A múlt heti listánk után itt van további hét film a feszültségteremtés mesterétől.

Hátsó ablak (1954)

Egy veszélyes felvételeiről ismert sajtófotós törött lába miatt egy hétig otthon van. Azzal tölti unalmas óráit, hogy az udvarra nyíló ablakából figyeli az embereket. Észreveszi, hogy a szemben lakó szomszéd gyanúsan viselkedik, folyamatosan ágyban fekvő felesége ugyanis eltűnt, és a férfi hajnalban többször is távozik a lakásból a bőröndjével együtt. A fotósról gyönyörű barátnője és egy ápolónő gondoskodik. Kis idő múltán már hármasban figyelik a férfit. A Cornell Woolrich novellája alapján készült film a rendező legmesteribb munkái közé tartozik, melyben kissé lerántja a leplet a mindenkiben ott rejlő kíváncsiságról. Hitchcock a filmhez egy zsúfolt New York-i bérház tökéletes másolatát építtette fel a mozgalmas udvarral együtt. Minden egyes ablak bepillantást enged egy lakás életébe. 

Fogjunk tolvajt (1955)

A történetben megismerjük John Robie-t, a jómódban élő, „nyugdíjas” betörőt. „A Macska” néven ismert Robie egy Nizza közeli villában él. Amikor a francia Riviéra több szállodájából értékes ékszereket lopnak el, a rendőrség és a lakosság gyanúja rá terelődik, a rendőrség ki akarja hallgatni, ő azonban átveri őket és egy nizzai étterem tulajdonosához megy tanácsért, ahol az alkalmazottak ellenséges hangulatban fogadják. Kiderül, hogy a háború előtt John Robie és a többiek bűnözéssel keresték a kenyérre valót. John Robie meggazdagodott, de évekre börtönbe került. A második világháború alatt mindannyian részt vettek a francia ellenállás munkájában, így a háború után kegyelmet kaptak azzal a feltétellel, hogy feladják a bűnözői életmódot. A többiek úgy gondolják, hogy John megszegte ezt a megállapodást. A film John Michael Hayes forgatókönyvéből készült, ami a filmmel azonos című 1952-es könyvön alapult, aminek írója David Dodge. Grace Kelly és Hitchcock ebben a filmben dolgoztak utoljára együtt.

Szédülés (1958)

John „Scottie” Ferguson San Franciscó-i zsaru, aki azért lépett ki a rendőrség kötelékéből, mert a magasságtól való rettegése miatt nem tudta megmenteni a társa életét. Alkalmanként magánnyomozóként dolgozik. Régi barátja, Gavin Elster megbízza, hogy figyelje a feleségét: Madeleine egy különös, kissé hideg, szőke nő, aki megszállottja lett annak, hogy felmenője a 19. században fulladásos halált halt. Madeleine minden napját egy múzeumban tölti egy női arckép bámulásával. Scottie rendszeresen itt figyeli őt. Bemutatása idején a Szédülés nem aratott osztatlan sikert a nézők és a kritikusok körében, a bravúrosnak számító technikai újítások ellenére a közönség nem fogadta lelkesen a pszichodrámát, a bemutató óta eltelt évtizedek alatt azonban a mű Hitchcock egyik legfontosabb és legnépszerűbb alkotásává vált. A technikai trükkök, például a szimultán használat, gumiobjektíves közeli és hátrakocsizás mint Stewart szédülésének kifejezése, bekerültek az ismert fogások közé. Hitchcock a fahrt és a zoom egyidejű alkalmazásával mutatta be egy makettlépcsőház segítségével a tériszony érzetét a filmvásznon.

Észak-Északnyugat (1959)

Roger O. Thornhill ügyfeleivel ebédel a Plaza Hotel éttermében. Szerencsétlenségére éppen akkor áll fel az asztaltól, amikor egy bizonyos George Kaplant keresnek az étteremben. Nem sejti, hogy a teremben valakik azt figyelik, ki jelentkezik a felhívásra. Néhány perccel később két ismeretlen lefogja és elrabolja Thornhillt, aki nem érti a támadást, és fogalma sincs, milyen titkos információkat szeretne tőle erőszakos módszerekkel megtudni egy bizonyos Philip Vandamm, aki nem is titkolja, hogy ellenséges kém. Hitchcock Ernst Lehman forgatókönyvét vitte vászonra, és a filmtörténet egyik legemlékezetesebb akciójelenetét dolgozta ki az Észak-Északnyugatban. A Saul Bass tervezte főcím is emlékezetes, Bernard Herrmann kísérőzenéje pedig méltó vetélytársa a Psycho (1960) és a Szédülés (1958) zenéinek.

