Notesz - ÉLJEN KUN BÉLA! SUZY NIMFOMÁN

Az Utószó tudatja: Szörényi László az olasz fővárosban talált egyszer ? s persze hol máshol, mint a szemétben, a kidobott kacatok között ? egy kb. A nevető diplomata című munkát, melynek szerzője az ezerkilencszázharmincas években pályája ?szórakoztató rémtörténeteivel? kedveskedett az olvasóknak. Szörényi, a szakmai övezeten belül a legelsők egyikének számító irodalomtudós, akit az ő nevével fémjelzett kritikai, rekonstruáló, csípős szövegközelítés, a delfinológia révén a szélesebb közönség is ismer, nagyköveti szolgálati éveinek érdekes, tanulságos, általában mulatságos, a komoly vonatkozásokat sem nélkülöző eseteiből és eseményeiből kerekítette újabb kispróza-kötetét.

Lehetne a Szörényi-féle, ötletesen adjusztált széljegyzetek, röpnovellette-ek előzményeit, rokonait keresgélni a hazai és külföldi anekdota-, adoma- és memoárirodalomban. Itthon talán a (parlamenti) krónikás és jellemrajzoló Mikszáth Kálmán (sőt még előbb Jókai Mór) állhatna a sor elején. Szót kérhetne az úti emlékeit kis színesekbe aprózó Móra Ferenc, a hasonló jellegű témáinak a naplók keretei között előkelőbb, szentenciázóbb helyet kijelölő Márai Sándor, vagy akár a céhtársak közül Lengyel Balázs, aki a Két Róma emléktöredékeinek labirintusában szervezte meg az évtizedek távolából csapongó memória nem elsősorban humor vezette kalandozásait. Ám valamennyi példánk sántít, lévén teljességgel egyéni a járásmód (egyébként valóban sokszor hangsúlyozva is, hogy lehetőleg gyalog kerekedik fel, épületek rejtettebb, elzártabb folyosóit keresi), amellyel Szörényi jegyzeteire hagyatkozva utólagos szemleutat tesz a múlt évezred legvégének Itáliájában, legtöbbször az Örök Városban.

A politikum átitatja, de nem terheli meg a Kortárs Kiadó által gondozott gyűjteményt. Az Országimázs, az Ócsi csornüje, a Horthy lucernása, A NATO kibővítése, A protokollfőnök és a többi cím általában sejteti, hogy az epikai alapozásra, az emlékre némi csavarral épül rá a főleg történeti, szociológiai, morális vagy pszichológiai miniüzenetek intenzív sugárzására alkalmas tárgy. Ugyanez igaz irodalomszakmai ügyekben is. Dantét venni Szicíliában, Et in Arcadia ego, A neolatin vécésnéni, Duinói elégia ? elég belelapozni, belekezdeni a könyvbe, s máris világossá válik: inkább a dolgok fonákjával találkozunk, titkos fiókjaiba pillanthatunk. Az önmagára is iróniával tekintő magas rangú közszolga csevegésre hív asztalához. Olyan beszédmódhoz, melybe szikrát kevéssé vető megállapítások és poénok is beleférnek egyszer-egyszer (mint A lukuluszba a szójelentés ? berkecske ? és a nőhiánnyal fenyegető nomád életmódot orvosló bérkecske együttes említése).

Örömest tallóznánk az írások számos kuriózumát, tanulságát, vitapontjait, de a kicsiny, zárt, kikalapált formákat még az óvatos idézés is megtörné. Vegyük azonban példának az Ady, sör, bor oldalait. Maga a cím is sokat elárul mellérendelő voltával. Egy kis kultúr- és irodalomtörténet ugyanúgy belefér a szövegbe, mint a magyar?olasz kapcsolatok (szükségképp a kötet egyik fő tárgya, sajátos fénytörésekben is), vagy a szerző egykori politikai észleleteinek utólag sem tompított kihegyezése. S főként belefér az Ady halálának évfordulóján, 1994. január 27-én tartott, sokrétű és protokollmentes római követségi kiselőadás szó szerinti felelevenítése, átnyújtása az utókornak. Mindez onnan indulva, hogy bezártak, majd ? a műemlékvédelemnek is áldozva ? luxusáruházzá alakítottak egy sörgyárat, a Peronit. 

Szörényi László mesélése (van, amikor tényleg úgy kezdi: ?Hol volt, hol nem volt??) az önjellemzésre, önéletrajzi futamokra is lehetőséget nyújt. De sajátos bedekker is az ötvenegy írás: Torino, Bari tartozik többek közt további helyszínei közé (s kiruccanásul Málta). Kis felület, sűrített megjelenítés, villódzó stílus, a valamelyest kényesebb társadalmi vagy művészeti pontokon: disputára kész nyitottság ? a Kun Béla/Suzy, mely címével is exponálja paradoxonjait, olvasóbarát műként a legkülönbözőbb műveltségű, gondolkodású érdeklődők kezébe simulhat. Egyet senki nem hisz el majd Szörényinek: ?Gonosz ember vagyok?. Csak gonoszkodó ? azaz olyan intellektus, aki a hivatása, foglalkozása megkövetelte méltóság, kulturáltság, műveltség, igényesség birtokában is szeret a kulisszák mögé kukucskálni ? tudva: a palotákhoz ugyanúgy hozzátartozik a mellékhelyiség, mint a díszterem ?, s észrevenni, megörökíteni, megosztani azt is, amire nem mindenkinek van szeme.