 |
- A Katonában játszol főiskolás korod óta. Dolgoztál filmekben. Most, hogy a gyermeked születése után visszatértél a társulathoz, a Nemzetiben is átvettél egy szerepet. Minden, mint a karikacsapás.
- Vannak pillanatok, amikor én is így gondolom, de gyakran vagyok elégedetlen a pályafutásommal. Sőt néhányszor már az is megfordult a fejemben, hogy ez nem nekem való és abbahagyom. De eddig mindig jött olyan munka, amely feledtette velem ezt.
- Nekem úgy tűnik, a gyerekezés után egy sokkal érettebb nő jött vissza a színpadra.
- Nem tudom, szerencsés volt-e, de kitolódott a felnőtté válásom, amíg meg nem született a gyermekem. Azóta ugyanis sokkal gazdagabbnak látom a világot.
- És ez a gazdagság nem juttatta eszedbe, hogy rendezzél?
- Nem, én színésznő vagyok, akinek egy adott figuráról vannak elképzelései - ellenben egy rendező az egészről gondolkodik. Azelőtt az is gyakran megfordult a fejemben, hogy jobbat tudnék, mint amit éppen kért tőlem a rendező. Ezt egyre ritkábban gondolom. Ráadásul az ember eleinte folyton bizonyítani akar. Most már nem érzem azt, hogy összedől a világ, ha egyszer valamiben megbukom. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne vérre menően fontos. De már tudom, hogy játék. Mastroianni írja, hogy a színésznek akkor lesz könnyed a játéka, miután megszabadul a félelmeitől. Persze nagyon önkritikusnak kell lenni, mert van, hogy ócskán játszik az ember -- amit észre kell venni, és valahogy elfogadni: mert másnap csak akkor lehet jobb.
- Női rendező egyébként is sokkal kevesebb van. Szerinted, mi lehet ennek az oka?
- Ezen még nem gondolkodtam. A rendezés nagy erőket kíván, mert a tényleges művészi munka mellett olyan feladatok társulnak hozzá - a műszakkal való hatékony együttműködésben, például - amelyek gördülékenyebben mennek a férfiaknak. Dolgoztam már néhányszor női rendezővel, és ők munka közben meglehetősen férfiasan viselkedtek a hatékonyság érdekében. Ez a fajta rendíthetetlenség alighanem kevés nőnek megy.
- A színpadon kiegyenlítettebbek a viszonyok. Lehet, hogy sok kislány ezért is akar színésznő lenni?
- Egy mondás szerint színész nincs, csak férfi színésznő és nő színésznő. Azt persze nem tudom, hogy mások miért akarnak színésznők lenni. Én azért, mert kamaszként a legjobban az érdekelt, hogy amikor valaki ránéz egy másik emberre, és mond valamit, az igaz-e; és egyébként mit gondol még, amit nem mond. Talán még a pszichológia adott volna válaszokat ezekre a kérdésekre, de az kevésbé vonzott.
- Akkor te figyelős vagy.
- Persze. Nagyon szeretek belehallgatni és belelesni beszélgetésekbe például, és nem azért, hogy megtudjam ezt vagy azt, hanem hogy megtudjam, mások mit, hogyan mondanak. Ezek aztán valahogy elraktározódnak, és bár ritkán tudom beazonosítani, hogy honnan ugrik be egy próbán valami, de azt hiszem, többször használom az ilyen ellesett apróságokat, mint ahányszor tudatosul is bennem.
- Vannak kedvenc helyeid, ahol szívesen nézelődsz?
- Legkézenfekvőbb a nyaralás. Beülünk egy kávézóba, nem ismer senki, zajlik az élet. És a napszemüveg mögül remekül lehet kukucskálni. Gyönyörű, kalandos jeleneteket láttunk már így, asztalnál ülve. Vagy a játszótéren, ahol meg lehet figyelni a versenyanyukákat, amint megmutatják, hogy ők a legkülönbek. De mindenhol figyelek.
- Színházba is jársz. Te olyankor mit nézel?
- Alapvetően a kollégáimat. Ők érdekelnek. Ha jó az előadás, akkor ritkán gondolok a rendezőre. Ha nagyon jó, akkor persze gyakran.
- Mi az, ami még fontos a munkádhoz?
- Ideális esetben erős vonzásokban vagy taszításokban dolgozik az ember, mert az megszüli a színpadi igazságot. Különben kompromisszumokat kell kötni. Persze mindenki másból dolgozik, de azt hiszem, az nagyot lök egy munkán, ha a különbözőségek tényleg összetalálkoznak.
- Tehát egy szerelmet akkor könnyebb játszani, ha van valami viszony a partnerek közt?
- Persze, kell valami igazi vonzás, amire aztán mehet a játék. Ez nem egy rendkívüli dolog, pláne nem szakmai; ez bárkivel előfordul bármikor, ha két ember találkozik. Hányszor megtörténik az életben, hogy egyik ember vonzódik a másikhoz. Ennyi pont elég, hogy aztán el lehessen játszani egy szerelmet, amíg le nem megy a függöny. Ugyanez működik más szakmában is: bizonyos emberek közt pillanatok alatt jó munkakapcsolat alakul ki, aminek ugyanilyen vonzalom az alapja. Amikor pedig nincs vonzás, akkor kínlódás van, a színpadon is.
