A lét vonalkód-fényei címmel jelent meg Kovács István versgyűjteménye. A könyvheti kötet apropóján az első szerelmes versről, Nagy László lektori jelentéséről, történetírás és költészet kapcsolatáról is mesélt.
„Egy költői életmű-seregszemle a kötet, a hét eddigi könyv teljes anyaga benne van” – kezdte az online könyvbemutatót Zsille Gábor költő, szerkesztő. Hangsúlyozta: 1973-ban jelent meg az első kötet, így a költő 75. születésnapjára közreadott könyv csaknem ötven év terméseit gyűjti össze.
„Az első versem megírására pontosan emlékszem. 1965.
november 25-én éjszaka, fejben írtam. Ebben benne volt egy szerelem
fellobbanása. A mély érzelem mindig az Isten mellé emeli az embert, teremteni
tud” – fogalmazott Kovács István. Megjegyezte: akkoriban úgy hitte, elmúlik
majd ez a versteremtő láz. Nem így történt.
„Anyámnak írtam ezt a verset, amelyben egy drámaian intim
kapcsolat tárulkozik fel. Túl szemérmes és kritikus voltam ahhoz, hogy ezt
később bevegyem valamelyik kötetembe, ezért csak a Tiszatáj folyóiratban jelent meg. Anyámat örömmel töltötte el, hogy
verseket írok. Budakeszi határában, a Fodor József szanatóriumban dolgozott
telefonkezelőként, és ronggyá olvasta ezt a folyóiratot. Ő volt az első
versolvasó az életemben. A versszeretetre is ő ösztökélt.”
Ebbe az összegző kötetbe ez a vers – mivel csak folyóiratban publikálta – nem került bele.
„Eötvös kollégista voltam, és az épületben működött az Irodalomtudományi Intézet. Akkoriban néhányan közülünk írtak verseket. Egy idősebb kollégista társam, Kósa László bíztatott, hogy mutassam meg a verseimet Kiss Ferencnek. Az irodalomkritikus a kollégisták nagy részét lebeszélte, mert úgy vélte: szerencsétlenné teheti az embert a versírás, ha nagyobb a becsvágya, mint a tehetsége.
Bevallom, lámpalázasan vártam a lebeszélő választ. Átlagos diák voltam, történelem–magyar szakon tanultam átlagos szorgalommal és eredményekkel. Majd Kiss Ferenctől kaptam egy levelet – emlékszem, ceruzával és apró betűkkel írta –, és bíztatott, ami engem nagyon meglepett. Utána már meg mertem mutatni a verseimet a kollégista költőknek, elsősorban Rózsa Endrének, aki addigra már bizonyította tehetségét.”
Első kötete 1973-ban Havon forgó ég címmel jelent meg. Kovács István a Kilencek költőcsoport tagjaként indult, az Elérhetetlen Föld című antológiában mutatkozott be, első önálló kötetére azonban még éveket kellett várni. „Az antológia is hároméves küzdelem után jelenhetett meg, s mikor én sem jutottam kiadói lehetőséghez, magánkiadásban akartam megjelentetni.
Nagy László írt hozzá egy lektori jelentést. Úgy gondolta, hogy magánkiadásban csak dilettánsok publikálnak. A jelentésében úgy fogalmazott, hogy kár lenne másodszori árvaságra ítélni ezt a költőt, és megdicsért. Ezt elolvasta egy miniszterhelyettes, s annyira torkon szorították Nagy László mondatai, hogy a keretéből kiutalt pénzt a Móra Kiadónak, hogy jelentesse meg a Kozmosz. Így abban az évben nem két, hanem három verseskötet jelent meg a Kozmosznál. A miniszter-helyettesi utasítással szerencsém volt, mert a kiadónál nem mertek nagyon belenyúlni a kötetbe, amiben volt ’56-os vers is.”
Kovács István második verseskötete, az Ördöglakat kilenc évvel később látott
napvilágot. Közben beindult műfordítói pályája, és történészként is dolgozott. „Az
első könyv, amit fordítottam, még színtiszta költészet volt: Edward Stachura Szekercelárma,
avagy emberek a téli erdőn című kötete. Egy későbbi
könyv, Maryan Brandis Napóleon és a
lengyelek című nagyszabású történelmi esszéjének fordítása járult hozzá,
hogy történészi útra lépjek. Ezek az évek tanulással teltek, birtokba vettem
valamelyest a próza, az esszé nyelvét, verses kötetem nem jelent meg.”
Úgy vélte: talán élete leghatásosabb és leggyorsabban
megírt verse a Beolvasztás volt. „Öt
perc alatt írtam a nyolcvanas évek elején, amikor az erdélyiek helyzete a Ceaușescu-diktatúrában
a legreménytelenebbnek látszott.”
Beolvasztás
Előbb a regölést
aztán a regét
Előbb a földet
aztán az otthont
Előbb az iskolát
aztán a nyelvet
Elébb a fejfát
aztán a hitet
Előbb a jövőt
aztán a múltat
és
mindezt
egyszerre:
jelen időben
„Amikor Krakkóban főkonzulként dolgoztam, a
televízióban láttam, hogy ennek a versnek a molinója alatt tüntetnek a magyar
oktatásért a felvidéki magyar tanítók.”
„Nincs bennem hiányérzet” – jelentette ki Kovács István Zsille Gábor felvetésére. „Még történelmi témájú munkám kapcsán is felmerült, hogy be tudtam emelni az esszékbe a verses nyelvezetet. Ha nem vagyok költő, nem lettem volna történész.”
Nyitókép forrása: YouTube
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