Psycho (1960)

Az arizonai Phoenix-ben élő Marion Crane ingatlanügynök, és barátja, Sam Loomis megvitatják az ebédszünet alatt, hogy nem engedhetik meg maguknak a házasságot a férfi rengeteg tartozása miatt. Ebéd után a nő visszatér az irodába, ahol az egyik ügyfél ott felejti a készpénzét. Főnöke megkéri, hogy Marion helyezze el a bankban az összeget, és megengedi, hogy azután hazamenjen pihenni, mert fejfájásra panaszkodik. Marion azonban rögtön hazamegy, majd elhatározza, hogy Fairvale-be szökik a pénzzel Sam-hez. A viharos idő miatt útközben kénytelen betérni egy motelbe, melynek egy igen furcsa fiatalember, Norman Bates a tulajdonosa. A híres zuhanyjelenetben Bernard Herrmann visító hegedűmuzsikája ad zenei aláfestést. A filmtörténetben ez az első olyan alkotás, melyben a főszereplőt – akit ráadásul egy sztár, Janet Leigh alakított – a film felénél brutális módon megölik. Ezt a jelenetet 7 napon keresztül forgatták, 70 különböző kameraállást alkalmaztak, és nincs egyetlen olyan egyedi beállítás sem, amelyben a gyilkos fegyver az áldozattal érintkezne, ennek ellenére igen hátborzongató lett a végeredmény. Robert Bloch egy valódi sorozatgyilkosról – a wisconsini Ed Geinről – mintázta Bates alakját azonos című, hátborzongató regényében, amelyből Joseph Stefano írt forgatókönyvet. A Psycho minden idők egyik leghíresebb filmje.

Madarak (1963)

Az elegáns fiatal hölgy, Melanie Daniels egy San Franciscó-i állatkereskedésben nézelődik, amikor találkozik Mitch Brenner ügyvéddel. Mitch egy pár törpepapagájt szeretne vásárolni kishúga 11. születésnapjára. Felismeri Melanie-t korábbról, de úgy tesz, mintha az üzlet alkalmazottjának nézné. Melanie elhatározza, hogy viszonozza az ugratást: megvásárolja a madárpárt, és elautózik Bodega Bay-be, egy csendes tengerparti városba, ahol Mitch a hétvégét tölti húgával és édesanyjával. Nem sokkal azután, hogy megérkezik, Melanie-t megtámadja egy sirály, de ez csak a kezdete egy egyre növekvő madársereg által végrehajtott támadássorozatnak. Hitchcock filmjei közül ez áll a legközelebb a hagyományos értelemben vett horror műfajához. Daphne du Maurier kisregényét vitte vászonra. A filmet a regény mellett valós események is inspirálták: 1961-ben a kaliforniai Montereyi-öböl partjainál tömegesen támadtak meg embereket egy mérgező alga hatása miatt agresszívvá vált tengeri madarak.

Szakadt függöny (1966)

A történet egy Koppenhága felé tartó hajón kezdődik. Az utasok egy fizikusoknak rendezett kongresszus meghívott vendégei. Ketten hiányoznak az ebédlőből: Michael Armstrong professzor, valamint bájos asszisztense és menyasszonya, Miss Sarah Sherman. A pár a férfi ágyában enyeleg. Együttlétüket kopogás zavarja meg: távirat érkezett Armstrong professzornak, melyben arról értesítik, hogy elkészült a könyve. Michael azt állítja, hogy a címzés ellenére az üzenet nem neki szól. Gondterhelten bújik vissza az ágyba. Ez volt Hitchcock 50. játékfilmje, és egyben hosszú pályafutásának egyik legkedvezőtlenebbül fogadott alkotása. A cím a vasfüggönyre utal. A rendező már a forgatókönyvvel is elégedetlen volt, ezért átíratta, de a főszereplőkkel sem volt problémamentesa közös munkája. Paul Newman nehezen fogadta el Hitchcock rendezési módszereit, Julie Andrews pedig nem Hitchcock, hanem a filmgyártó cég, a Universal választása volt. A Szakadt függöny örökre véget vetett Hitchcock és egyik állandó munkatársa, Bernard Herrmann zeneszerző együttműködésének. Hitchcock – állítólag a Universal nyomására – elutasította, hogy a filmhez felhasználja a Herrmann által írt kísérőzenét. Évtizedekkel a bemutató után a Szakadt függöny kedvezőtlen megítélése némileg megváltozott, és az új évezredben olyan Hitchcock-filmként tartják számon, melynek egyes részleteiben a rendező a legjobb formáját nyújtotta.