„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk.” Az előszó a Tartuffe-höz így indítja útjára az olvasót Molière vígjátékához, melyet Miskolcon Rusznyák Gábor rendezésében láthat a közönség. „Nekem ez a történet ott indul, hogy van egy apa, aki körül széthullt az általa ismert világ, és épp nem nagyon érti a jelen időt. A feleségét elvesztette, van két kamasz gyermeke, újranősült ugyan, de a felesége fiatal, így őt sem érti feltétlenül, van egy sejtelmes politikai szál is, ami nyomasztja, ezekből (is) kifolyólag iszonyú erővel kapaszkodna a hitbe, az egyetlen biztosnak vélt dologba az életében” – fejti ki a rendező.

Görög László

Szerinte Molière Tartuffe-je a hittel, egészen pontosan az elvakult hittel polemizál. „Ezt akarja nevetségessé tenni. Azt akarja, hogy nevessünk. Mert Molière is így tud a leginkbb hatni: a nevetésen keresztül. Viccet akar csinálni olyasmiből, ami egy más szemszögből mély és magasztos. Olyan ez, mint a király bohóca, aki viccesen mond el vagy kifigurázva ad elő véresen komoly dolgokat. Érthető, ha valakin vagy valamin nevetsz – hiába épp téged figuráz ki –, nem tudsz rá rögtön haragudni. Ezt teszi Molière, álszentnek mutatja a hit ájtatosságát, ami semmi másra nem jó, mint hogy kihasználja a valamibe kapaszkodni vágyó ember hitéhségét.

Az ő szemében a vallás – Jézus szavainak ellenére – pompába és kövérségbe költözött; vagy másként: a víz prédikálása és a bor ivása között feszül némi ellentmondás. Ez maga a képmutatás, az a fajta »tartuffe-iség«, amin lehet, dühöngeni, de lehet nevetni is. A dolog tanulsága valami olyasmi, hogy minden hit vak és minden szélsőség fals” – összegzi Rusznyák Gábor, aki a Szentivánéji álom és a Vadkacsa után ismét átiratban rendezi a Tartuffe-öt a miskolci színpadra, törekedve az eredeti történet megtartására, de mint mondja, vannak új szálak, hangsúlyosabb elemek, változtatások.

Harsányi Attila

Tartuffe szerepében a közönség Harsányi Attilát láthatja. „Más írók is csináltak már olyat, hogy átvettek történeteket, és a saját ízlésükre szabták, nekem ez kifejezetten szimpatikus. Szerepeltem már »hagyományos« Tartuffe-előadásokban, viszont én sokkal jobban élvezem az ilyen adaptációt, ami próbál valami újat mutatni. Gábor nagy »mutogató«, ez már a Vadkacsán is látszott. A történet elejétől a végéig ugyanaz, a dramaturgiai főpontokon nem változott semmi, maximum egy kicsit » rusznyákosabb« lett” – osztja meg gondolatait a színművész.

Tegyi Kornél, Görög László, Czakó Julianna, Máhr Ági, Harsányi Attila, Prohászka Fanni, Börcsök Olivér, Rusznyák Gábor, Czvik Elvira

Görög László Orgon karakterét formálja meg, aki szerint a történet arról is szól, hogy túl komolyan vesszük magunkat. „Néha olyan túlzásokba tudunk esni, amik egész tragikus következményekkel járnak, ezzel van körülöttünk tele a világ. Van ebben az előadásban valami elengedése is ennek, némi kacagás ezen az egészen, próbáljuk elérni, hogy ezen nevetni is lehessen” – meséli az előadásról a színművész. „Egyszerűen csak a józan eszünkre, a szeretetünkre, az emberi mivoltunkra kellene hagyatkoznunk. Persze van olyan, hogy a sors úgy hozza, hogy elvakultak vagyunk, és nem hiszünk a figyelmeztető szavaknak” – sejteti az előadás kulcsát Görög László.

Nyitókép: Harsányi Attila és Görög László. Fotók: Éder Vera