Szezonindító szakmai konferenciát tartott a Magyar Fesztivál Szövetség a Fonó Budai Zeneházban március 7-én.

A program nyilvános szakmai részének első kerekasztal-beszélgetésén Márta István, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke Cser-Palkovics András székesfehérvári, Muhari Zoltán panyolai, Porga Gyula veszprémi polgármesterekkel, valamint Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel beszélgetett a fesztiválok településeiken betöltött szerepéről és aktuális helyzetéről. Egyetértettek abban, hogy a nehézségek ellenére a fesztiválokra szükség van, és azok szerepe egy közösség, egy város életében és fejlődése szempontjából soha nem lehet elhanyagolható.

Ezt követően Horváth László, az MFSZ alelnöke, a házigazda Fonó ügyvezetője L. Simon Lászlót kérdezte az állam feladatáról és lehetőségeiről a fesztiválfinanszírozásban. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, a kultúrát muszáj támogatni, de relális helyzetértékelésből kell kiindulnunk. Az elérendő cél szerinte az, hogy a kultúra támogatása legyen polgári erény.


6408c5442a1aad7c5c696a66.jpg
Szomolányi Janina, Lőrinczy György és Borsa Kata

A délelőtt utolsó kerekasztal-beszélgetésében Szomolányi Janina (Müpa – Bartók Tavasz) és Lőrinczy György (Szentendrei Teátrum – Szentendrei Tavaszi Fesztivál) beszélgetőtársa Borsa Kata, a szövetség elnöke volt. „Azt gondolom, hogy a menedzsment nem más, mint problémamegoldás és stratégia. Ha az ember a problémát nem kreatív kihívásként éli meg, akkor nem lehet ezt a szakmát jól csinálni” – kezdte a beszélgetést Lőrinczy György. Szomolányi Janina egyetértett: „Egy elvárás van, a program legyen izgalmas. Kreatív kihívásként éltük meg korábban is a problémákat, és bízom benne hogy ez most sem lesz másként.”

A délutáni program a hungarikumok témája köré szerveződött, amelyben Nagy István agrárminiszter, Sári Zsolt, a Skanzen főigazgató-helyettese, az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége alelnöke és Berán István, a Táncház Egyesület képviselője osztotta meg tapasztalatat. „Elszakadtunk a természettől, elszakadtunk a falutól, mindenki húzódik a városba. Mindaz, ami évszázadokon keresztül megkülönböztetett minket egymástól, felolvadt egy nagy tengerben, de valahol mégis vágyunk arra, hogy megéljük ezt. Ezért kellenek, hogy legyenek olyan rendezvények, amik emlékeztetnek minket kulturális értékeinkre.”

Ezután a GuideMe Kft. ismertetőjével folytatódott a rendezvény, ahol a hungarikumok virtuális térben való megjelenéséről készült prezentációt láthatták az érdeklődők.

Végezetül Igyártó Gabriella, a Mesterségek Ünnepe és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége vezetője, valamint Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság Értéktár koordinációs megbízottja beszélt a hungarikumokról és nemzeti értékekről a magyar fesztiválpalettán. Szó esett a Mesterségek Ünnepéről és a szellemi kulturális örökség kulcsfontosságú szerepéről a hungarikumok mellett.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a minőségi fesztiválok szervezéséhez a rengeteg kreatív ötlet és jó példa megfogadása mellett a szakmának továbbra is nagy szüksége van az állam anyagi támogatására.