgő kritika az egyik legismertebb népzenei együttesről, akkor óriási felháborodás tört ki. Nagyon bízom abban, hogy előbb-utóbb ezen a területen is lesz előrelépés. A Zeneakadémián alkalmazott zeneszerzés szak fog indulni, ami nagyon fontos, hogy a filmzene, a színpadi zene, a reklámzene, stb. terén, olyan szerzők kerüljenek be az alkotók sorába, akiknek ténylegesen van megfelelő iskolázottságuk és tájékozottságuk. Az alkalmazott zeneszerzői képzésre járó hallgatóknak lehetősége lesz a népzenei elméleti kurzusukra áthallgatni éppúgy, ahogy reményeim szerint a népzenére és a jövőre induló etnomuzikológiai mesterképzésre járóknak is. A diákoknak meg kell ismerniük az érintkező szakterületeket, a rokon szakmák alapjait, kihívásait.
