A magyar modernizmust és annak máig ható örökségét több kiemelt helyszínen, a New York-i Guggenheim Múzeumban, az Alma Galleryben, a New York-i Public Theater részeként működő Joe?s Pubban, a DROM ? világzenei klubban és a brooklyni National Sawdustban idézték meg a művészeti kiállítások, illetve a kortárs zenei programok. Az esemény sikereiről szeptember 9-én sajtótájékoztató keretében számoltak be a főtámogatók ? a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Balassi Intézet, az Art Market Budapest és a Budapest Music Center ? képviselői.

IMG_1025

 

Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára felidézte: négy hónappal ezelőtt nagy reményeket fűztek az eseményhez és ez nem volt hiábavaló. A Modernity X Hungary elnevezésű összművészeti fesztivál elérte a célját: a magyar képzőművészet, valamint a kortárs könnyű- és komolyzene megvetette a lábát a világ művészeti fővárosában, New Yorkban. A pozitív elismerés, mely a programot övezte, nemcsak a zenére és a képzőművészetre van hatással, hanem Magyarország többi értékére is ? mondta Íjgyártó István a fesztivál kulturális diplomáciai jelentőségéről. Komoly és példaértékű együttműködés alakult ki a New York-i Balassi Intézet ? Magyar Kulturális Központ és a Guggenheim Múzeum között a rendezvény és a kísérőprogramok lebonyolításában ? tette hozzá, majd kiemelte: ?szeretnénk, ha ez az együttműködés folyamatos és gyümölcsöző lenne?.

IMG_0967

 

A New York-i Guggenheim Múzeum Future Present címmel rendezett nagyszabású kiállítást május 27. és szeptember 7. között, így állítva emléket a 70 éve elhunyt Moholy-Nagy Lászlónak. Az érdeklődők a múzeum központi terében, a Rotunda körkörös folyosóin tekinthették meg a 300 alkotásból álló tárlatot. Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója elmondta: azt gondolták, ez kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a világ képzőművészeti központjában mutassák be a magyar modernizmust. Az összművészeti programsorozat által arra szerettek volna rámutatni, hogy ?a magyar modernizmus az egyetemes modernizmus szerves része és inspirálója?, melynek máig ható hagyományai vannak a magyarországi kulturális életben. Ez leginkább a fotóművészet és a kortárs zene területén érhető tetten ? hangsúlyozta, majd beszámolt a fesztivál programjainak sikereiről, kiemelve többek között a HATÁS: Absztarkció és kísérletezés a magyar fotóművészetben című kiállítást, melyen Moholy-Nagy 1941-ben készült kísérleti filmje is látható volt, valamint a Nigun együttes, ifj. Kurtág György és Lukas Ligeti fellépését.

IMG_0995

 

Ezután megfogalmazta: a Modernity X Hungary Fesztivál jelentőségét és sikerét tükrözi, hogy olyan neves orgánumok is beszámoltak róla, mint a New York Times, a Wall Street Journal, a Washington Post, valamint a Musée szakfolyóirat, majd külön kiemelte a New York-i közszolgálati rádió Lukas Ligetivel készített nagyinterjúját. ?Fontos volt, hogy felhívjuk az amerikai közönség figyelmét arra: a magyar modernizmus összetett spektrumot jelent? ? emelte ki Hammerstein Judit, aki azt is elárulta, a Guggenheim Múzeum után 2016. második felében, illetve 2017-ben a chicagói Art Institute és a Los Angeles County Museum of Art intézményekbe utazik tovább a Moholy-Nagy-retrospektív kiállítás.

Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója elmondta: fő céljuk volt többek között, hogy Magyarországot mint vonzó, színvonalas kulturális helyszínt mutassák be az amerikai közönségnek, és a kortárs művészeknek a szakmai körökön is túlmutató megjelenést tudjanak biztosítani. Körülbelül ötven művész és 170 alkotás mutatkozott be New York-ban, és mindkét fotóművészeti kiállítás gazdag sajtómegjelenést produkált ? jegyezte meg, majd köszönetet mondott Gary Van Wyk kurátornak. Ledényi Attila kijelentette: az Art Market Budapest céljai között szerepel, hogy továbbvigye mindazt, ami New York-ban elkezdődött, hiszen az Alma Galleryben bemutatott kiállítások sikere ?olyan jó példa, amelyre lehet építeni?.

IMG_1035

 

Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója a fesztivál zenei programjairól szóló beszámolóját a következőképpen kezdte: ?New York vette a lapot?, a koncertek nagyon sikeresek voltak. A kiváló zenei produkciók sorát a Nigun együttes fellépése nyitotta, akik a Bartók Electrified című programot mutatták be a New York-i Public Theater részeként működő Joe?s Pubban. Bartók-programját adta elő a Balázs Elemér Group is, akikhez a Rolling Stones turnészaxofonosa csatlakozott. Gőz László elárulta: a zenei programok New York-i kurátora az eseményt megelőzően ellátogatott Magyarországra, és ifj. Kurtág Györggyel közösen állította össze az Optical Sound című zenei ?kiállítást?, amely a Balassi Intézet ? New York-i Magyar Kulturális Központ és a Guggenheim Múzeum közös eseménye volt, és amelyben féltucat, 1945 utáni magyar szerző elektronikus zenei darabjai szólaltak meg. Ezután kiemelte a zseni, Lukas Ligeti világpremierjét. A brooklyni National Sawdustban, a kortárs zene egyik legjelentősebb fellegvárában rendezett koncert intenzív párbeszéd volt a kortárs komolyzene és a Bauhaus, ezzel együtt pedig Moholy-Nagy László öröksége között.

IMG_1069

 

Gőz László a chicagói és a Los Angeles-i tervekkel kapcsolatban kijelentette, hogy a továbbiakban is a képzőművészet és a zene kapcsolatával kívánnak foglalkozni: a következő programra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóival közösen készülnek. A sajtótájékoztató végén Íjgyártó István megjegyezte: a Modernity X Hungary Fesztivál egyik célja az volt, hogy a magyar kultúra külföldön is gyökeret eresszen, ez pedig sikerült.

Tóth Eszter

Fotó: Kőmives András