A nőfestészetet bemutató kiállítás kapcsán önkéntelenül felvetődik a kérdés: van-e olyan sajátosság, ami jogossá teszi a téma önálló tárgyalását? Az ezzel foglalkozó két nézet szembeáll egymással. Az egyik szerint egy művészet van, nincs külön női és férfiművészet; ez utóbbi kifejezés nem is használatos. Mások amellett érvelnek, hogy létezik női művészet, elhatároló jellegzetességekkel. Ez a kiállítás nem akar végleges választ adni a kérdésre, de lehetőséget teremt a továbbgondolásra és felkínál egy különleges megközelítési módot a látogatók számára.
A nők nem voltak számszerű kisebbségben, viszont a tárgyalt korszakban az élet számos területén háttérbe szorultak. Mindezek ellenére a Saphier-gyűjtemény háború előtti festőnőinek bőven nyílt lehetőségük a tanulásra, hiszen java részük a felsőbb körökből származott. Volt alkalmuk a bemutatkozásra is, "...a rendes kiállítások mindegyike tarkázva van nőnemű művészekkel." - írta egy kritika az 1930-as évek elején.
Az utókor azonban méltatlanul bánt velük. A 20. század első felét bemutató kiállítások rendszeresen mellőzték a női alkotókat, és nemcsak itthon, hanem külföldön is késve került fókuszba a női művészet. Ezért is időszerű Saphier Dezső gyűjteményének a bemutatása, amely a friss élmény erejével hat, a műélvezeten túl mélyen elgondolkodtat.
A festőnők alkotásainak témakörei kötődnek a képzőművészet hagyományaihoz. Ennek ellenére - figyelembe véve a szokásos témák egyéni megoldását. - beszélhetünk "női ikonográfiáról". A női kézírás más, mint a férfiaké, ezért a készülő festmény "neme" már a palettán eldől, még akkor is, ha az ösztönös kézmozgást elfedi a tanultság, a tervezettség. Többek között Modok Mária, Szuly Angéla, Róna Klára, Farkas Böske, Amrita Sher-Gil munkái mind ezt bizonyítják.
Természetesen az egyik, sokakat leginkább foglalkoztató kérdés, hogy miként látta/láttatta magát, nemi identitását a nő. Az a nő, aki eddig szereplő, motívum volt a férfiak festményein. A női festészet, mint a 20. század egyik fontos művészeti jelensége sokáig a háttérben maradt. Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy festmények egy része rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül. Az alkotásokat Saphier Dezső emelte ki az elfeledettségből.
A kiállítás március 24-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor termeiben.
