A Gyulai Várszínház nívódíját kapta Márkó Eszter a Tündöklő Jeromos rendezéséért.

Az elismerést a november 30-i előadás után Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Gyula polgármestere, dr. Görgényi Ernő adta át a Nemzeti Színházban.

„Nem hajtok a díjakra, persze nagyon jó, amikor megkapom, most is nagyon jólesett” – mondta a rendező, akinek a Tündöklő Jeromos volt élete első komoly „felnőtt” munkája, hisz eddig főleg gyerekeknek, fiataloknak szóló darabokat állított színpadra.

„Nagyon meglepett, de nagyon megtisztelő is ez az elismerés. Nem volt könnyű feladat számomra ez a Tamási-darab, mert eddig főleg gyerekeknek szóló színházat rendeztem, és fiatal felnőttekkel foglalkoztam a tanítás közben.

Nemcsak emiatt volt nehéz a munka, hanem Tamási Áron miatt is, akinek a világa ugyan közel áll hozzám, de mégis nehéz volt megfogalmazni a színpadon, eltalálni azt a hangvételt, ami éppen megfelelő a darabjához. A próbafolyamat nagyon hosszú lelki utat jelentett nekem, megbirkózni a szöveggel, összehozni ezt a nagyon sokféle iskolából jött, sokféle indíttatású csapatot. Szerepelnek a darabban a Nemzeti Színház színészei, a beregszászi társulat tagjai, és egyetemi hallgatók is vannak benne. Nagy kérdés volt számomra, hogy ezt a szintet meg tudom-e lépni úgy, hogy magammal viszem még ezt a huszonvalahány embert. Úgy érzem, végül ezek az energiák szerencsésen adódtak össze. Nehéz, de szép út volt” – fogalmazott Márkó Eszter.

„Azt gondolom, hogy a feladatokat kapjuk, abban az értelemben is, hogy mindig azok a munkák találnak meg, amelyekkel dolgunk van” – tette hozzá az alkotó. „Minden helyzet az épülésünket használja, még akkor is, ha az adott feladat éppen nem sikerül. A színészet és a rendezés is folyamatos küzdelem, önvizsgálat, önkiforgatás. Nagyon szeretem, mert mindenből lehet tanulni. Most is elég sűrű időszakot élek, hiszen a Tündöklő Jeromos óta már rendeztem Szolnokon, Székelyudvarhelyen is.”

Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt