Fedezd fel Budapest késő modern arcát!

Program

A ’70-es évek változatos épített örökségét ismerhetjük meg a Budapest100 hosszú hétvégéjén, május 9–12. között. A regisztrációhoz kötött programokra április 26-tól lehet jelentkezni a Budapest100 oldalán.

Vizafogó lakótelep. Fotó: Budapest100 / Ranki Dániel
Vizafogó lakótelep. Fotó: Ranki Dániel / Budapest100

Már elérhető az idei Budapest100 programfüzete, benne a látogatható házak listájával, nyitva tartásával és programjaival, tematikus városi sétákkal és más kísérőprogramokkal. Idén 38 ház vesz részt a programban: számos lakóház és lakótelep mellett kutatóház, egyetemek, plébánia, ravatalozó és még csillagvizsgáló is megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Az idei Budapest100 egy olyan korszak építészetét szeretné közelebb vinni az érdeklődőkhöz, amelyet feldolgozatlansága okán kevesen ismernek, és a történeti kontextusa, illetve a korábbiaktól eltérő formanyelve miatt sokan távolságtartással figyelnek. Az idei témaválasztással a szervezők célja segíteni a bennünket körülvevő modern örökség megismerését és párbeszédet indítani a korszakban épült házak jövőjéről.

Idén harmadik alkalommal kibővített, négynapos ünnepléssel várják a látogatókat. Május 9-én a szakmai napon a ’70-es évektől alkotó építészekkel, építészeti és műemléki szakemberekkel teremtenek lehetőséget a találkozásra és a korszak építészeti történeteinek megismerésére a szervezők, majd a modern épületek felújításáról, jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetéssel nyitják meg a rendezvényt.

Május 10-én, a sétanapon bejárható a város késő modern öröksége, így többek között kiderül az is, lehet-e izgalmas egy lakótelep, vagy hogyan élhet egymás mellett az adott korszak és a múlt századok építészete. Ugyanezen az estén mutatja be a Budapest100 ‘70-es évek szakmai kurátora, Kovács Dániel Szocreál és késő modern Budapest című könyvét. Május 11-én és 12-én a hagyományos nyitott házak hétvégéje várja a megnyitó 38 házban és 27 sétán az érdeklődőket.

A Kortárs Építészeti Központ építészeti és kulturális fesztiválján a négy nap során a látogatók részt vehetnek vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi és gyermekprogramokon, látogathatnak kiállítást, hallgathatnak koncertet, vagy beszélgethetnek akár az épületek tervezőivel, első lakóival is. A programok többsége magyar nyelvű, de a nemzetközi közönségre is gondoltak a szervezők. A legtöbb esemény előzetes jelentkezés nélkül látogatható; ahol regisztrálni szükséges, azt a szervezők külön jelölik.

A nyomtatott programfüzet már elérhető a Kortárs Építészeti Központban és a Blinken OSA Archivumban. A többi terjesztési pontról és az esetleges programváltozásokról a szervezők a Budapest100 honlapján és social media felületein tájékoztatnak.

További információk a Budapest100 honlapján.