Amint a társulat alapító-vezetője fogalmaz, a Gangaray Dance Company újraéledt. A táncművész-koreográfus harmadik alkalommal tervez Agora címen táncjátékot alkotni; a kreációk mindegyike ugyanazt a témát járja körül különféle módon.
Ritka, hogy egy koreográfus azonos címmel, számozva készítsen darabokat.
Amikor az elsőt befejeztem, olyan energiát láttam a színpadon megvalósulni, ami egyértelművé tette, hogy kell lennie több résznek. Sok mindent éreztem a témával kapcsolatban, ami nem merült ki az első kreációban. Mégsem folytatásról van szó. A hasonlóság a két táncjáték világa között van, és hogy mindkettő nőkre íródott, a női erőről, finomságokról szól. Már a harmadik darab, az Agora III is kezd összeállni a fejemben.
Miről szól az Agora II?
Egy térben vagyunk, ahol mikroesemények vagy nagyon gyorsan, vagy nagyon lassan történnek. A tiszta tánc erejére próbálok fókuszálni, valamint a tánc és a zene között lévő párhuzamra vagy diszharmóniára. A ritmussal szeretek játszani, és inkább az érzelmekre hatni, mintsem konkrét történetmesélős dramaturgiát megvalósítani.
A narratíváktól mentes darabok híve vagyok, amikor a tánc, a táncos van főszerepben.
Sötét, reményekkel teli, picit szakrális, spirituális, ősi a darabjaim világa. Szeretem, ha ezek a dolgok felcsendülnek, de nem csordulnak túl.
Miért foglalkoztat ilyen mélységekig a női energia?
Elsődlegesen praktikus szempontból. Szívesen dolgozom fiúkkal is, illetve készítek koedukált darabokat, de manapság halászni kell a férfi táncosokat. A számok törvénye alapján: mivel sokkal több a női táncos, jó képességűeket és tehetségeseket is sokkal többet találni közöttük. Másodszor pedig köszönöm a sorsnak és az életnek, hogy így hozta, mert a nők szerepe, az ő megítélésük egyre fontosabb a világban, ezért kikerülhetetlen erről a tánc nyelvén is beszélni. Azt vettem észre, hogy egyre több lehetőség nyílik a nők számára és teszi végre lehetővé, hogy egyre fontosabb szerepeket töltsenek be. Elképzelhető, hogy rosszul gondolom, de így látom. Vagy így szeretném látni és megmutatni.
Miért nincsenek férfi táncosok?
A fiúk eleve kevesen választják ezt a szakmát. Érdekesebbé kéne tenni általában a fiatalok számára a kortárs táncművészetet, a mozgásművészetet. A darabjaimmal és a társulatommal igyekszem azt a benyomást kelteni, hogy a kortárs tánc nem egyenlő azzal, hogy bármit megtehetek a színpadon.
Vannak olyan példák a szakmában, amelyek kortárs tánc néven futnak, és ha egy fiatal azokat megnézi, nem biztos, hogy az fogalmazódik meg a fejében, milyen szívesen venne részt ilyen produkciókban. Ízléstelenségbe átnyúló dolgokról beszélek, amiket kortárs táncszínházi előadás címen visznek a színpadra, jóllehet amit látunk, se nem kortárs, se nem tánc, se nem színház. Ezek riasztóak, nem pedig példamutatóak. Nincs jó véleményem arról, amikor valaki úgy alkot, hogy a provokáció és a megbotránkoztatás érdekében bármit megenged magának.
Ezt a Gangaray Dance Company nem teszi. Mi az, amit viszont tesz, mivel csalogatjátok a nézőket?
Legerősebb „bélyegünk” az erőteljes tánc- és zeneközpontúság. E kettő kombinációja eleve hívogató lehet a fiatal és persze idősebb nézőink számára is, elvégre teljesen szabad asszociációk köré van szerkesztve az összes darabunk. Az elmúlt két évben kelt életre újra a társulat, eddig aludt. Maday Tímea alkotótársammal ugyanis kőkeményen a Gangaray Artistic Programba fektettük az összes energiánkat. Amikor ez a tehetségkutató és gondozó „műhely” eljutott arra a szintre, hogy saját lábán megálljon, akkor újból nekifutottunk az együttesnek. Projektszinten működünk, de folyamatosan dolgozunk, és egyre jobb időszakokat mondhatunk magunkénak.
Mesélsz a művészprogramotokról?
Azt az űrt szeretné kitölteni, ami a táncos iskolák befejezte és az elhelyezkedés között jöhet létre.
Sok fiatal tehetség van, aki nem találja a helyét, az útját, miután befejezte a tanulmányait.
Vagy azért, mert nem szerzett olyan tapasztalatokat, amelyekkel tovább tudna lépni a táncos szcénán, vagy azért, mert fogalma sincs, mi van a külvilágban. Ezeket a fiatalokat próbáljuk felkarolni és segíteni őket abban, hogy mindennapos tréningjeik legyenek, koreográfusokkal dolgozhassanak, és egy évadon belül minimum kétszer megmérettethessenek a színpadon. Ez a hetedik évadunk a programmal, nagyon örülünk neki. Végre saját helyünk is van, ahol a képzés fut, és az együttes dolgozik.
Mire vagy leginkább büszke, ha végignézel a pályádon?
2006-ban létrehozott, Vörös című darabomra. Azzal robbant be a Gangaray a szakmába. Japánban, Kiotóban voltam az Ezüst és Arany Palotában, ahol olyan ősi energiákkal találkoztam, amelyek evidenciává tették számomra, hogy az ott átélt érzésekből darabot kreáljak.
Legjobb koreográfusi díjat kaptam érte az alternatív színházi szemlén. Azután a Közép-Európa Táncszínháznak készített Karaván című darabomat is szerettem, ami a Vörös kiterjesztett valósága lett. Az pedig, hogy ennyi év alvás után a Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán a CAFé Budapesten mutathattuk be az Agora II-t, erre kifejezetten büszke vagyok.
Mi az ars poeticád? Erősnek érzem a munkásságodban a spiritualitást.
Fontosnak tartom az eleganciát, nemcsak a színpadon, és nem az öltözködés tekintetében.
A lendületet, a dinamikát, a csendet, a harcot, a békét, a hitet, a közösséget keresem.
Az univerzum erejében, jómagamban és a szeretteimben hiszek. Édesanyám pszichológus, ő tanított a nők iránti tiszteletre. Édesapámmal együtt mélyen hívő katolikusok, az alapértékeket tiszteletben tartó emberek. Nem mindenben követem őket, mégis a lényük meghosszabbítása vagyok.
A képek az AGORA II. előadás jeleneteiből valók.
