Nevezés a Finnugor Filmfesztiválra

Egyéb

?A FUFF egyik legfontosabb célja, hogy ne csak bemutassa a finnugor rendezők által készített alkotásokat, hanem segítse is őket terveik megvalósításában. Éppen ezért idén is ? immáron hagyományos jelleggel ? forgatókönyvíró-workshopot tartunk, melyre 12 helyet biztosítunk a nem államalkotó finnugor népek jelentkezői közül? ? hívta fel a figyelmet Csüllög Edina, a FUFF alapító-főszervezője.

A workshopot két ismert rendező fogja tartani, akik segítik a résztvevőket saját szinopszisuk forgatókönyvvé fejlesztésében. A kurzusra február 15-ig lehet jelentkezni a finnougricfilmfond@gmail.com címen. A fesztivál szervezői a workshopon résztvevők utazási költségeinek megtérítésével kívánják ösztönözni az Orosz Föderáció területén élő, kis finnugor népek jelentkezését.

A FUFF szervezői már várják a versenyprogram keretében bemutatandó rövidfilmeket is. A nemrég közzétett kiírás szerint nincsen limit egy jelentkező számára, tehát bármennyi alkotással indulhat egy rendező. Fontos kritérium továbbá, hogy bármely, a finnugor világhoz tartozó nemzet alkotója jelentkezhet, így akár magyar, észt, finn, továbbá számi, udmurt, mari, vogul, osztják, komi, permják-komi, lív, vót, szetu, vepsze, mordvin identitású rendezők is indulhatnak filmjeikkel. ?Nevezni díjmentesen, legfeljebb 30 perces, angol vagy orosz nyelven feliratozott rövidfilmekkel lehet? ? tette hozzá Csüllög Edina.

A filmeket a finnougricfilmfond@gmail.com e-mail címre várják március 30-ig. A legjobb pályaműveket egy szakmai zsűri fogja kiválasztani. A fesztivál szervezői emellett szívesen fogadják önkéntesek jelentkezését is a rendezvény lebonyolításának idejére.

?Idén szeptemberben, első ízben a FUFF-ra beküldött filmek közül a magyar filmkedvelők is megtekinthetnek egy válogatást a Finnugor Kulturális Főváros programsorozat keretében Veszprémben? ? tette hozzá Aranyi Péter, a Finnugor Kulturális Főváros Programiroda kommunikációs referense.

További információk a filmfesztiválról, illetve a jelentkezéshez szükséges feltételekről a www.fuff.ee weboldalon találhatók.

Finnugor Kulturális Főváros

A Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) által életre keltett program olyan nemzetközi, kulturális, civil és gazdasági kezdeményezés, melynek célja, hogy erősítse a finnugor- és a szamojéd népek identitását, illetve elősegítse azok együttműködését. A Finnugor Kulturális Főváros címre falvak, városok, illetve megyeszékhelyek is pályázhatnak, kivéve az államalkotó finnugor nemzetek fővárosait, illetve Moszkvát. Az első Finnugor Kulturális Főváros 2014-ben az udmurtiai Sztarije Bigi volt, 2015-ben pedig az észtországi - többségében szetuk által lakott ? Obinitsa tölthette be ezt a címet. Veszprém és Iszkaszentgyörgy a pályázat történetében először viselheti megosztva a címet, melynek odaítéléséről tavaly Tartuban döntött a MAFUN szakmai zsűrije.