Varga Klári 1970. május 27-én született Kaposváron. A Színművészeti Egyetemet 1993-ban végezte el, majd a Madách Színházhoz szerződött, onnan a József Attila Színházba, majd a Budapesti Kamaraszínházba vezetett az útja. Eredetileg orvos akart lenni, színpadra egy tanfolyamon állt először, a váratlan felkérés pedig teljes fordulatot hozott az életében. Első szerepe Az elefántember című darabban volt, amely örökre nyomot hagyott az emlékeiben. ?Akkor, ahogy bementem a színpadra, mérhetetlen nagy csönd lett. Nem volt izgalom, nem volt semmi, de abban a három jelenetben, amelyben játszottam, megszűnt a tér és az idő. Pontosan tudom, hogy attól a pillanattól gondoltam azt, hogy én csak ezt szeretném csinálni? ? fogalmazott Varga Klári, aki a Madách Színházban (1993?2003), a József Attila Színházban (2003?2007) és a Budapesti Kamaraszínházban (2007?2012) eltöltött évek után Ráckevei Anna hívására szerződött a Csokonai Színház társulatához 2013-ban.


105_az_ajto_16_01_15_600x404.png
Az ajtó (Kubik Anna és Varga Klári)Fotó: csokonaiszinhaz.hu

 

?Én a Csokonai társulata nélkül nem lennék semmi. Mi csak együtt tudunk létezni. Az egymásnak adott energiák, az egymásra szánt figyelem, egymás szeretete ? ez határozza meg a mi kapcsolatunkat. Ez pedig sokkal mélyebb szeretet, mint munkatársi. És ez adott nekem olyan sok mindent, amit nem tudom, mikor fogok tudni megköszönni? ? árulta el az MTVA által készített tvspotban a színművész, aki az elmúlt öt évadban számos prózai szerepben bizonyította tehetségét (Régimódi történet, Istent a falra festeni, A magyar Faust, Nyolc nő, Az ajtó, Jadviga párnája, Három nővér), lenyűgözte ének és tánctudásával a közönséget (Edith Piaf-est, Idegenben keserűbb a sírás ? Karády Katalin-est, Csikóink, Ha álom az élet), és változatos tónusokat hozott mellékszerepekben is (A chioggiai csetepaté, Novemberi éj).

 

Varga Klári érzékeny, kivételes erőt sugárzó, sokoldalú színművész, aki a karakteres drámai szerepformálásban éppúgy kiemelkedő alakítást nyújt, mint a zenés vagy a táncos műfajban. Az elmúlt húsz évben mintegy 150 színházi bemutatója volt és 10 nagyjátékfilmben szerepelt. Szociális érzékenységét mutatja, hogy 2007-től a fogyatékos felnőttekkel dolgozó Baltazár Színház tagja. Varga Klári 1999-ben elnyerte a 30. Magyar Filmszemle Legjobb női alakítás-díját, 2017-ben átvehette a Jászai Mari-díjat, 2018-ban pedig Kaszás Attila-díjra jelölték. Ez utóbbit élete eddigi legnagyobb elismerésének tartja. ?Azok az emberek, akik ugyanabban a szakmában vannak, ugyanabban a szenvedélyben élnek, mint én, azt mondják: Te, kicsi bogár! Te ott! Figyelj, látunk! Nincs is ennél nagyobb szépség? ? fogalmazta meg a színművész, aki azt vallja: ?izgalom minden előadás?, amit nem lehet megszokni, minden alkalommal meg kell halni a színpadon. De ez egy csoda, hiszen ?valaki egészen más lehetsz. Nem a saját életedet éled, hanem egy másikat, de teljesen átadva magad.?


_d0a1210__copy__600x400.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

A Kaszás Attila-díjról

A Kaszás Attila-díjat a MANK Nonprofit Kft. (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) gondozza a Kultúráért Felelős Államtitkárság és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Raiffeisen Bank 500 ezer forinttal járó, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott 400 ezer forintos díjat tizenegyedik alkalommal osztják ki.

 

Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók.


_d0a1352__copy__600x388.png
Farkas Ignác, Varga Klári és Nagy Csongor Zsolt (balról jobbra)Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Idén mintegy 39 társulat tagjai döntöttek szavazataikkal a három jelöltről ? Varga Klári (debreceni Csokonai Színház), Farkas Ignác (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) és Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata) ?, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a 2018-as év Kaszás Attila-díjazottja. Az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban adják át a színházi évadnyitó keretében.

 

A három nomináltra augusztus 24-ig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

 

A Kaszás Attila-díj 2018-as jelöltjeit bejelentő sajtótájékoztatóról ITT írtunk.

A Kaszás Attila-díjra jelölt Farkas Ignácról ITT, Nagy Csongor Zsoltról pedig ITT írtunk.

Kultúra.hu