Kocsis Gábor a laudációjában elmondta: Cserhalmi György már életében legenda lett, az egyik legnépszerűbb, legnevesebb művész, a haza nagy büszkesége.  – Manapság – sokak szomorúságára – visszafogottabban él. Nem vonult vissza, csak ahelyett, hogy leesne a lóról, elmondja, hogyan ne essünk le. Azt tanítja, hogy a szeretet a legnagyobb erő a Földön, és a tudás hatalmasabb a félelemnél. A hatalom mindig tehetetlen lesz azokkal szemben, akiknek fejükben a tudás, szívükben a szeretet.

A színművész Cserhalmi György korábbi nyilatkozatából idézte: – Megtanítottak, hogy sokkal igazabb és nehezebb önmagadnak lenni, mint máshoz hasonlítani, és kevés hasznosabb mondatot tudok mondani azoknak a fiataloknak, akik bálványokhoz akarnak hasonlítani.

Megjegyezte: erkölcsi tartás nélkül nincs művész, hajlott gerinccel nehezen megy a tigrisbukfenc. Cserhalmi György azt szokta mondani: Éljen a fiatalság! A fiatalság jelszava pedig: Éljen Cserhalmi György!

Az akadémikus elmondta: egy éve kellett volna felolvasnia az írását, de a járvány közbeszólt. – „Állj, s felelj: ki vagy?” – idézte Shakespeare Hamletjének nyitányát. – Ha az ember már leszámolt minden illúzióval, a kérdés inkább így hangzik: ki voltál? Majd arról beszélt: „Veszélyes vagyok, voltam és leszek, és ezt a többiek is tudják. Az a színház, amiben én hiszek, veszélyes.”

Szubjektív színháztörténeti áttekintésében úgy fogalmazott, hogy bár a kollektív emlékezet nem megbízható támpont, a színház fénykora nem csak a fantáziájukban létezett.

– Kiderült, hogy a gondolat és humor sokkal jobb eszköz egy elfogadhatatlan rendszer ellen, mint az árvalányhajas székely himnusz – jegyezte meg. – A szakmánk a rendszertől függetlenül remek munkát végzett, nem a rendszert éltettük, hanem az országot. A trükk az volt, hogy semmit sem fejeztünk be, a lényeg, hogy minden folytatható legyen.

Felidézett egy rendszerváltás előtti történetet: – Egy újonnan kinevezett kultúrnyik marhaságait hallgattuk a Köztársaság téren, ám az elvtársnak feltűnt, hogy Ádám Ottó meg sem mukkant. Mikor a véleményét kérdezték, ő annyit mondott: Szeressenek minket, és adjanak nekünk sok pénzt. De tudja mit? Ha sok pénzt adnak, nem is kell, hogy szeressenek!

Meghatározó színháztörténeti mozzanatként emlékezett a kaposvári és a szolnoki színház műhelyeiben folyó munkára, és a Katona József Színház alapítására. – 1985 után megint készületlenül készültünk történelmet csinálni, pedig az értelmiségnek lett volna ideje átgondolni, mit is szeretne a rendszerváltással.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemről úgy fogalmazott: – Az oktatás okos volt, érzékeny, európai, és kerülte a gatyaletolást.

Arról is beszélt, hogy a nehézségek java részét a pénzelvonás okozta az intézményben.

– Senki ne higgye, hogy itt valami átalakításról van szó. Valaki azt találta ki, hogy a színművészetin nem nevelnek hazafiakat. A hatalom ma is egyféleséget akar, egy olyan masszát, amelyből egyformára lehet szaggatni az itt tanulókat, és ha ehhez nem hasonultok, akkor nem vagytok jó honleányok és honfiúk. Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi.

Az alma materéről szólva hozzátette: – Kell a változás, de csak olyan, ami velünk átbeszélve, a mi egyetértésünkkel történik, minden más történés nemcsak hasonlít az erőszakra, hanem maga az erőszak, a leggonoszabb időket idézi.

Cserhalmi György szerint olyan országban jó élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és ahol hisznek nekünk.

A színművész arról is mesélt, hogy gyorsan és könnyen lett szabad, nem volt benne semmi nosztalgia a korábbi korszakai iránt. – Szép lassan beleriszáltam magam valami sznobéria közelébe, sejtettem, hogy én nem tartozom az elithez, mégis jó volt a közelükben lenni. Székely Gábor hámozta le ezt rólam, ekkor kezdte felülírni bennem a szépelgést az igazság vagy amit annak gondoltam. Korábbi mesteréről úgy fogalmazott: Székellyel egyszerre lett súlya, hitele a színháznak, és jelentek meg a társművészetek a színpadon.

A rendszerváltás előtti évtizedek lázadásáról szólva hozzátette: – Egy új, kritikus nemzedék tagjaként először mondtuk ki, hogy gyávák, korruptak, kevesek és kurvák vagytok.

Beszélt a személyes élményeiről is, a nagyanyja halálának drámájáról. – Nagyi halála után felnőtt lettem, a feleségem halála után pedig öreg. És rájöttem: nincs az a színház, ami annyira érdekelne, mint az élet. Én az a színész vagyok, akit a szerepei egyre magányosabbá tettek, így felmerül a kérdés: megérte-e?

Az akadémikus szerint 1972 végén Latinovits Zoltánnal sörözgetve még úgy tűnt: megéri színésznek lenni, azóta azonban szinte mindenki elment, akikre jólesett felnézni, akik nélkül elképzelhetetlennek tartotta, hogy feljön a nap.

Abba fogunk belehalni, hogy ide születtünk, jegyezte meg, és József Attilát idézte: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!”

Fotók forrása: MMA