Közel 900 filmterv érkezett a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Filmintézet (NFI) megemeli a pályázatok támogatási keretösszegeit, hogy minél több színvonalas televíziós alkotás készülhessen.

„A
koronavírus-járvány komoly nehézségek elé állítja a filmipar minden
szereplőjét, ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a Nemzeti Filmintézet
támogatási tevékenysége révén, a folyamatos pályáztatással, valamint az új
televíziós pályázatok kiírásával munkalehetőséget biztosítsunk a hazai
filmszakmának. Az NFI létrehozásakor kiemelt célunk volt, hogy a magyar
mozgóképiparban a mozifilmek mellett a televíziós műfajok erős képviselete is
kellő hangsúlyt kapjon. Az idén kiírt televíziós pályázatokkal kapcsolatos
hatalmas érdeklődés jelzi, hogy erre a szakma részéről is óriási igény van, és
emiatt döntöttünk a támogatási keretösszegek megemeléséről a rendelkezésre álló
források átcsoportosításával” – nyilatkozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar
fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A
Nemzeti Filmintézet az elmúlt hónapokban meghirdette a televíziós bemutatásra
készülő alkotások támogatási pályázatait. A teljes magyar mozgóképszakma
összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy az
egész estés mozifilmek mellett kulturális értéket teremtő televíziós alkotások
is készüljenek a központi költségvetési támogatásból. A dokumentum-, az
ismeretterjesztő-, az animáció- a tévé-, kisjátékfilmes pályázatokra, és a
hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat
pályázatra összesen közel 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók.

Első
lépésben a dokumentumfilmek és az ismeretterjesztő filmek támogatására
fordítható keretösszegek emeléséről döntött az NFI. A döntés értelmében a
pályázati eljárás első fordulójában a dokumentumfilmekre a korábbi 200 millió
forint helyett 300, az ismeretterjesztő alkotásokra pedig 80 helyett 160 millió
forint támogatási keretet biztosít a Filmintézet.

A kiemelkedő szakmai érdeklődésre tekintettel a jelenleg folyamatban lévő további televíziós pályázati kategóriák keretösszegemelését is tervezi az NFI, hogy minél több színvonalas, a nézők számára különleges élményt nyújtó mozgóképet valósíthassanak meg az alkotók.

Nyitókép: Mindenki, Deák Kristóf Oscar-díjas kisjátékfilmje, fotó: Meteor Filmstúdió