- A Kaméleonnak egy férfi a címszereplője, ez a film egy bizonyos mértékig mégis női film, egyrészt mert nők írták és rendezték, másrészt mert részben nők vesznek elégtételt a férfi főhősön.
Hámori Gabriella: Én nem érzem női filmnek, mert amikor megnéztem, éppen az tetszett benne, hogy nincsen semmi nőiesség a dinamikájában. Lehetett volna érzelmesebb vagy érzelgősebb, de szerencsére nem lett, és ezért nézőként nem sajnáltam meg Gábort (a főszereplő filmbéli neve - a szerk.).
Goda Krisztina: Én mindig bajban vagyok a "női film" besorolással, különösen mióta a Szabadság, szerelem egy női fesztiválon fődíjat nyert. Lehetne ugyan női egy film, ha nő rendezte, de a filmkészítés alapvetően csapatmunka, és a Kaméleon esetében is nagyon sok kreatív ötlet köszönhető a férfi alkotótársaknak. Másrészt nem hiszek abban, hogy van női és férfi mondanivaló - szerintem adott egy mondanivaló, ami megtalálja a formáját egy történetben, egy műfajban, egy filmben.
- És jelen esetben mi a fő mondanivaló?
G. K.: Az alapkoncepció szerint van egy hazudozó, akit minden hibájával együtt el lehet fogadni, de nem célja a filmnek, hogy megszerettesse őt a nézőkkel, ugyanakkor nagyon érdekes lehet nézni, hogy miként bánik a különböző személyiségeivel. Már az első alkalmakkor, amikor Divinyi Rékával, az írótársammal leültünk, hogy felvázoljuk a történetet, fontos volt számunkra, hogy megmutassuk: ebben a történetben, ebben a világban valamilyen szinten mindenki hazudik, Gábor pedig - ha nem is a legőszintébb, de - talán a legkövetkezetesebb figura, aki másoknál érzékenyebb, és nagyobb áldozatokra hajlandó, mint a többiek. Ebben a filmben nincsenek makulátlan karakterek, nincsen fényezés, senki sem világosodik meg, senki sem válik szentté.
- Neked mi tetszett meg Hanna, a balerina karakterében?
H. G.: Nagyon céltudatos, éppen ezért nagyon vonzó figura, aki azt az érzetet kelti, hogy ő makulátlan, hiszen az olyan embert mindig könnyebb tisztának látnunk, aki tisztában van önmagával és a céljaival. Azért volt számomra nagyon jó munka felépíteni a karakterét, mert mindent le kellett róla nyesni, ami felesleges volt, fel kellett építeni a benne lakó fegyelmet. Összességében pedig azt szerettem a történetben, hogy bemutatja, a körülmények mennyire meghatározóak, hogy a hazugság mechanizmusa nem mindig döntés kérdése, hanem a túlélésnek egy olyan eszköze, ami egyesek számára nélkülözhetetlen. Ezzel a problémával vagy jelenséggel kapcsolatban persze nem vagyok megbocsátó, csupán szeretem a Kaméleonban azt, hogy nagyon közérthetően, mégis elgondolkodtatóan beszél ezekről a dolgokról. Nagy öröm volt számomra, hogy miután megnéztem a filmet, visszakaptam azt az élményt, amit első olvasáskor okozott nekem.
G. K.: Jaj de jó!
- Hiába izgultál, Kriszta, máris megkaptad az első jó reakciót! Fontos számodra, hogy a nézők szeressék a filmjeidet?
G. K.: Persze, mert nagyon rossz helyzet kis rétegnek filmet készíteni. A pár százas nézőszám nagyon rossz jel, mert a közönség nem hülye. Szerintem képtelenség jó filmet készíteni kis nézettséggel, mert ha a filmnek van üzenete és vannak értékei, akkor - ha nem is ér el rekordnézettséget, de - lesz közönsége.
- Ez után a munka után kicsit elővigyázatosabbak vagytok az életben?
G. K.: A Kaméleonnak szerintem nem az az üzenete, hogy vigyáznunk kell, mert szélhámosok vannak körülöttünk, hanem hogy a hazugságnak sok formája és fokozata létezik: van, aki csak tagad valamit, mások pedig érdekből vagy akár kényszerből hazudnak.
H. G.: Mint minden munka, ez is hatással volt rám, de persze nem ilyen primőr szinten, nem az elővigyázatosság szintjén. Mindennap történt olyasmi a forgatáson, amire jó volt odafigyelni. Én ilyen nyugodt körülmények között filmben még nem dolgoztam - ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt benne tempó, mert elég sűrű volt a munka, de minden kézben volt tartva.
- Ezek szerint nem fordult elő, hogy a hajtásban egymást kellett nyugtatnotok?
G. K.: Egyáltalán nem. Nagyon könnyű dolgom volt a stábbal, azon belül pedig Gabival, mert nagyon alázatosan, finoman és pontosan dolgozott. Abszolút nyitott volt és kereste a legjobb megoldást, fel sem merült, hogy - mint az színészeknél néha előfordul - védekezésből hárítson.
H. G.: Én is úgy éreztem, hogy könnyű és jó volt a közös munka. Amikor egy jelenet után nem voltam biztos abban, hogy minden árnyalatát sikerült-e eljátszanom annak, amit korábban megbeszéltünk, akkor Kriszta mindig megnyugtatott, és szükség esetén finoman és pontosan instruált. Azt hiszem, azóta is egy hullámhosszon vagyunk.
G. K.: Szerintem is...
